Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2013. 01. 5-ei szófiai reggeli tanítása)

Kérdés: Szeretném megkérdezni, hogy egy megtisztult ember tisztában van-e a tisztaságával, vagy éppen ellenkezőleg – úgy gondolja, hogy elesett?

Szvámí Tírtha: A Védánta-szútra a következőket mondja “Ha szeretnél tökéletessé válni, akkor először kellő tudásra kell szert tenned, és utána olyanná kell válnod, mint egy gyermek”. Tehát egy teljesen megvalósult személynek erre a szintre kell eljutnia – megfelelő tudással rendelkezik, ez a háttér, de szabadon cselekszik, mint egy gyerek, ártatlanul. S úgy gondolom, hogy a gyermekek sohasem akarnak bizonyítani. Természetesen szeretnék elnyerni a figyelmedet, de önmagukat adják. Nincsen mögöttes gondolatuk: “Add ide azonnal! Nem holnap, nem később, most azonnal! Most akarom, hogy magadhoz ölelj!” Tehát, önmagukat adják – nincsenek szerepek, nincsenek rejtett megfontolások és hátsó szándékok. Ezért kell figyelnünk a szentekre, akik ezen a szinten állnak. Nem szabad gyerekesnek neveznünk őket, de teljes mértékben tiszteletben kell tartanunk a megvalósításuk szintjét és a Legfelsőbbhöz való közeledésüket.

Több ezer példával szolgálhatnánk, de hadd idézzek csupán egyet, mely önmagában beszédesebb lesz, mint az összes többi. Ezt a személyt Raghunáth dász gószvámínak hívták, aki nem csupán, fakír, nem csupán hős figura és költő, isteni trubadúr, hanem kiváló tudós és tökéletes bhakta is volt egyben. Legyen, ő a mi hősünk, aki önmagában egyesíti mindazokat a jellemvonásokat, melyek egy olyan személyt jellemeznek, aki a megtisztulást, tökéletességet kutatja. Azonban ne utánozzátok a gyakorlatát; csak imádjátok, mint egy elérhetetlenül magas eszményt! Raghunáth dász gószvámí egyszer ezt mondta: “Nos, az abszolút tökéletességet keresve valahogy eltöltöttük itt az időnket. Azonban most már ennek vége, elég ebből! Örök tökéletesség – kit érdekel ez már? Ki tud tovább várni? Rádhárání kegye nélkül nem bírok élni egy pillanatig sem!” Csak képzeljetek el valakit, aki ezt mondja: “Ó, mi eltöltöttük az időnket valahogy az abszolút igazság keresésével, de most már ennek vége, tudok egy sokkal jobbat, amit alig bírok kivárni. Az Odaadás Istennőjének kegye nélkül egyetlen pillanatig sem tudok élni!”

Tehát, az igazán nagyok általában – meglehet, hogy tisztában vannak a helyzetükkel, de egyáltalán nem érdekli őket semmiféle pozíció, mert egy gyermek nem akar bizonyítani. Egy igazán megvalósított szent, ilyen tisztán, tömören és ártatlanul adja önmagát

Azonban, ez az ő dolguk, hogyan rendezik az életüket. A mi dolgunk pedig az, hogy a sajátunkat miként intézzük. Legtöbbünk még az ártatlan, gyermeki szint elérése előtti helyzetben van. S gyakorlatilag még a tudás szintjének megszerzése előtt is állunk. Tehát mindkét eredmény függőben van, s ezért nem elég csupán lemásolni egy mintát. ‘Tudjuk, hogy az igazán nagyok nem minősítik önmagukat kiemelkedőnek. S ezért én sem nevezem önmagamat kiválónak. Viszont az emberek, majd úgy fognak rám gondolni, mint aki igazán nagyszerű, tehát előbb vagy utóbb én is el fogom hinni, hogy kiemelkedő vagyok.’ Majd ekkor megérted májá trükkjét, hogy amíg ez foglalkoztat bennünket – addig ez azt jelenti, hogy nem valami emelkedett a megvalósításunk.

Ugyanakkor realisták is kell, hogy legyünk, tisztában kell lennünk a képességeinkkel, eredményeinkkel. Éppúgy, mint amikor egy padisah szeretett volna egy “bólogató Jánost”, aki mindenre „Igent” mond az udvarában. Rengetegen jelentkeztek így gondolkodva: “Igen, Ez egy jó, biztos állás! Talán megszerezhetem.” Amikor egy jelentkező belépett, így szólt hozzá a padisah: “Ó, Ön egy komoly jelentkezőnek tűnik!” Erre ez volt a válasz: “Igen, igen, én komolyan gondolom a jelentkezésemet.” Majd a padisah így folytatta: “De talán mégsem, kételkedem, hogy maga igazán jó lenne.” S akkor a jelölt így válaszolt: “Nem, nem – én vagyok a megfelelő jelölt!” “Kifelé!” Több százan jöttek ugyanilyen mentalitással – önmaguk igazát akarták bizonyítani, megfeleledkezve az állásról, amit el akartak nyerni, megfeledkezve arról, hogy: “Igent” mondjanak. Végül megérkezett az utolsó jelölt, s a padisah újra ezt mondta: “Ó, úgy látom Ön a megfelelő ember!” ”Igen, én vagyok a megfelelő.” – szólt a válasz. Erre a padisah így felelt: ”Nem. Kételkedem, hogy Ön valóban képes-e erre a munkára.” Erre a jelentkező így szólt: “Igen, én is kételkedem, hogy valóban meg tudnám-e csinálni.” A padisah így válaszolt: ”Nem, nem – mégis van rá esély, hogy megfelelően végezze.” A jelölt válasza ez volt: ”Igen, igen – van esélyem rá.”

Láthatjátok, amíg az igazunkat akarjuk bizonyítani, addig a körön kívül vagyunk. Ezért kérdezik néha a mesterek, amikor az igazadat akarod bizonygatni, vagy bizonyos dolgokkal nem értesz egyet: “Te mindig ’Nemet” mondasz nekem?” Mi a válasz erre?

Válasz: Igen.

Szvámí Tírtha: Talán, vagy az, hogy “Nem tudom Gurudév! Haré Krsna!” Ha “Igent” vagy “Nemet” mondasz – mindenképpen helytelen a válasz. Tehát, néha jobb, ha csöndben maradunk a Lelki Tanítómesterünk előtt, ahelyett, hogy elmondanánk mindenről a véleményünket.

(folytatása következik)