Sharanagati

Tírtha Mahárádzs: Valakinek volt egy kérdése tegnap: “Hogyan válasszam meg a vallásom?” Fontos kérdés ez? Azt gondolom igen!

Jadhunáth: Választjuk a vallást?

Tírtha Mahárádzs: Nos, az újoncok azt gondolják. Ha az egyik formalitást a másikra cseréljük, nem történik semmi. Ez az, amikor az egyik üregből a másikba kerülsz. Ha azonban a formalitást a felsőbb igazságra cseréljük, az megéri a cserét. Valójában egy igaz vallás létezik, ez pedig az istenszeretet. Nincs más. És csak egy isteni módszer létezik az emberiség megsegítésére, különösképp ebben a korszakban, ez pedig a kegy. Isten kegyes, nem követel, manapság kegyes.

Valójában ez volt azon szentek kérdése, akik 5000 évvel ez előtt összegyűltek Naimisáranjában. Arról beszélgettek: „Ah, oly sok féle vallás létezik. Kérlek, mond meg nekünk, melyik a legjobb vallás?” Az előadó így szólt: sza vai pumszám paró dharmó  jató bhaktir adhóksadzsé / ahaitukj apratihat / jajátmá szupraszídati – „Az emberiség legmagasabb rendű hivatása az, amely által az ember eljuthat a transzcendentális Úrnak végzett szeretetteljes odaadó szolgálatig. Ennek az odaadó szolgálatnak töretlennek kell lennie, valamint mentesnek minden indítéktól, hogy teljes elégedettséget nyújtson az önvalónak.” [1] Hogy megválaszoljuk tehát ezt a kérdést: mi a legjobb vallás? Amely által teljes és tökéletes szeretetet érhetsz el Isten iránt – ez a legjobb vallás. De légy feltételek nélküli és kitartó igyekezetedben. Mi tehát a bhakti-jóga fordítása? „Istenszeretet.” Óh, nagyon érdekes!

Kérdés: Sok ember érdeklődik a lelkiség iránt, de csak könyveket olvasnak, anélkül, hogy alkalmazni is akarnák. Miért van ez így, talán nem csak a lustaságról van szó?

Tírtha Mahárádzs: Igen, butaságról is. Nos, egy nagyon különleges korban élünk, kali-jugának hívják, és ennek a kornak a sajátosságai, hogy az élet rövid, az emberek buták és lusták a lelki kérdésekkel kapcsolatban. Képzeljétek csak el a szituációt: ha ti lennétek Isten, mit tennétek egy ilyen világgal? „Megpróbálom elmagyarázni – nem értik. Invitálom őket – nem jönnek. És az életük olyan rövid, hogy alig tudnak megtanulni valamit! Mit tegyek hát?” Csak egy esélye van: „Kegyesebbnek kell lennem velük. Olyan elesett helyzetben vannak, hogy csak egyetlen esély van – több kegyet adok nekik.”

Ezért ebben a kali-jugában a vallásos folyamatok az isteni kegyen, könyörületességen alapulnak. Ezért jött Csaitanja Maháprabhu 500 évvel ez előtt, mert tudta, hogy az emberek lusták, és egyszerű gondolkodásúak, nem értik a bonyolult dolgokat, ezért egy nagyon jó tanácsot adott, egyszerű és jó: ’Tanulmányozd a Srímad Bhágavatamot, hallgasd a leckéket, olvass, zengd Isten szent neveit, és társulj a szentekkel.’ Bevezette a szankírtan mozgalmat. Szankírtan azt jelenti: a kírtan jelentése énekel, dicsőít; a szan pedig azt jelenti együtt. Ha tehát az emberek együttesen dicsőítik a Legfelsőbb Urat, az egy könnyű folyamat, mindenki csatlakozhat. Sríla Prabhupád, Gurudévám lelki tanítómestere azt mondta: „Ez a folyamat nagyon egyszerű, csak énekelned, táncolnod és ennek kell.” Elég egyszerű? Mindenki meg tudja csinálni. Bizonyos kis szabályozások jönnek majd később, de ez a három gyakorlat elég.

Tehát éneklés, tánc, evés… ez a mai este gyakorlati célja. Magasabb céljainkat kell kutatnunk.

[1] Srímad Bhágavatam 1.2.6.