Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(Szvámí Tírtha, 2017.10.02-ai szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Egy dolog biztos – az összes formaságon és bonyolult filozófián túl a Legfelsőbbel vagyunk kapcsolatban. Akár egy adott társadalmon belül, akár azon kívül, akár a Legfelsőbb áldásával, vagy anélkül, a célunk, hogy kifejlesszük azt a sóvárgó vágyat, mellyel az Isteni szférát szeretnén magunkhoz ölelni. Tehát, hogy kapcsolódjunk és lassanként integrálódjunk abba az isteni valóságba. Ha megvan bennünk ez az alapvető elköteleződés, akkor mindent meg fogunk kapni, amire szükségünk van a célunk megvalósításához. Erről szilárd meggyőződésünknek kell lennie, mert Isten jó.

Egyszer találkoztam egy ügyvéddel, akinek megemlítettem, hogy: „Isten jó”, mire azt felelte, hogy: „Ó, ezt be is tudnád bizonyítani nekem?”  Erre azt mondtam, hogy: „Nagy nehézségeid lesznek. Ha ezt bizonyítani kell, akkor réges rég elvesztél.” Hogyan is lehetne ezt bizonyítani!? Ha ez nem nyilvánvaló, akkor ki az, aki képes ezt bebizonyítani neked?

Mindenesetre, ha Isten jó, akkor szeretnénk, hogy mindenki ott lehessen Vele együtt és szintén jó legyen. Éppen úgy, mint amiről a minap beszélgettünk, hogy minden lélek valamiképpen az isteni forrásból származik. Annak ellenére, hogy tudjuk kétféle ember létezik: az egyik bhakta, a másik…, nem éppen démon, hanem leeldő bhakta. Végülis, mindenki vaisnava, mert mi ennek a szónak a jelentése? Vaisnava, az Visnu birtokos esete, melynek jelentése, hogy ‘Visnuhoz tartozik’. Minden lélek Őhozzá, a létezés Istenéhez, a világ fenntartójához, a végső forráshoz tartozik. Lételméletileg és természete szerint mindenki vaisnava. Tehát nem keresztények, muzulmánok, hinduk, buddhisták és bolgárok, magyarok vagy ateisták vagytok, hanem vaisnavák. Se nem félistenek vagy démonok, hanem vaisnavák. Van akinek hamarabb, van akinek később sikerül megértenie ezt az igazságot.

Azt hiszem tudjátok, mire gondolok? Ezért az egyetlen dolog, amit ebben az életben meg kell valósítanunk, hogy felismerjük ezt az igazságot, az eredeti hovatartozásunkkal kapcsolatban. Ezt hívják szambandha-gjánának, melynek jelentése ‘a Legfelsőbbhöz tartozom’. Ez az első kisebb fajta misztérium. A második, kicsit nagyobb misztérium az Út-ra vonatkozik, hogy mit kell tennünk, ez az abhidéja. És a harmadik, a legnagyobb misztérium a prajódzsana, ez a célunk, oda kell megérkeznünk. Ebből a hármas tagozódásból, már meg is érthetjük az első alapelv részleteit, mert az, hogy ‘a Legfelsőbbhöz tartozom’ ez egy általános elv. Az, hogy ez hogyan történik, milyen kapcsolat által jön létre ez a Legfelsőbbhöz való tartozás, milyen természetű ez a kapcsolat, az a prajódzsana.

Ezeken a lépcsőfokokon keresztül kell fejlődnünk és elérnünk a lelki tudatosságot. Erről pedig szilárd meggyőződésünk kell hogy legyen, kell egy szankalpa: ‘Ha Hozzád tartozom, akkor megteszek mindent, ami szükséges ahhoz, hogy elérhessem ezt a célt, elérhesselek Téged.’ És amennyiben sikerül túljutnunk ezen a bevezető szakaszon, ennek megértésén, akkor már tisztább képet kaphatunk a célról is.

Az igazán hűséges tanítvány nagyon ritka, próbáljatok azzá válni! Hűnek lenni nem csak a tanítómester külső formájához, hanem a tanításának a szelleméhez is!

Azt mondják: „Dicsőséges az a bhakta, aki nem hagyja el Ura menedékét, s dicsőséges az az Úr, aki nem válik meg szolgájától.”[1] Ezt megtaláljátok a Csaitanja-csaritámrtában, kérlek nézzetek utána. Van egy gyönyörű történet erről a tanításról, amikor Maháprabhu meginvitált bizonyos bhaktákat egy adott meditációra, de mivel nem tudtak áthangolódni arra a típusú meditációra, ezért zavarban érezték magukat. Majd sikerült feltárniuk a szívüket: „Kedves Maháprabhu, megtettem mindent, hogy követni tudjam a tanácsodat, de nem tudom feladni az Úr Ráma iránti szeretetemet!” Ekkor Maháprabhu így szólt: „Dicsőséges az a tanítvány, aki sohasem hagyja el mesterét, és dicsőséges az a mester, aki sohasem hagyja el tanítványát.”

Tehát a lényeg a hűség, a ragaszkodás ebben a mély egységben, az imádat szellemében. Egy mindenható Isten és egy meghódolt bhaktája, legyőzhetetlen páros!

(folytatása következik) 

1.Csaitanja-csaritámrta, Antja-lílá, 4.46.

 



Leave a Reply