Sharanagati

Dani kérdése: Azt szeretném megkérdeni, hogy mint lelkek, a hit és szeretet bennünk van, csak el van fedve, vagy kapjuk valahonnan?

Tírtha Mahárádzs: Jó a kérdés. Meg kell vizsgálnunk, hogy hol léteznek ezek a dolgok. Vajon belül-e, vagy kívül? Vajon már eleve rendelkezünk velük, vagy kapjuk valakitől?

Nos, néhányan azt gondolják, hogy a szeretet – és természetesen mindig az istenszeretetről, a lelki szeretetről, a lélek funkciójáról beszélek – bennük van. Mások azt gondolják, hogy csak rajtunk kívül létezik. A harmadik csapat azt mondja, hogy belül és kívül is. Azt mondhatjuk, hogy a lélek, eredeti, tiszta formájában, gyakorlatilag rendelkezik ezzel a képességgel – a szeretet képességével, aurájával, energiájával. A szeretet belső képességéről van itt szó, mely a lélek belső, immanens képessége. Ha azonban megfigyeljük, hogy az egész univerzum Isten szeretetének kifejezése, akkor láthatjuk, hogy a szeretet kívül is jelen van. Valójában a szeretet óceánjában úszunk.

Ezért mondják azt a bhakti folyamatában, hogy az ásraja és a visaja nagyon fontos. Visaja jelenti a tárgyat. A bhaktinak van egy tárgya, amit nem csak elképzelünk, hanem magunkhoz öleljük. Nem elég csak elképzelni Krsna lótusz lábait, meg kell ragadnunk azokat. Most azt gondolhatjátok, hogy ezek költői szavak. De ha azt kérdem: elég elképzelni a levest? Azonnal megértitek, hogy nem elég. Tenned kell érte valamit: összevágni a zöldségeket, meggyújtani a tüzet, beletenni a hozzávalókat, felajánlani és elfogyasztani. Ugyan így, csupán elképzelni odaadásunk tárgyát nem elég; cselekednünk kell.

Krsna a szolgálat tárgya, a közeledés tárgya, a szeretet tárgya, Ő a cél. És ki rendelkezik a szeretet képességével? Ez a dzsíva. A dzsíva tehát a bhakti ásraja-tattvája. Ez azt jelenti, hogy: a bhakti, a szeretetteljes szolgálat, a dzsívánál vesz oltalmat, aki Krsnát próbálja meg szolgálni. Ásraja azt jelenti „oltalom”. Ebben az értelemben tehát mondhatjuk, hogy a szeretet a dzsíván belül van. Ez a dzsíva azon képessége, hogy közeledjen a Legfelsőbbhöz. És aztán, ha elég tiszta a folyamat, megtörténik a varázslat. Mert akkor a dzsíva szolgáló mentalitása magára vonzza Krsna figyelmét. Például ha szépen dzsapázol, lágyan, mélyen a szívedből, azt Ő meghallja! „Valaki Engem hív! Merre van?” Foglyul kell ejtenünk a figyelmét. És akkor Krsna elkezd megfelejtkezni arról a pozíciójáról, hogy Ő a szeretet tárgya és a szeretet alárendeltje akar lenni, a szeretet oltalma.

És valójában ez történt Srí Csaitanja Maháprabhu esetében. Amint tudjuk volt néhány fő oka annak, hogy miért bhaktaként jelent meg – mert nagyon szerette volna megérteni, hogy bhaktái mit becsülnek olyan nagyra Benne. És szerette volna megízleni az odaadás nektárját is. Ezért érkezett bhaktaként. És gondoljatok csak bele, hogy Isten kész szolgává válni – Csaitanyja Maháprabhu bhaktaként érkezett, Krsna Ardzsuna szekérhajtója lett. Az Úr Jézus vállalta a keresztet, értetek való áldozatként – ha Isten, isteni személyiségek készek arra, hogy emberi formát fogadjanak el, hogy szolgákká váljanak, akkor bhaktának lenni egy nagyon dicső helyzet. Legyetek büszkék rá, hogy szolgák lehettek!

Akkor felcserélődnek az ásraja-visaja szerepek. Akkor Isten lesz a gyakorló, és a bhakta, a tiszta bhakta a Legfelsőbb imádatának tárgya.

Isten mindenható, igaz? Egyet értetek? Igen, igen, egyet értünk. De lehetséges számára egy tiszta bhaktát szolgálni? Vajon képes-e gyakorolni szolgálói helyzetét egy teljesen lemondott és önátadott tiszta bhakta esetében? Azt mondhatjuk, hogy nem. Mert ahogy láthattuk, a bhakták elrabolták Maháprabhut, összetörtek a tervei. A bhakta elv tehát erősebb, mint az isteni elv. Ugyan így Isten mindenhatóságát gátolja a tiszta bhakta akaratereje. Mert nem fogadnak el semmilyen szolgálatot a Legfelsőbbtől. Akkor, abban a pillanatban láthatjátok, hogy Krsna meghökken. „Most mit tegyek?! Ez a fickó nem akar elfogadni semmit sem Tőlem! Megpróbálom neki adni az összes kegyet, az összes áldást, de ő csak ezt a „Haré Krsnát” zengi! Mit tegyek?!” Isten zavarba jön.

De aztán érkezik a megoldás – az egyszerű bhakta, aki lehet, hogy még nem tisztult meg száz százalékig, de odaszentelte magát a tiszta bhaktáknak. És főzhet nekik levest. Vagy elmoshatja az edényeket, vagy néha kimoshatja a dhótijukat. És akkor Krsna nagyon elégedett. Akkor erre az új bhaktára fordítja figyelmét: „Megteszi, ami Én nem tudok! Szolgálja a tiszta bhaktáimat, amit Én nem tudok megtenni, mert nem fogadják el a szolgálatomat. Minden áldásomat odaadom tehát ennek az újoncnak! Mert ő meg tudja tenni azt, amit Én nem.”

Ezért érezzük magunkat mindig újoncnak. Mert Krsna szereti az újoncokat. Őrizzük meg mindig ezt a hangulatot. És, mindemellett, főzzük meg a levest.

Ha csak az ásraja-tattvát és a visaja-tattvát említjük, minden olyan száraz, elméleti. De amikor megértjük, hogy mi is ez, és átültetjük a gyakorlatba, akkor érkezik a nektár. Abban a reményben, hogy ez a nektárt záporozik rátok, itt most befejezzük a beszélgetést.