Sharanagati

Kérdés: Ha egy vaisnavát nyíltan bántanak, és ezt meghalljuk, hogy reagáljunk erre, hol van az aparádh, a sértés határa? Hiszen valahogyan reagálni kell….

Tírtha Mahárádzs: Nem tudok általános érvényű tanácsot adni, mivel ez a helyzettől függ. Ám reakcióink alapvetően nézetünktől és meggyőződésünktől függőek. Tolvajnak nevezni egy tolvajt – ez nem aparádh. Ha valaki elkövet bármi értelmetlen hibát, és azt mondjátok: Várj már egy kicsit, ez ostobaság! – ez sem aparádh. Mindig mérlegelnünk kell a motivációt, hogy vajon miért kritizál valaki egy másik embert? Ha az a cél, hogy magunkat az előtérbe toljuk – természetesen ez ostobaság; azonban ha a cél a hiba kijavítása, akkor az szolgálat.

Vagyis hol van az aparádh határa? Azt tudom Nektek mondani, hogy az idők változnak, tehát ezek a határok rugalmasak. Egyszer Gurudév hazaérkezett az utazásáról, és néhány tanítvány elvitte őt Nandafalvára, a lakóhelyére. Közben úgy határozott, hogy ellátogat még néhány helyre, más ásramokba. Tanítványai azonban szóltak neki, hogy az a személy, az a bhakta, akit az ásram felügyeletével bíztak meg, már nem tartózkodik ott, mivel csatalakozott a nemsokára elkezdődő nandai ünnepséghez. Gurudév kissé meglepődött és így szólt: „A mi időnkben egy ilyen viselkedés elképzelhetetlen volt. Prabhupád azt mondta, maradjak itt és elmenni innen – éppenséggel lehetetlen lett volt!”

Ez ad némi támpontot Nektek az aparádh határaival kapcsolatban?

Kérdés: Igen, e tekintetben igen, de én nem egy olyan helyzetről beszélek, amikor te nyíltan beszélsz valakivel, hanem amikor valaki egy harmadik személyről beszél, és nem csupán a hibáira tesz megjegyzéseket, hanem még csúnya szavakkal is illeti.

Tírtha Mahárádzs: Az az ostoba, aki ezeket meghallgatja.

Kérdés: Akkor  te azonnal félbeszakítanád ezt a kommunikációt?

Tírtha Mahárádzs: Azonnal vagy később, az már mindegy, de a vég nélküli istenkáromló beszélgetés sehová nem vezet. Ha valaki ezt akarja csinálni, semmi gond, az az ő dolga, de miért vegyek ebben én is részt? Miért kellene meghallgatnod egy ilyen üzenetet? Védd magad! Szólj így magadban: Oh, nagyon szép, de sajnálom, néhány kör dzsapázás vár még rám ma. Ennyi az egész: miért is maradnál ott? Az nem a másik ember, az te vagy, ha meghallgatod.

Ám ezek a kis ostoba részletek véget nem érőek. Hosszú történet, ha túl sok figyelmet szentelünk ennek…hát, ezt én sokáig nem tudnám elviselni. A kutya ugat, a karaván halad.

Egyéb kérdés? Valami valós?

Manydzsari kérdése: Szeretnék elnézést kérni, amiért ismét felteszek egy olyan kérdést, amit már korábban feltettem. Annyira könnyű megítélni másokat, és látni a rossz tulajdonságaikat, de mi a módja annak, hogy a saját hibáinkat lássuk, és kijavítsuk magunkat? Gyakorlati tanácsra volna szükségem.

Tírtha Mahárádzs: Néha őszintén kérdezz meg másokat. De őszintén. Egyszer valaki nyugodtan, intellektuális módon azt kérdezte tőlem: „Mondd csak, mik az én hibáim, hiányosságaim? Tudjátok, ha valaki nyugodtan, intellektuálisan tesz fel egy kérdést nektek, akkor arra ti is így magyarázzátok el a hibáit. Ezután egy nagyon heves érzelmi reakciót kaptam: ’Oh, te ismét kínzol engem’-  vagy valami ilyesmit. „Te megkérdeztél, én pedig csak válaszoltam. Ez volt a kérdésed. Én nem akartam megmondani neked, én tudom, hogy te hol tartasz, megvan a véleményem és kész vagyok arra, hogy megtartsam magamnak. De te kérdeztél. És most megmondom, mert erre kértél, te pedig magad alatt vagy emiatt – ugyan már!”

Ezért mondják azt, hogy csak akkor kérdezz meg egy szádhut, ha képes vagy elfogadni a válaszát – első pont. Második pont: Nem kötelező kérdezni! Ha nem vagy azon a síkon, nem kell kérdezned, mert kapni fogsz egy választ.

Ám mindig hozzá vagyunk kötve másokhoz, ezért visszajelzést kérni nagyon előnyös, megkérdezni, hogy: Mi a véleményed? Hogy látod? Kérlek, segíts megérteni a helyzetemet!

A mi fő feladatunk nem az, hogy a saját hibáinkra összpontosítsunk. A mi fő feladatunk az, hogy Krsna lótuszlábaira koncentráljunk. Hiszen ha a mindent megtisztítóhoz való kapcsolódással az egész létezésünk meg fog tisztulni. Ha a saját hibáinkra összpontosítunk, a saját májánkra, akkor májá-tudatúak leszünk. Mint megannyi keresztény, azok, akik sátán-tudattal rendelkeznek. Mindig a sátánról beszélnek, és hogy a sátán bizonyos esetekben mosolyog – megszállottjai ennek az eszmének, ugye? A tanítványoknak is lehet aparádh-tudata, vagy májá-tudata. Ám nekünk nem a májára, vagy a hibáinkra kell összpontosítanunk, hanem a Legfelsőbbre. Éppen ezért a te kérdésedre a megfelelő válasz: dzsapázz többet! Mert az fogja megtisztítani a szívünket, és segít mindent megfelelően látni.