


Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
(részlet Szvámí Tírtha 2014. január 10-ei szófiai tanításából)
(folytatása következik)
A bhakti nyolcadik elve: Csupán azokat a javakat szabad elfogadni, amelyekre szükség van, azaz csak annyi kapcsolatot szabad fenntartani az anyagi világgal, amennyi feltétlenül szükséges.” Nem tudom, ti hogy tapasztaltátok, de én úgy veszem észre, hogy ez az anyagi világ olyan, akár egy farkas – mindenkit felfal. Nem elégszik meg az ujjaitokkal, a karotokat akarja, s aztán azzal sem elégszik meg – teljesen meg akar kaparintani benneteket.
Az indiai hagyományban az anyagi létezést egy hatalmas kígyóhoz hasonlítják. Tanulmányoztátok már a kígyók emésztőrendszerét? A kígyók a zsákmányukat egyszerre nyelik le. Ha egy elég nagy kígyó elkap egy birkát, teljes egészében fel tudja falni, és belül kezdi el megemészteni. Az anyagi világ pontosan ugyanilyen – készen áll rá, hogy szőröstül, bőröstül bekebelezzen. S ennek a kígyónak az állkapcsai pedig olyanok, mint az idő különböző fázisai – múlt és jövő. Mi történik tehát valójában? A múlt és a jövő lassan, de biztosan teljesen bekebelez benneteket.
Az anyagi környezet igényeit nem tudjuk kielégíteni. Teljesen a hatalmába kerít bennünket, tehát nagyon körültekintően kell megosztanunk a figyelmünket, időnket és erőfeszítéseinket az anyagi kötelezettségeink és a lelki céljaink között.
Ez az elv nagyon fontos, mert eszerint „csupán azt szabad elfogadni, ami az élethez szükséges”. A jóga szabályozást jelent, ezért mestereink készek rá, hogy segítsenek megérteni, mi a helyes szabályozás. Vegyünk egy nagyon egyszerű példát – a jógában kontrollálnunk kell az étkezési szokásainkat. Ha a mesterünk így szólna: „Ne egyél!”, akkor ezt a tanácsot nagyon nehéz volna betartani, ugye? Ezért, hogy könnyebb legyen, engedélyt adnak: „Ne egyél húst!” Ehetsz ezt, de ne egyél azt! Van egyfajta kontroll, nem szükséges teljesen feladni az étkezési szokásainkat, de legyen egyfajta határ megszabva, egyfajta kontroll e testi funkció fölött – csak azt fogadjátok el, ami szükséges!
Lényegében ezt fogalmazták meg a középkori európai filozófiában is – csupán azt szabad elfogadni, ami szükséges! Ha már bebizonyítottak egy igazságot, akkor nem szükséges újabb bizonyítékkal szolgálni. Miért? Mert ha már valamit bebizonyítottak, akkor miért is kellene azt még több érvvel alátámasztani?
Ha ezt az elvet akarjuk alkalmazni az életünkben, akkor az a fő kérdés, arról kellene vitát nyitnunk, hogy „Mi szükséges számomra?” ’Egy kis hawaii kiruccanásra nagy szükségem van; ez az életem része, semmi különös.’ Azt hiszem, értitek, hogy van néhány különleges igényünk, ami valójában nem is igazán szükséges. De ha az alapokig ástok le, fogtok néhány nagyon egyszerű elvet találni – evés, alvás, menedék, társulás…
Végső soron az embereknek két alapvető szükséglete létezik: az egyik, hogy szeressenek, és a másik hogy szeretve legyenek. Melyik a fontosabb?
Válasz: az első.
Szvámí Tírtha: hogy szeressenek valakit – ez mutatja meg, hogy az emberek alapvetően érzelmi lények. Ha a testednek böjtölnie kell, azt el tudod viselni, ugye? Ám ha a szíved és a lelked kell, hogy böjtöljön, azt sokkal nehezebb kibírni.
Fogadjátok el tehát azt, ami szükséges! Találjátok meg az ésszerű határokat! Azt mondják, ez a világ úgy van berendezve, hogy mindenkinek a szükségleteiről gondoskodnak. S ez az elv segít bennünket egy nagyon jó kultúrának, az elégedettség kultúrájának a meghonosításában. Ne panaszkodjatok!
A következő történet a zsidó hagyományból származik: a családfő elment a rabbihoz és így szólt: „Rabbi, van egy problémám.” „Mi az, kedvesem?” „Van feleségem és van családom; otthon mindig áll a bál, és tudja, ezt nagyon nehéz elviselni, s oly kicsi az otthonunk, hogy nincs hova elvonulnom. Mit tegyek, hogy ráleljek a lelki békémre?” Akkor a rabbi ezt kérdezte: „Vannak rokonaid?” „Igen, vannak.” „S vannak állataid?” „Igen, vannak állataim is.” „Akkor kérlek, fogadd meg a tanácsomat: hívd meg valamennyi rokonodat, és vidd be az összes állatodat is a szobádba, majd gyere vissza két hét múlva!” Szerintem ezt a történetet nem kell, hogy folytassam. Ha azt gondoljátok, hogy ’van okom panaszra’, akkor csak nézzetek körül! Olyan sok embertársunk él borzalmas életet. ’Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam valakivel, akinek nem volt lába.’
Kérlek benneteket, hogy azt fogadjátok el, ami szükséges! Nagyon pozitív módon ez azt jelenti, hogy elégedjetek meg azzal, amitek van! Valójában ez egy fontos jógagyakorlat. Anyagi síkon mindig találunk valami okot arra, hogy panaszkodjunk a helyzetünkről. Ám a lelki életben kell, hogy találjunk okot arra, hogy miért legyünk elégedettek. A méltatlankodást változtassátok méltánylássá! Képzeljétek csak el: a Jóisten gondoskodott erről az életetekről – a környezetetekről, a testetekről, az agyatokról, a karmátokról, minden rosszról és jóról – mindenről. Nagyon keményen dolgozik ezen, ti meg nekiálltok panaszkodni? Ez nem túl szép dolog. Inkább mondjuk ezt: ’Köszönöm, kedves Uram, annyira nagylelkű vagy! Olyan jó lehetőséget adtál nekem!’
1. Az odaadás nektárja 6. fejezet
Leave a Reply
