Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.11-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Viszonylag kevés időnk van itt a Földön, melyet érdemes lenne jól kihasználnunk. Életünk legalább egyharmadát alvással, nagyobb részét munkával, és szintén jelentős részét internetezéssel töltjük. Alapvetően ez mind elpazarolt idő. Létezik egy hozzávetőleges becslés, arról, hogy mennyi időt töltünk a különböző tevékenységekkel. Egy élet során, ami mondjuk nyolcvan esztendő, mit gondoltok, mennyi időt szentelünk a tanulásnak?
Prémpraszád: A fél életünket.
Szvámí Tírtha: Á, dehogy … néhány hónapot. Általánosságban véve, mit gondoltok, mennyi időt töltünk olvasással? Azt mondják, hogy egy egész élet alatt összesen 8 órát. S mennyi időt töltünk a kulcsok keresésével? Ugye ismerős az érzés? Három hónapot. S ebben a listában egyáltalán nem esik szó az imádkozásról, vagy a meditációról, a lelki gyakorlatokról, mivel ez annyira elenyésző idő, hogy már említésre sem méltó.
Tehát, kedves testvéreim, kérlek ne pazaroljátok a drága életeteket a kulcsaitok keresésével! Van nemesebb célja is az itt töltött időnknek! De ti már elkezdtétek ezt kiegyensúlyozni azzal, hogy itt ültök és hallgatjátok a tanításokat. Ez is az egyik módja annak, hogy okosan használjuk ki azt, amíg itt vagyunk. Szenteljünk több időt az örök lényegünkre, ne pazaroljunk annyi időt az ideiglenes, múló dolgokra! Azzal, hogy ideszülettünk, a három guna, a három kötőerő befolyása alá kerültünk. Mint tudjátok, az egyik a tama-guna – ez úgymond az anyag, életünk legsűrűbb, legmasszívabb, leganyagibb része, mint a sötétség, a tudatlanság. A második a radzsasz, a szenvedély, aktivitás, energia. S a harmadik a szattva-guna, a világosság, a tudás, életünk ragyogó, fénylő, jobbik része.
Tehát, ha az embert két nagy részre osztjuk, akkor az egyik a testi létünk, a másik pedig a gondolkozó, tudatos részünk. A kérdés az, hogy mekkora rész jut a tudatunkban a tamasznak, a tudatlanságnak? Csekély. Ezzel szemben a testben a tamasz igen nagy arányban van jelen. A tamasz mégis hasznos, mivel megóv bennünket attól, hogy mindent egyszerre érzékeljünk, hiszen azt nem bírnánk elviselni. Tehát ez kissé megossza a tapasztalni valók sokaságát, sok kis élményre adva lehetőséget. Máskülönben egy dózisban, egy pillanat alatt kapnánk az egész életre szóló benyomásokat, ami elemésztene, elpusztítana bennünket. Aztán nézzük meg, hogy milyen arányban van jelen a testünkben a radzsasz? Igen, ott is jelen van. S mekkora hányadban van jelen a tudatunkban? Körülbelül ugyanannyira, mint a testünkben. E kettő közül némelyik kevésbé hat ránk, míg a másik nagyobb mértékben. S mi a helyzet a szattvával, mekkora mértékben van jelen a szattva a testünkben? Minimálisan. S mekkora esélyünk van arra, hogy a  tudatunkban is jelen legyen a szattva? Hatalmas! Óriási! A szattvának a tudatunkban való jelenléte adja azt a lehetőséget, hogy lelkileg emelkedhessünk, fejlődhessünk. Éppen ezért a szattva tulajdonságai, a boldogság, a tudás, a megvilágosodás, vagy legalábbis a megvilágosodás közelébe kerülés. Ezek kísérik a lelki gyakorlatainkat is, a tudatunkban jelen levő szattvának köszönhetően.
Látjátok ez egyensúly, arány kérdése.  Ugyanez vonatkozik az életünkre is, az is arányok kérdése, hogy mennyi időt szánunk belőle a másodlagos, mulandó dolgokra, és mennyit a lelki gyakorlatainkra, az örök énünkre? Ahogy körbenézek  azt látom, hogy egy jókora részét már elvesztegettétek. Viszont mostantól, kérlek legyetek körültekintőbbek!
Létezik egy titkos mantra, mellyel megváltoztathatjuk, helyrehozhatjuk az idővel való helyes gazdálkodásunk arányát. Szeretnétek, hogy elmondjam ezt a titkos mantrát? Ez úgy hangzik, hogy ‘Drága Uram, mától a Tiéd vagyok!’ S akkor mostantól, ti dönthettek arról, hogy mit helyeztek a figyelmetek középpontjába, milyen fontossági arányt állítotok fel. S nem számít, hogy mennyi időt vesztegettünk már el, mert a Csaitanja-csaritámrtában az áll, hogy „Ha csak egy pillanatot is töltünk egy tiszta bhakta társaságában, az kárpótolja a számtalan elpazarolt életet, amit eddig éltünk”[1]. Tehát ragadjuk meg a lehetőséget, és éljünk megfelelő életet.
Nekem nem adatott meg az, hogy hosszú időt töltsek a mesteremmel. Nem számoltam ki sohasem, de ha összeadnám úgyhiszem mindössze néhány hónapot tenne ki az az idő, amit fizikálisan vele lehettem. Azt viszont elmondhatom, hogy eléggé intenzív volt ahhoz, hogy meghatározza az életemet, és segítsen elköteleződnöm a fényes, lelki oldal felé. Egy pillanat is elég ehhez. S ez az intenzív lelki társulás könnyen kárpótol bennünket azért a hosszabb periódusért, amit sajnos elvesztegettünk.
Tehát vegyétek el azt, ami nektek jár, használjátok ki jól az időtöket! A shásztrákban, a szentírásokban az áll, hogy a nektár szülöttei vagyunk, a lelki világhoz tartozunk, a halhatatlanság nektárja a mi jussunk. Ezt keressétek! Ne elégedjetek meg kevesebbel. Ez életünk legjobb felhasználása. S az, hogy egy szent emelkedett társulásban lehet részünk, segít bennünket abban, hogy megélhessük ezeket a szent pillanatokat. Ezért szeretném kifejezni hálámat mindannyiótoknak nemcsak azért, hogy segítetek kinyitni a kalitka ajtaját – mivel a lélek olyan, mint egy kalitkába zárt madár, – hanem ezekért a pillanatokért, a mantra-meditációért is, mely segít ennek a lélekmadárnak valóban szárnyalni. Hiszen az örökkévalóság… Nem számít, hogy mennyi időt töltöttünk együtt, hiszen az sohasem fogja az örökkévalóság érzetét adni, mert az egy teljesen más dimenzió.

1.  Csaitanja-csaritamrta, Madhja, 22.54