Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 30-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Csatlakoztatok a Gaudíja misszióhoz, mely hatalmas – rengeteg ága van, nagyon sok Math és vele járó feladat! De hol van az én küldetésem? Kezdetben ez egy nagyon zavaros és nagy feladat. Miután csatlakoztatok, bebocsátást nyertetek és iránymutatást kaptatok. A figyelmetek egy adott feladatra irányult, melynek részesei voltatok és fokozatosan elláttak benneteket feladatokkal, melyeket teljesíteni kellett. A teljes küldetés a tiétek, de vannak adott feladataitok bizonyos területeken, melyek egyre inkább gyarapodni fognak. Lehet, hogy Gurudévátok személyi titkáraivá váltok vagy éppen szakácsaivá, míg mások prédikálni mennek különféle helyekre, melyek olykor éppen veszélyesek is lehetnek, de valakinek fel kell vállalnia ezeket a feladatokat is. Az útbaigazítás nagyon fontos. Beléptek a misszióba, majd megkezdődik az útbaigazítás.”[1] Azt gondolom mindannyiunkkal hasonlóképp történt.

„A vallás a bebocsátást nyert személy rátermettsége szerinti megfelelő alkalmazkodás. Értitek?” „Igen, igen értem, de még mindig van néhány kérdésem.” Srídhar Mahárádzs annyit kérdezett: „Milyen kérdéseitek lehetnek még?!”

Azt nem szabad elfelejteni, hogyan fog az isteni princípium, a guru-tattva belépni az életünkbe, majd teljesen megváltoztatni mindazt, amit eddig tapasztaltunk és megértettünk. Bizonyos értelemben darabokra tör mindent, ami korábban volt az életünkben, ezt is jelenti a misszióhoz való csatlakozás – megtörni benneteket. A következő lépés a hangolás, amikor új valóságot építhettek, egy lelki valóságot, az isteni valóságot az életetekben. A képességeink és a szolgálatkészségünk szerint helyezkedünk el, kapunk szolgálatokat.

Kérlek ne feledkezzetek meg erről; nem csak a mesterek, a guruk képviselnek elveket, hanem ti is, mint tanítványok képviselitek a tanítvány isteni princípiumát. Sokan hiszik azt, hogy gurunak lenni nagyon tekintélyes dolog. Például azt gondolhatjátok, hogy: ‘Mindig ő kapja a virágfűzért és nem én.’. De igazából a másik oldalon lenni, tanítványként véleményem szerint sokkal tekintélyesebb, hiszen így szolgálhatjuk azokat, akik kedvesek Krisnának. A legjobb módja, hogy szolgáljunk valakit, ha azokat szolgáljuk, akik ennek a személynek kedvesek. Tehát, ha találkoztok egy emberrel az utcán, aki a kutyáját sétáltatja és szeretnétek a szívébe lopni magatokat, mit fogtok mondani? ‘Milyen szép kutya!’ Vagy, ha találkoztok egy kutyával, aki a gazdáját sétáltatja és szeretnétek elnyerni a szívét, mit fogtok mondani? ‘Milyen kedves gazdád van!’ Szolgáld azokat, akiket szeretnek az emberek és titeket is szeretni fognak! Ha találkoztok egy barátotokkal az utcán és elmondjátok neki mennyire kedvelitek, majd hozzáteszitek, hogy a kutyája nagyon koszos, kergesse el, az nem fog neki tetszeni. Ezért mondja az Úr, hogy „Akik szertartásokkal imádnak engem a templomokban, de kegyetlenül bánnak másokkal, azok igazából nem imádnak engem és őket nem fogadom el.”

Szolgáljátok és értékeljétek azokat, akik kedvesek Krisnának – ezzel elnyerhetitek a figyelmét. Ezért nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert az Úr olyan társaságot biztosított számunkra, akik kedvesek Számára. Ő küldi nekünk a bhaktákat és tőle kaptuk a mestereinket is. Szolgáljátok és szeressétek, akik az Úr számára kedvesek, így közelebb kerülhettek Hozzá. Ez nagyon egyszerű, tehát ezért ünnepeljük a guru elvet, hiszen ezzel a szolgálattal elégedetté tehetjük a Legfelsőbb Urat.

(folytatása következik)

[1] Sríla Srídhar Mahárádzs ‘Speciális szolgálat’ c. előadásából