


Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
(Szvámí Tírtha, 2018.08.12-i ludastói tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
„Az Úr azért maradt ott, mert lelki tanítómesterétől, Ísvara Purítól egyszer hallotta, mi történt itt valaha, és nagyon szeretett volna kapni a Gópínáth múrtinak felajánlott tejberizs maradékából. Ezt a múrtit mindenki Ksíracsóra-Gópínáthnak ismerte. Csaitanja Maháprabhu elmesélte bhaktáinak a történetet, hogyan lett a múrti oly nevezetes.”[1]
S engedjétek meg, hogy így Maháprabhu, és Gurudév nyomdokait követve ezt a történetet most én is fölidézzem nektek. Maháprabhuval csak négy, vagyis néhány bhakta volt ott, ti meg itten sokan ültök. S amikor Gurudév még igen régen erről a történetről tartott leckét, akkor az azon résztvevő bhakták mesélték, hogy ez hogyan történt. Ez egy meglehetősen hosszú tanítás volt, úgyhogy készüljetek fel ti is! Szóval egy hosszú, szolgálattal teli nap, kírtan és praszád után kimerülve, késő este kezdődött ez az igencsak terjedelmes lecke, ami csak folytatódott, és folytatódott órákon át, egyre tovább. S milyen a jó bhakta, belealszik a leckébe, az igazán jó bhakta még abba is belealszik, ha ő tartja, ezt kevesek tudják megcsinálni. De közben Gurudév meg olyan extatikus volt, hogy ragyogott, sugárzott, kacagott, tehát egyszerre ájult el a fáradtságtól mindenki, és egyben igyekezett is ébren maradni. Mesélték a többiek, hogy próbálták felpöckölni a szemüket, hogy ne csukódjon le. Közben Gurudév pedig heccelte őket, hogy, „Nos, ha álmosak vagytok, akkor be is fejezhetjük a leckét, nyugodtan menjetek aludni.” De olyan extázisban mesélte a történetet, hogy senki sem akart elmenni. Mivel Maháprabhu is olyan volt, mint az aranyló vulkán, melyből feltör a láva, és eléget mindent, de egyben olyan édes is, hogy nem akart elmenekülni onnan senki. Mint amikor inkább el akarsz bújni, de képtelen vagy elmenekülni. Úgyhogy merüljünk is bele.
„Egyszer rég a múrti elcsent egy tál tejberizst Mádhavéndra Purí számára, s ezért úgy tett szert nagy hírnévre, mint „az Úr, Aki ellopta a tejberizst”. Srí Mádhavéndra Purí egyszer Vrndávanába érkezett, ahol útja a Góvardhan-hegyre vezetett.
Szinte megőrült az Isten iránti szeretet eksztázisában, s azt sem tudta, nappal van-e vagy éjszaka. Néha felállt, néha pedig a földre roskadt, s nem volt a tudatában annak sem, vajon a megfelelő helyen jár-e. Körbejárta a hegyet, majd a Góvinda-kundához ment. Ott aztán megfürdött, s leült egy fa alá, hogy nyugovóra térjen.”[2]
Tehát sokféle turizmus létezik, kaland turizmus, túlélő túrák, luxus hétvégék, meg van a gószvámí típusú utazási mód, amikor minden este más fa alatt térnek nyugovóra. Nem azért, hogy egy új fának a kényelmét élvezzék, hanem csak azért, hogy nehogy az előző fa iránt valami ragaszkodás támadjon bennük. És nem valami öt csillagos vagy hét csillagos szálloda, hanem sok csillagos!
Még egy dolog nagyon fontos itt, ugye Mádhavéndra Purí majdnem elájult az istenszeretet extázisától, és azt se tudta, hogy nappal van-e vagy éjszaka. S ez a felismerés létezik az unalmas tökéletesség síkján is. Ugyanis az elérhető, hogy a lelki tanulmányai folytán az ember számára a nappal és az éjszaka egybefollyon. De vagy ilyen tudás és lemondás alapú aszketikus folyamatot követsz, vagy pedig az eksztatikus folyamatot, és akkor ugyanúgy eléred ezt, hogy azt sem tudod, nappal van-e vagy éjszaka. Szoktátok úgy érezni néha, hogy azt sem tudjátok, hol áll a fejetek? Ez az extázis! Tehát ne panaszkodjatok erre, ez Mádhavéndra Purí élete. Akkor miből áll a ti kírtanátok?
(folytatása következik)
1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.18-19.
2. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.20-23.
Leave a Reply
