Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2017.05.10-i szófiai délutáni tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Kétféle ksétragja van, az aki a testet, mint mezőt ismeri – az élőlény, ahogy azt már elmondtam, valamint az Istenség Legfelsőbb Személyisége, akit a következőképpen jellemezhetünk: Ő a teremtés mindent átható oka. Teljes Önmagában, és nem függ senki mástól. A hallás és a közvetlen tapasztalat útján érzékelhető. Önragyogó, s nincs kitéve a születésnek, a halálnak, az öregkornak és a betegségnek.  Ő az Úr Brahmától kezdve minden félisten Ura. Nárájanának hívják, és Ő az élőlények menedéke az anyagi világ megsemmisülése után. Minden fenséggel teljes, és Ő minden anyagi dolog nyugvóhelye, ezért Vászudévának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének nevezik. Saját energiája révén jelen van minden élőlény szívében, miképpen a levegő vagy az életerő is jelen van minden mozgó és mozdulatlan lény testében, s így irányítja a testet. Részleges kiterjedésében az Istenség Legfelsőbb Személyisége belép minden testbe, és irányítja valamennyit. “[1]

Tehát a test egy mező – a cselekvés mezeje, ahol két élőlény tevékenykedik, az egyik valóban cselekvő, a másik pedig megfigyelő. Az upanisadok egyik nagyon szép verse azt mondja, hogy két madár ül egy fa ágán. Itt a testet egy fához és a szívet pedig a fa főágához hasonlítják. A kisebb madár, az egyéni lélek, pedig a szívben lakozik. Amikor azt akarjátok mondani, hogy ‘Én’, nem a homlokotokat, hanem a szíveteket érintitek meg: ‘Itt vagyok!’ Ugye, ti ott laktok, mert a szív a főág, ez a hely, ahol ti laktok a testben, de nem vagytok egyedül. Valaki más is van ott – a Felsőlélek (Krisna) szintén jelen van, Ő a másik madár, a tanú-madár.

Az élőlény kissé tompa/bódult/kábult és ostoba, a Felsőlélek pedig mindentudó – tanúja minden cselekedetünknek, ismeri a múltunkat, a jövőnket és eszerint kapunk iránymutatást Tőle. A kismadár az átman, a felsőbbrendű madár, pedig a Paramátmá (Felsőlélek) vagy antarjámí – a belső vezetőnk. Ez olyan csodálatos, hogy sohasem vagyunk egyedül, létezik egy belső vezetőnk!

Ha szerettek valakit, akkor hol helyeznétek el: a zsebetekbe, a gondolataitokba vagy a szívetekbe? Melyik a legjobb hely valakinek a foglyul ejtésére? Úgy hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy a szív. De hogyan kötődjünk olyasvalakihez, aki már eleve a szívünkben van, hiszen a Legfelsőbb már eredendően jelen van. A szívben lakozó Úrral való szeretetteljes kapcsolaton keresztül jobban fogjátok hallani azt, amit mond. Ily módon könnyebben kapcsolatba kerülhettek a jelenetek, múltatok és jövőtök e felsőbb ismerőjével.

Itt hallhattunk a Legfelsőbb Úr néhány jellemző tulajdonságáról, mint a teremtés mindent átható oka, az önragyogó és az Önmagában teljes. Nagyon nehéz Őt jellemezni, mert hogyan is lehetne leírni az összes tulajdonságát? Ez jóval meghaladja az emberi értelmet és képzeleterőt. Mi korlátozott képességekkel rendelkezünk, hogyan is tudnánk megragadni a végtelent? Szerencsére Őt nem korlátozza semmi, így képes feltárni Önmagát a véges lények előtt. Ugye így van? Lehet, hogy az én képességeim végesek, de az Övé nem. Ő képes feltárni bármit, amit szeretne, ezért így fohászkodunk: „Ó, Uram, kérlek távolítsd el ezt a ragyogást! Szemtől szemben akarlak látni Téged, de elvakít a ragyogásod. Kérlek, tárd fel magad olyannak, amilyen vagy!” Ezt hívják megvilágosodásnak, amikor látod, és ilyen közvetlen módon fogadod be a Legfelsőbb jelenlétét.

Krisna-prijá: Azt mondtad, hogy az egyéni lélek cselekszik, míg a Felsőlélek megfigyel. Azon gondolkodtam, hogy valójában a lélek is megfigyelheti a gunák által meghatározott hamis ego történéseit, és ezen a megfigyelésen keresztül szerez tapasztalatot, mint Dzsada Bharat ebben a történetben.

Szvámí Tírtha: Lehetséges.

Kérdés: Akkor miért mondod azt, hogy a lélek ostoba, hiszen szat-csit-ánanda tulajdonságokkal bír?

Szvámí Tírtha: Rendben, nem teljesen ostoba, csak egy kicsit. Miért? Miért? Miért? Mert az élőlény élvezni akarja a fa gyümölcsét és így gondolkozik: ‘Ó, én teljesen jól megvagyok enélkül a megfigyelő nélkül is, nem szentelek túl sok figyelmet neki, hiszen itt vannak nekem a gyümölcsök, miért is lenne szükségem egy ilyen vezetőre? Igazából ezt egyedül is meg tudom csinálni.” Ezt hívják hamis/zavart/homályos tudatnak –amikor túlontúl a külső dolgokra koncentrálunk, anélkül, hogy figyelembe vennénk az isteni titkokat. De azt mondják, hogy mindaddig, amíg a fa gyümölcseit szedegetitek, melyek teljesen vegyesek, van amelyik édes, van amelyik keserű és van amelyik édes is és keserű is egyben, addig az akció-reakció fog működni: karma, visszahatások, gunák és így tovább. Azonban mihelyst az élőlény figyelme a belső vezetője felé fordul, minden nehézség megszűnik. Tehát mindaddig, amíg nem alakul ki ez a szeretetteljes és élő kapcsolat a belső iránymutatótokkal, addig egy kicsit ostobák vagytok. Bár, ha a tudatotok eredendően tiszta, akkor valamennyi lelki tulajdonságotok is feltárult már, jelen van. Tehát nem szükséges bármit is hozzátenni, csak eltávolítani azt, ami elválaszt bennünket Isten megpillantásától.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána  5.11.13-14.