Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(Szvámí Tírtha, 2018. május 8-i Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Hadd olvassak fel valamit a számotokra. Először csak hallgassátok végig! „A vallás misztika nélkül éppolyan, mint a vallás Isten nélkül. Ha az isteni misztériumokon elmélkedtek, akkor azt nagyon alázatos szívvel, nagy tisztelettel, és a lélek szentségével tegyétek. Nem szabad kompromisszumot kötnötök sem a filozófiával, oly módon, hogy összekevertek dolgokat, sem a logikával úgy, hogy megalapozatalanul közelítetek, sem pedig a józan ésszel, úgy hogy figyelmen kívül hagyjátok.” És most figyeljetek igazán! „Ha valamit, empírikus módon nem tudtok bebeizonyítani, azzal egyet kell értenetek. Ha valamit nem tudtok megvizsgálni, vagy megérteni, akkor azt el kell hinnetek. És ha valamit nem tudtok elhinni, azt csodálnotok, szeretnetek és követnetek kell. Ily módon oszlatja el hitetek a tudatlanságot, a tiszteletetek a kétséget, és bizonysággá válik a hitetek, éppúgy, ahogy a saját szemetekkel láttok. Oltsátok el saját jelentéktelen kis fényeteket és jutalmul feltárul előttetek a ragyogóan fényes napkorong.”

A tisztelet, a csodálat, mint a megismerés útja, milyen gyönyörű kép! Hogyan is volt a szövegben? „Ha valamit nem tudunk bebizonyítani, azzal egyet kell értenünk.” Várjunk csak egy pillanatra! Tehát 500 évvel ezelőtt, még arra intettek bennünket, hogy ne értsünk egyet semmivel. Kételkedjünk, ezt a lényeges üzenetet kaptuk, a legkomolyabb magas szintű tanításokból. S mi ezzel egyet is értünk. Viszont ezt a módszert csak egyvalamivel kapcsolatban alkalmazhatjuk, mégpedig a saját kétségeinkkel szemben. Kételkedj saját kétségeidben! Mivel a kettős tagadás, egy pozitív állítás, ezért, ha valamit nem tudtok megmagyarázni, akkor azzal értsetek egyet.

Valójában Gurudévánk is ezt a tanácsot adta a számunkra. ‘Ha majd ellátogattok Indiába és nem értetek valamit, akkor távolról tiszteljétek”. Ugye ez egy nagyon hasznos jótanács? Mivel, amikor Indiába látogattok rengeteg dolog van, amit nem értetek! Még itt is rengeteg olyan  dologgal találkozunk, amit nem értünk, s ehhez még egy lépést sem tettünk. Tehát, ha nem tudtok valamit bizonyítani, akkor azzal értsetek egyet, ez egy forradalmi megközelítés! Ha valamit nem értetek, akkor higgyétek el. Ez is egy merőben más megközelítése ennek a valóságnak, amit elmével, intelligenciával próbálunk megérteni. Ha így nem megy, akkor pedig adunk némi esélyt a hitnek, és ha valamit pedig nem tudtok elhinni, akkor csodáljátok azt. Plátón azt mondja, hogy a filozófia a csodálat képessége. És nem csupán a csodálaté, mert az magába foglalja azt is, hogy távolság van közöttünk. Hanem, hogy szeretettel csodáljuk, és hogy szeressük is a csodálatunk tárgyát. És kövessük.

Tehát  itt van például a cél, a préma-bhakti a lélek, Isten és az Isteni Pár iránti feltétel nélküli, természetes szerető hajlama. S kezünkben van a mahámantra éneklésének a lehetősége, mint eszköz. Be tudjátok bizonyítani ezeket?

Válasz: Az idő bebizonyítja.

Szvámí Tírtha: Az idő, az idő, mi is az pontosan? Olyasvalami, amit nem tudunk bizonyítani, de akkor mitévők legyünk? Ha valamit nem tudunk bebizonyítani, akkor?

Válasz: Azzal egyet kell értenünk.

Szvámí Tírtha: Egyet tudunk érteni azzal, hogy a feltétel nélküli istenszeretet a célunk,  és a módszer, hogy ezt elérjük a Szent Nevek zengése? Igen. Lehet, hogy nem tudjuk bizonyítani, de mindannyian egyet tudunk érteni ezzel. Mert rendkívül magasztos ez az elhívás. Hidd el a hihetetlent – ezt hívják transzcendenciának.Tehát  akkor egyetértünk vele. Fel tudjuk mérni, meg tudjuk érteni ennek a folyamatnak a hathatósságát?  Ne mondjátok erre azt, hogy ‘idővel’, – sajnálom, de ezt az érvet nem tudom elfogadni. Talán  ti meg tudjátok érteni a folyamat hatékonyságát, de én nem. Én nem tudom, hogyan működik. Megtanultam bizonyos elveket a bhakti folyamatáról, viszont mégsem tudom felkutatni, hogy miként is működik, mert ez egy rejtett misztikus folyamat. Mindenesetre, ha gyakoroljátok a folyamatot, az nagyon hathatósan működik – ez az egyik  jellemzője. Nem tudni hogyan működik, de nagyon hatékony, ráadásul magától jön, nem lehet erőltetni. Próbálkoztok, próbálkoztok, de mégsem mutatja meg magát. Aztán, amikor nem próbáljátok, akkor megnyilvánul. De kérlek ne idézzetek engem, hogy: „Tírtha Mahárádzs azt mondta, hogy nem kell próbálkoznunk”. Nem, meg kell próbálnotok, de minden jog Krisnának van fenntartva. Tehát magától jön, nem erőltethetjük. A bhakti teljesen független. A másik  jellemzője pedig az, hogy elsöprő, így amikor eljön az ideje, akkor az már megállíthatatlan. Úgy hiszem ez nagyon szép meghatározása a préma-bhaktinak.

(folytatása következik)

1. Az idézet szerzőjét a következő alkalommal fogjuk feltárni



Leave a Reply