Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 30-i szófiai reggeli tanításából)

Azért jöttünk most össze, hogy egy Vjásza-pudzsát ünnepeljünk. Remélem nem vagytok abban az illúzióban, hogy egy embert, egy személyt fogtok megünnepelni, hiszen azért vagyunk most együtt, hogy az isteni tattvát, egy isteni princípiumot ünnepeljünk. Talán felmerül a kérdés, hogy miként ünnepeljünk egy elvet? Mi is ez az elv? Ez így nagyon elméletinek hangzik. „És igazatok van, az elvek általában teoretikusak, de ne feledkezzetek meg arról, hogy egy misztikus folyamatnak vagyunk részesei. A misztika azt jelenti, hogy az elmélet gyakorlattá válik; egy elv megszemélyesedik. Ez igaz a folyamatunk jelenlegi megvalósulási szakaszára is: bármi, ami elérhetetlenül magas célnak tűnik, igazzá válhat számotokra, számunkra. Örültök, hogy egy ilyen misztikus folyamatnak lehettek a részesei?

A legtöbb esetben Isten az emberek számára egy elvet, egy eszményt, hatalmat jelent. Sokan azt gondolják, hogy olyan, mint egy lila köd; de ha valaki rátok mondaná, hogy olyanok vagytok, mint egy lila köd, akkor azonnal megsértődnétek: „Nem! Én egy személy vagyok! Több vagyok egy lila ködnél!” Tehát az elveknek személyessé kellene válniuk.

Ilyen az odaadás, az istennek szentelt élet princípiuma is – ez szép. Sok millió ember tűzte ki célul ezt az elvet, amikor elindult a földi útján, hiszen annyira vonzó és elbűvölő. Hogyan élhetnénk eszmények nélkül? Ez lehetetlen! Ezek nélkül nem élet az élet, inkább csak túlélés. Az ideálok arra ösztönöznek bennünket, hogy helyesen éljünk. Tehát ez az elv, ez az istennek szentelt élet, annyira vonzó, hogy készek vagyunk futni hozzá. De ne elégedjünk meg azzal, hogy elméletileg ilyen életet élünk. Ez nem elég! Át kell ültetnünk gyakorlatba, meg kell valósítanunk.

‘Megvalósítás’ – ez megint nagyon elméleti, de azt hiszem értitek, hogy mire gondolok – le kell szállnunk a földre; itt és most. Ez nem valami rossz dolgot jelent, hanem az élet jelenlegi állapotának a feljavítását.

Hol találjuk Istent? Hol találjuk meg az odaadást, mint élő valóságot? A történelem azt mondja, hogy a múltban kell keresni. A misztika azt mondja, hogy a jövőben. De a szeretet az mondja: itt és most! Miért várjunk a mennyországra, ha már itt is megízlelhetjük? Miért várjunk a következő életre, ha már most elérhetjük? Ha most nem állunk készen a lelki boldogságra, akkor mikor fog eljönni az a nap, amikor képesek leszünk rá? Ha elhalasztjátok: ‘Holnap jó bhakta leszek’, akkor az a holnap talán sosem jön el. Annak a holnapnak, ma kell megvalósulnia!

A guru sok ember számára egy elv, egy nagyon nehéz elv – a guru jelentése ‘nehéz’; de milyen értelemben nehéz? Olyan nehéz, mint a Himalája, megingathatatlan. Akárhogy is próbálkoztok, nem fog menni – olyan erős, határozott és szilárd, hiszen a guru egy elv, igaz? És hogyan is ingathatnátok meg egy elvet? Egy elvet csak megközelíteni és csodálni lehet. Egy elvet nem lehet elrontani. A személyes tapasztalat és az elv különböznek, ahogyan az elmélet és a gyakorlat is.

A szeretet ismét csak egy elv sokak számára – lehetetlen megvalósítani. És az ezzel kapcsolatos tapasztalataink néha keserűek. De vajon megalkuszik-e a szeretet? Lehetetlen! Az elv mindig tökéletes. A megértésem és megvalósításom részleges és korlátozott, de az isteni valóság korlátlan.

Tehát, ha visszatérünk a kiindulási ponthoz: a guru sokak számára egy elv. Ez egy isteni elv. Mivel isteni, ezért nagyon érzékeny, nagyon finom elv. Jó, ha van lelki tanítómesterünk? Ez egy bolgár ‘igen’? És könnyű, ha van lelki tanítómesterünk? Tudjátok az indiaiaknak van egy előnyük, hogy úgy rázzák a fejüket, ahogy akarják és úgy értitek, ahogy ti akarjátok – úgy olvassátok ezt a testbeszédet, amilyen a megértésetek. Látjátok milyen kifinomult kultúra! Egy kis jel bármit jelenthet. Tehát nagyon finom; ugyanígy a szeretet és a guru elv is – nagyon kifinomultak, egy kis jel mindent jelenthet. Ezért vagyunk most itt, hogy megünnepeljük a guru-tattvát. Annyira szép, erős és olyan emelkedett! Ez meghaladja az emberi képességeket – hiszen isteni.

(folytatása következik)