Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.06-i szófiai reggeli előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Legutóbb a szülői-raszáról beszélgettünk és felmerült a nagy kérdés, hogy kinek nagyobb a szeretete? Az apáé vagy a fiúé? Mit gondoltok erről?

Harilílá: Az apáé.

Szvámí Tírtha: Mert ő az idősebb?

Jasódá: Mivel egykor ő is kisfiúcska volt és már ismeri ezt a szeretetet.

Szvámí Tírtha: Nagyon jó érv és nagyon szép is!

Harilílá: Egyszer megkérdeztem Szádhu Mahárádzsot, hogy: „Nem úgy működik a szeretet, mint ahogy a gyerekek szeretnek? Mivel ők annyira ártatlanok és tiszták, ezért a szeretet is egy természetes dolog a számukra?” Mire Ő azt felelte, hogy: „Nem, mivel a gyerekek egoistának születnek és innen indulva kezdenek kifejleszteni egy önzetlen hozzáállást magukban.” Ezért mondtam azt, hogy az apa szeretete a nagyobb’.

Szvámí Tírtha: Más vélemény?

Ganga Mátá: Mi nem tudjuk megítélni a kettejük közötti szeretetet. Nem mondhatjuk azt, hogy az egyik jobban szeret, mint a másik.

Szvámí Tírtha: Ez is igaz. Természetesen, ezt nem kilogrammban vagy méterben akarjuk mérni, de úgy hiszem érdemes ezen elgondolkodni.

Paramánanda: Azt gondolom, hogy az apa jobban szereti a fiát, mert ő szolgálja gyermekét, bár a fiú is szolgálja az apját, de az elenyésző.

Baladév: Szerintem az apa szeretete az erősebb. Bennem viszont az a kérdés merült fel, hogy kinek nagyobb az elvárása?

Ganga Mátá: Igen ám, de ha azt mondjuk, hogy ‘nagyobb’, akkor azt mihez viszonyítjuk? És csak ezután gondolkozhatunk el azon, hogy kinek nagyobb az elvárása.

Szvámí Tírtha: Hú, ennek nagyon örülök, hogy ennyire felvillanyozódtatok, végre vannak vélemények a kapcsolatokról! Ez nagyon tetszik, mert akármikor kérdeztem erről a magyar bhaktákat, mindenkit teljesen sokkolt a kérdés, csak mélyen elgondolkoztak és meg se tudtak szólalni. Talán annyi trauma érte őket az apjuk, vagy a fiaik kapcsán, hogy képtelenek voltak beszélni erről. Legalább itt felpezsdült a hangulat, megosztottátok a véleményeteket, és szépen érveltetek mellettük. Ez igazán tetszik! Nagyon hálás vagyok a válaszaitokért, mert ez segít nekem abban, hogy jobban megérthessem ezt a felvetést. Már vagy 20 esztendeje foglalkoztat ez a kérdés. S amiket említettetek az mind igaz! Egyszer Nandafalván, Góranga, aki akkoriban 5-6 éves fiúcska volt azt mondta: „A ti dolgotok az, hogy szolgálatot végezzetek, az enyém pedig az, hogy itt játsszak.” Már ennyi idősen van önálló véleményük! Mindkettejük dolgában ott van a szolgai hangulat, de másképpen.

Védavid: Lehet, hogy az apa valósága jóval sokrétűbb, mivel dolgozik, és mellete még számos egyéb feladata akad, de a gyereknek, akinek csak a szülei vannak, egyszerűbb a valósága, és számára csak ez a kapcsolat az igazi.

Szvámí Tírtha: Nos, egyszer egy 20 év körüli fiatal lány, akinek se apja, se fia nem volt, azonnal rávágta: „A fiúé a nagyobb, mert neki semmi más eszköze nincsen, csak a szeretete. Számára nem létezik semmi más.” Egy másik bhakta barátommal, akinek sok gyereke volt, 20 év után egy képet nézegettünk a kisfiáról, aki egy nagyon aranyos kisgyermek volt. És ez az idős ember a képet látva így szólt: „Ó mennyi örömet kaptam ennek a fiúnak a felneveléséből!!”

Tudjátok, ilyen egy igazi kapcsolat, amikor van mit mondanotok róla. Vagyis ez azt jelenti, hogy tudtok róla valamit, mert megtapasztaltátok. Nem elmélet, amiről egyáltalán nincs fogalmatok, hanem olyasvalami, amit átéltetek. Ezt alá is tudjuk támasztani Sríla Srídhar Mahárádzs magyarázatával, amikor azt mondja: „Ha össze akarjuk hasonlítani a fiút az apjával, ez lehetetlen: a fiú nagyon aprócska, az apa pedig hatalmas. Amikor a kisfiú megfogja az apja ujját, és az egyik irányba húzza, az apja megy vele. Az apa természetesen erősebb, hozzá képest a fiúcska ereje elenyésző, apját mégis legyőzi a gyöngédség ereje.” Majd Srídhar Mahárádzs folytatja: „Ezt egy bizonyos hajlam teszi ezt lehetővé, amit úgy hívnak, szeretet.” S elkezdi magyarázni: „Amikor a kisebb irányítja a nagyobbat, azt hívják szeretetnek”. Majd arról beszél, hogy az igaz tanítvány hogyan befolyásolja szeretetével felsőbbrendű mesterét.

Általában itt azt szoktuk mondani az igaz tanítványról, amit te is említettél: hogy komolyabb felelősséget vállal, rangidős, szenior, ilyen meg olyan. De valójában a mélység, a kapcsolat végső mélysége az, amikor készek vagytok feladni a felsőbbrendű helyzeteteket. Amikor a nagypapa a kisunoka lovacskájává válik, akinek a hátán lovagolhat.

(folytatása következik)