Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017.05.08-i, Rila-hegység reggeli előadásából)

 (az előző pénteki tanítás folytatása)

  „A Kálí istennő imádatára készülődő rablók és tolvajok mind rendkívül alantas gondolkodású emberek voltak, akiket a szenvedély és tudatlanság kötőerői tartottak fogva. Elhatalmasodott rajtuk a vágy, hogy meggazdagodjanak, s ezért volt merszük ellentmondani a Védák utasításainak, olyannyira, hogy kész voltak megölni Dzsada Bharatát, egy bráhmana családban született, önmegvalósított lelket. Irigységükben a rablók Kálí istennő színe elé vitték, hogy feláldozzák. Az ilyen emberek ragaszkodnak irigy tetteikhez, s ezek a gonosztevők még attól sem riadnak vissza, hogy megöljék Dzsada Bharatát. Dzsada Bharat minden élőlény legjobb barátja volt. Nem volt az ellensége senkinek, s elmélyülten örökké az Istenség Legfelsőbb Személyiségén meditált. Egy kiváló bráhmana apától született, s így még akkor sem lett volna szabad megölni, ha történetesen ellenséges vagy rosszindulatú lett volna. Nem volt tehát semmi okuk Dzsada Bharat megölésére, és Kálí istennő ezt nem tűrhette. Azonnal megértette, hogy ezek a bűnös haramiák az Úr nagy bhaktáját akarják elpusztítani. A múrti teste ekkor hírtelen szétrobbant, s maga Kálí istennő lépett ki belőle személyesen. Teste heves, elviselhetetlen ragyogással lángolt.”[1]

Ez egy meglehetősen misztikus élmény és kizárólag felnőtteknek ajánlott olvasmány. De most már végig kell olvasnunk a történetet és akkor majd megpróbálunk egy kicsit békésebb vizekre evezni.

„A feldühödött Kálí istennő nem tűrte tovább a sértéseket. Szeme szikrázott, s kivillantotta rettentő, görbe fogait. Vörös szeme lángokat szórt, s bemutatta félelmetes vonásait. Ijesztő testet öltött fel, mintha az egész teremtés elpusztítására készülne. Heves mozdulattal leugrott az oltárról, és ugyanazzal a karddal, amivel ők akarták megölni Dzsada Bharatát, egy pillanat alatt egytől egyig lefejezte a tolvajokat és rablókat, majd inni kezdte a forró vért, ami a lefejezett gonosztevők nyakából folyt, mintha csak likőrt inna. Társaival együtt itta a mámorító italt, a boszorkányok és démonok társaságában, s a vértől megrészegülve mindannyian hangosan énekelni kezdtek és táncra perdültek. Olyan volt, mintha az univerzum megsemmisítésére készülnének, s közben a haramiák fejeivel labdáztak, egymásnak dobálva őket”. Akció-reakció. „Így nyeri el méltó büntetését az az irigy ember, aki sértést követ el egy nagy személyiség ellen.”[2] Szóval, legyetek elővigyázatosak!

Tehát, mit láthatunk itt? Egy meglehetősen szokatlan rituálét – emberáldozatot, mely valamennyi kultúrában megtalálható volt. A Biblia is említést tesz egy majdnem megtörtént emberáldozatról. Dél – Amerikában szintén létezett, ahol egy eleven, lüktető szívet ajánlottak fel a Napistennek. Karthágóban szintén hajtottak végre emberáldozatot. Tudatában voltak annak, ha nagy veszély fenyegette az államot, akkor a lelki vezetők tanácsa a következő volt: „A veszély elkerülése érdekében fel kell áldoznunk fiainkat. Száz fiút kell feláldoznunk.” Erre a város polgárai így feleltek: „A dupláját! Kétszáz fiat adunk.”

Szanátan: Még a király fiát is!

Szvámí Tírtha: Ezek nagyon komoly történések. Csak képzeljétek el magatokat, ha ilyen áldozatot kellene hoznotok. Rendkívül fájdalmas döntés, mert az élet nagyon értékes.

A Gítából megtanultuk, hogy áldozat nélkül nem működik semmi és nem lehetünk boldogok sem. De milyen legyen ez az áldozat? Feláldozhatom mások életét? Bár a fiak feláldozása is elképzelhetetlenül komoly, sokkal tanácsosabb, ha a saját életünket áldozzuk fel, szenteljük oda valaminek. A jelentéktelen, parányi és külső dolgokat könnyűszerrel felajánljuk. Egy kis virágot, némi vizet – ahogy Krisna huncutul tanácsolja a Gítában[3]. Majd ezek után emeli a tétet: „Ajánld fel mindenedet és még azon túl is, mindent, amivel még rendelkezel – csak add Nekem nyugodtan.”[4]

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.9.17.

[2] Bhágavata-purána 5.9.18-19.

[3] Bhagavad-gítá 9.26.

[4] Bhagavad-gítá 9.27.