Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017.05.10-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„A materialista elme, ami az élőlény lelkét beburkolja, különféle fajokba viszi őt. Ezt folytonos anyagi létnek hívják. Az elme az oka, hogy az élőlény anyagi bánattól szenved, és anyagi boldogságot élvez. Ilyen illúzióban az elme még több jámbor és bűnös tettet hoz létre, karmáikkal együtt, s így a lélek feltételekhez kötötté válik.”[1]

Tegnap egy igen komoly témáról beszélgettünk – a szenvedésről és próbáltuk megtalálni, hol létezik a szenvedés. Ha sem az anyagban, sem a lélekben nincs jelen, akkor hol található és hogyan lehetséges, hogy létezik egyáltalán szenvedés? Majd arra a következtetésre jutottunk, hogy ez valójában, mint az isteni harmónia torzult lenyomata jelenik meg az elme szintjén. Az elme olyan, mint egy képernyő, melyre bizonyos benyomások vetülnek. Ez egy interaktív film az életetekről, tapasztalataitokról, ahol ugyan folyamatosan peregnek a képek, mégis aktívan bekapcsolódhattok újabb cselekedetekkel stb. Tehát valójában ez az interaktív film nem az információs világ vívmánya. Ez egy véget nem érő vetítés.

Nagyon örültem annak, hogy tegnap nevetve tudtunk beszélgetni a szenvedésről, mely olyan volt, mint egy győzelem a szenvedés felett. Azonban, ha ezt még alaposabban megvizsgáljuk, akkor megérthetjük, hogy a szenvedés elsősorban arra szolgál, hogy felégesse a karmánkat. Tehát, amikor bármiféle szenvedéssel kerültök szembe – fizikai, mentális vagy más egyéb szenvedéssel – akkor a szívetek mélyén hálásak lehettek azért, mert a karma mérlege egy kicsit kiegyenlítődött, tehát kevesebbet kell majd letörlesztenetek a jövőben. Szóval fontos a szenvedés és ily módon könnyebb elviselni ezeket a különféle megpróbáltatásokat. Természetesen, másodsorban az is fontos, hogy beazonosítsuk, hogy valós vagy sem az adott szenvedés. Legtöbbször nem mivel csak egy elmebeli reflexió. Történik valami, amit nem szerettek – de az nem valódi probléma. Ebben az értelemben ez mélyebb gondolkodást elősegítő vizsgálódásra késztet, illetve, hogy valamiféle konklúzióra jussunk. S még egy másik módja a szenvedéshez való viszonyulásnak az, hogy végre harmóniába kerüljetek a teremtéssel. Ez kicsit szokatlanul hangzik, hogy miként is segíti ezt a szenvedés? De mi volt az első szó, melyet Brahmá hallott az univerzumban? Tapah – vezekelj! Szóval, mire számítottatok kedveseim? Nem az ánanda, a boldogság hangzott ott el, hanem a tapah. Sajnálom, ez a világ ezen az elven működik – a nehézségeken. Ezért azt mondom, hogy ha szenvedtek, valójában a mindenséggel kerültök kapcsolatba.

Viszont, ha megfelelően értelmezzük és értékeljük a tapahát, akkor ez nem egy mentális szenvedés, hanem egyfajta kontroll, önfegyelmezés. Tehát abban az esetben, ha szenvedést tapasztalunk, és elfogadjuk ezt az elvet: ‘Rendben, ez az én tapaszjám, amin keresztül kell mennem,’ akkor lelki gyakorlattá válik. És a teremtés kezdetén a tapah, az energia forrását jelentette, mivel azt is jelenti, hogy ‘felmelegíteni valamit’. Tap – jelentése, felmelegíteni, mint egyfajta dédelgetés, melengetés, a meleg őrzése, hogy növekedjék. Azt is jelenti még, hogy energiát adni valaminek. Tapah jelentése, hogy több energiát nyerhettek, energiát gerjeszthettek. Ezért azt mondják, hogy a tapasz a lelki fejlődés érdekében önként vállalt vezeklés. Ez a módja és ez az elv a többlet energia eléréséhez, felszabadításához. Szóval bármikor azt érzitek, hogy több erőre van szükségetek a lelki gyakorlataitokhoz, hogy elérjetek valamit – végezzetek tapaszját.

(folytatása következik) 

[1] Bhágavata-purána 5.11.6.