Sharanagati

Az igazi vallás nagyon fontos. S mivel egyfajta átmeneti korban élünk, mindig új módokat kell keresnünk vallásos érzéseink kifejezésére. A tökéletességet kutatjuk, tehát meg kell találnunk a tökéletességhez vezető utat. Ezért koncentráljunk egy dalra^[1], ami a tökéletességhez vezető útról szól. Ez a dal bemutatja az ember általános helyzetét – nagyon elesettek vagyunk, nagyon alacsony a helyzetünk. De ez nem egy vesztes ügy, mert eljött a megváltó. Valójában a megváltás útját Isten jelölte ki vagy mutatta meg. A tökéletességhez vezető utat nem az emberek találták ki, hanem a Legfelsőbb Úrtól kaptuk. De mivel az emberek nagyon nehezen értik meg, hogy mit kíván az Isten, ezért nagyon nyilvánvaló módon kell kifejeznie, hogy mit akar. Így különleges személyeket például megváltókat, prédikátorokat, prófétákat és gurukat választ ki arra, hogy terjesszék az igazságot és segítsenek az embereknek, hogy hazataláljanak, vissza Istenhez.

Az első versszakok erről szólnak; arról hogy valaki eljött, hogy minket is megmentsen, mert minden embert születésénél fogva megillet egy jog – téged is, mindegyikünket. Születési jogunk, hogy az isteni harmónia részesei legyünk. És mit tapasztaltok nap, mint nap e helyett az isteni harmónia helyett? Néha nem igazán látjuk az élet napos oldalát, ennek ellenére születési jogunk, hogy az isteni szféra részei legyünk. Valakinek meg kell mutatnia azt, hogy hogyan juthatunk el oda, hogyan részesedhetünk ebben az isteni örökségben. Valakinek, aki ismeri a titkát annak, hogy miképpen kell ezt csinálni.

Általában az emberek azt gondolják, hogy a vallás gyümölcsei a felszabadulás és a tökéletesség. De itt ez a vers valami sokkal magasabbról beszél. Itt arról van szó, hogy ,,az eksztatikus Istenszeretetet ingyen osztogatják”. Nem egyszerűen csak a tökéletességet. Próbáljuk csak megérteni: ,,csak a tökéletességet” – a tökéletesség nagyon magas szint! De mégis a határokkal összehasonlítva, vagy az eksztatikus Istenszeretet határtalan határaival összehasonlítva, teljesen jelentéktelen. Az isteni boldogság, a lélek boldogsága messze- messze túl van az egyszerű tökéletességen. Néhány tanítónk azt írta, hogy eddig eltöltöttük az időt, így vagy úgy túléltük az időt a tökéletesség keresésével vagy a tökéletességhez vezető úton járva. De mostanra ez az időszak, ez a periódus véget ért. ,,Srímatí Rádhárání, kegyed nélkül nem tudom többé elviselni az életet, még egy pillanatra sem.”[2] Az teljesen nyilvánvaló, hogy ti bolgárok a Gangesz partjairól származtok, mert őrzitek ennek a szépséges ifjú lánykának, Rádhának az emlékét.

Jamuná: A mondáinkban nem létezik csúnya Rádhá.

Szvámí Tírtha: Hát persze! S ha találkoztok ezzel a szépséges Rádhával, boldogok lesztek. Tehát a boldogság Tőle származik. Így ha találkozunk a Legfelsőbb Úr, Srí Krsna szépséges isteni társával, akkor ez a belső boldogság, belső harmónia biztosan el fog jönni.

Röviden összefoglalva ez az a verzió, ami a tökéletességen túl van. A felszabaduláson túl van valami, ami sokkal magasabb. Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünkünk, hogy részesülni akarunk ebben az isteni örökségben, ahol az eksztatikus istenszeretetet ingyen osztogatják. Igen, ott akarunk lenni! De csak lassan, lassan, kedveseim, mert ennek vannak kicsinyke feltételei is. S ez a saranágati – a meghódolás, az odaadás útja. Az odaadás útja vezet el bennünket ezekhez a nagyon intenzív isteni érzésekhez és ,,ez a meghódolás az igazi bhakták élete”. Eztán a saranágati hat elemét sorolja fel a dal: alázatosság és önátadás, az Úr elfogadása mint egyedüli fönntartóé és védelmezőé, a kedvező dolgok gyakorlása és tartózkodás azoktól, amik nem kedvezők.

Miért olyan fontos ez a hat folyamat? Mert ,,Krsna mindenki fohászát meghallgatja, aki e gyakorlatok révén keresi az Ő oltalmát.” Az Isten keresése az emberi élet egyik értelme. De hogy kell ezt csinálni? Ez a fő kérdés. És az is, hogy hogyan emelkedjünk fel, hogy keresőből ,,találóvá” váljunk. Ugye, találkoztatok olyan emberekkel, akik ezt mondogatják: ,,Kereső vagyok, úton járó, és nyitott.” Nagyon sokan állítják ezt, nemde? De nagyon kevesen vannak azok, akik először is komolyan gondolják, s még kevesebben azok, akik igazán el is értek valamit a lelki fejlődésben.

[1]Bhaktivinód Thákur: Saranágati

[2] Raghunáth  dász Gószvámí:  Vilapa Kuszunmandzsali 101