Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017.05.06-i, Rila-hegység esti előadásából)

Próbáljátok elképzelni, hogy egy szent helyen vagyunk, feladtuk valamennyi anyagi kötelezettségünket, teendőnket, elértük életünk célját. Mindent a Legfelsőbb Úr teljes elégedettségéért teszünk. Valahányszor az eszünkbe jut, könnyek potyognak a szemeinkből. Mit lehet még ehhez hozzá tenni? Isten a tenyerén hordoz bennünket. S akkor…

„Srí Sukadév gószvámí folytatta: „Kedves királyom! Bharat Mahárádzs egy nap, miután befejezte reggeli kötelességeit – ürített és megfürdött -, leült néhány percre a Gandakí folyó partján, és mormolni kezdte ómkárával kezdődő mantráját. Óh, Király! Amint a folyó partján ült, egy szomjas őzsuta jött oda inni. Miközben az őzsuta nagy elégedettséggel ivott, a közelben egy oroszlán üvöltött fel rettentő hangosan. A hang minden élőlényben rettegést keltett, és az őzsuta is hallotta. Az őz – hiszen ez a természete örökké attól rettegett, hogy valaki elpusztítja, ezért mindig gyanakvóan tekintgetett körbe. Amikor meghallotta az oroszlán üvöltését, megijedt. Rémült szeme ide-oda járt, és bár még nem csillapította teljesen szomját, hirtelen átszökellt a folyón. Az őz terhes volt, és amikor félelmében felugrott, méhéből az őzgida a folyó hömpölygő vizébe esett. A csapattól elszakadt fekete őzsutát amiatt, hogy idő előtt megellett, kínzó fájdalom gyötörte, s miután átkelt a folyón, nagyon szenvedett. Egy barlangban összeroskadt, és nyomban kilehelte lelkét. A folyó partján ülve a nagy Bharata király látta az anya nélkül maradt kis őzet, amint a hullámok tovasodorták. Megszánta a jószágot, s mint egy őszinte barát, kiemelte a hullámok közül. Tudta, hogy árva, ezért ásramájába vitte. Bharata Mahárádzs egyre nagyobb szeretetet érzett az őz iránt. Nevelgette és fűvel etette, s mindig nagyon vigyázott, nehogy tigrisek vagy más vadállatok támadjanak rá. Amikor viszketett a bőre, simogatni kezdte, s igyekezett megadni neki minden kényelmet. Néha szeretetből meg is puszilta. Annyira ragaszkodott az őzike neveléséhez, hogy egészen megfeledkezett a szabályokról, amelyeket a lelki fejlődés érdekében követnie Kellett, és lassan az Istenség Legfelsőbb Személyisége imádatára sem gondolt többé. Nem telt bele néhány nap, és lelki fejlődése már eszébe sem jutott. A nagy király Bharata Mahárádzs gondolkodni kezdett: Óh, jaj! Az Istenség Legfelsőbb Személyisége ügynökének, az időnek a hatására ez a gyámoltalan őzgida elvesztette rokonait és barátait, s nálam keresett menedéket. Rajtam kívül senkit sem ismer, hiszen én lettem apja, anyja, testvére és rokona egyszemélyben. Így gondola rám, és teljesen megbízik bennem. Senki mást nem ismer, egyedül engem, ezért nem szabad irigynek lennem és azt gondolnom, hogy miatta le kell mondanom saját érdekeimről. Fel kell nevelnem, meg kell védenem, elégedetté kell tennem és dédelgetnem kell. Hogyan utasíthatnám el, ha nálam keresett oltalmat? Megzavarja ugyan lelki életemet, de tudom, hogy ha egy védtelen élőlény menedéket keres, nem szabad tőle megtagadni. Nagy hiba lenne, ha így tennék. Még ha valaki a lemondott rendben él, akkor is kétségtelenül könyörületet érez a szenvedő élőlények iránt, ha fejlett szinten áll. Annak érdekében, hogy megoltalmazzunk valakit, aki meghódolt nekünk, minden bizonnyal helyénvaló lemondanunk még saját fontos érdekeinkről is.”[1]

Tehát mi történik itt? Tökéletes lelki extázisban zavartalanul lebegünk, amikor hirtelen felbolydulnak az események. Egy teljesen szokványos, hétköznapi dolog történik – egy őzsuta jön, hogy igyon a folyóból. Ez bármikor megtörténhet, hogy miközben teljesen elmélyedtek a meditációban, valami nagyon szokványos, átlagos dolog kezd zajlani körülöttetek.

Majd tovább bonyolódik a történet. Megjelenik egy másik szereplő – egy oroszlán, aki hangosan felüvölt és mindazok, akik félnek az oroszlántól, megrettennek annak üvöltésétől. Bhaktisziddhánta Szaraszvatít is az oroszlánhoz hasonlónak tartották; mivel üvöltése megremegtette a hitetlenek szívét. Megjelenése erőteljes és hatalmas volt, mint egy oroszláné, szíve pedig olyan gyöngéd, akárcsak egy rózsaszirom.

Ti milyen emberek vagytok? Kívül oroszlán, belül rózsa? Vagy kívül rózsa, belül oroszlán? ‘Ez a bhakta olyan, mint egy rózsa, belső tulajdonságai pedig mint az oroszláné’. Vagy ‘Ez a guru olyan, mint egy oroszlán, belső tulajdonságai, pedig, mint a rózsa szirma’.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.8.1-10.