Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i szófiai délelőtti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Sríla Prabhupád a Bhágavata-puránának a Rahugana királyról és Dzsada Bharatról szóló története kapcsán, már az elején leszögezi, hogy „Mivel Rahugana Mahárádzs továbbra is kételkedett a megvilágosodását illetően, megkérte Dzsada Bharatot, hogy ismételje el tanítását és világosítsa meg azokat a gondolatokat, melyeket nem értett.”

„Rahugana király így szólt: Ó, legkiválóbb személyiség, te nem különbözöl az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől! Igaz éned hatásával a sásztrák minden ellentmondását felszámoltad. Transzcendentális, gyönyörteli helyzetedet egy bráhmana barátjának öltözve rejtegeted. Tiszteletteljes hódolatom ajánlom neked!

Ó, bráhmanák gyöngye! Testem szennyes dolgokkal van teli, látásomat pedig a büszkeség kígyója marta meg. Anyagi felfogásom miatt betegség gyötör. Nektári tanításod gyógyír annak, aki ilyen láztól szenved, s hűsítő víz annak, akit a hőség perzsel.”[1]

Tehát itt egy betegségben szenvedő ember állapotáról olvashatunk. Kedves testvéreim, mindannyian az anyagi lét betegségében szenvedünk. Egész lényünk csordultig van tisztátalan dolgokkal, mit sem szólva az elméről, mely annyi ’junk-food’-dal, egészségtelen, értéktelen szeméttel van tele. Mindannyiunkat megmart a büszkeség és az illúzió tévképzete, mely olyan, mint egy mérgeskígyó, aki másodmagával érkezik és úgy hívják, Idő, ami felfalja az egész világmindenséget. Szájának felső része a jövő, alsó része a múlt és egyszerűen mindent felemészt. Óvakodjatok a kígyóktól! Ráadásul van még egy másik kígyó is, mégpedig a testetekben, a kundaliní-sakti, melynek erejét mindenki szeretné felébreszteni magában. Vigyázzatok, nagyon óvatosnak kell lennünk ezekkel a kígyókkal! Jobban tennénk, ha egy másik kígyót imádnánk, a csodálatos szolgálatot végző kígyót, aki kényelmes fekhelyet biztosít a Legfelsőbbnek, az Úr Visnu számára. Ő Ananta, Ananta-sésa – a határtalan, a végtelen, a mindent Magába foglaló.

A határtalan fogalma nagyon szimbolikus. Tudjátok, amikor valamit képekben írnak le, az nagyon szimbolikus és filozófiai jelentésű. Mivel mi rendkívül parányiak vagyunk, ezért az egyik leghatalmasabb, legemelkedettebb gondolat, amit egy ember el tud képzelni, az a végtelen. Alig tudjuk elképzelni, hogyan lehetséges az, hogy valaminek nincs vége. Erre nem látunk példát, ezzel sohasem találkozunk. Igaz a matematika, néha említést tesz végtelen számsorokról, melynél, ha eljuttok a legnagyobb számhoz, azt mindig tudjátok eggyel növelni. Tehát végtelen, a végtelen fogalma és a hatalmas, véget nem érő számsoroknak a száma. Ez talán az egyetlen módja, annak, hogy megpróbáljuk elképzelni azt, hogy valami végtelen, örök. Ezt az elméletet szimbolizálja a kozmológiánkban és az ikonográfiánkban a végtelenség kígyója. S mit tesz ez a kígyó, Ananta-sésa? A Jóisten alatt fekszik, fekhelyül szolgál a Számára. Ezt nagyon egyszerű megérteni – a végtelen egy alacsonyabb elvet jelent, a személyes Istenképhez viszonyítva, mely egy magasabb koncepció. Az örökkévalóság vagy a végtelenség a Legfelsőbb Urat szolgálja – ezt olyan egyszerű megérteni! Tehát jobb, ha ezt az elvet szolgáljuk, mert ily módon válunk a szolgák szolgáinak a szolgáivá.

Nézzük meg, hogy mit tesz az Úr Visnu ezen a kígyó fekhelyen? Isteni álmában szendereg. Számos jógaoktató és jógát gyakorló van itt körünkben, tehát értitek, hogy a jóga-nidrá, az valójában az Isteni szendergés. A jóga-nidrá nem egyenlő az alvással, hanem egy teremtő álom, egy kreatívan cselekvő tudatállapot, amikor kapcsolódtok az Isteni szférához. Ez a célja a jóga-nidrának, hogy elérjük ezt az Isteni szférához való kapcsolódást, amely gyönyörű Istennel kapcsolatos gondolatokkal és érzésekkel hatja át a tudatunkat.

Az Úr Visnuról egy olyan leírást olvasunk, melyben számos segítőjével, félistennel és különböző személyekkel, lényekkel körülvéve időzik, akik közül néhányan a fejénél, mások pedig a lábánál foglalnak helyet. Ha azt mérlegeljük, hogy vajon melyik testrészénél vagyunk közelebb a Jóistenhez, akkor talán azt gondolhatnánk, hogy kedvezőbb lehet a Fejénél helyet foglalni. Ő végtelenül okos, így talán, ha ott vagyunk mi is, akkor ennek az energiájának egy kis része bennünk is megcsillanhat. Azonban Laksmí déví mindig az Úr Visnu lótuszlábánál foglal helyet, Ő nem a fejéhez szeretne közel kerülni, még akkor sem, amikor szendereg. S azt gondolhatnátok, hogy ‘Ó, milyen alacsony helyzet ez, valakinek a lábánál lenni, még ha Istené is, akkor is ez egy nagyon alacsony helyzetet jelent.’ Viszont, nekünk magyaroknak, van egy közmondásunk: ‘Megfogta az Isten lábát’, ami azt jelenti, hogy valakit nagyon nagy szerencse ért. Nektek bolgároknak is van valami hasonló mondásotok? Az hogyan hangzik?

Válasz: “Elkapni a Jóistent a viharkabátjáért.”

Szvámí Tírtha: Igen, kicsit hasonló. Szóval, amikor szunyókáltok, nem alszotok nagyon mélyen, néha kinyitjátok a szemeteket, majd vissza bóbiskoltok és pihentek. Viszont tudjátok, ha ilyenkor kinyitjátok a szemeteket, mi az, amit először megpillantotok? A saját lábatok és az, aki ott van éppen. Tehát a szolgák, szolgáinak a szolgáivá kell válnunk, mert a mi Legfelsőbb Drága Urunk óvón figyeli a szolgáit. Ezért van nálunk ez a gyönyörű kifejezés ‘meghódolni az Úr lótuszlábainál’. Hiszen bármikor nyitja ki az Úr a szemét, az első pillantás a lábaira esik és mindazok, akik a Jóisten lába körül vannak, a látószögébe kerülnek, darsanát vehetnek Tőle. Tehát ez az egyik módja annak, hogy rátaláljunk az anyagi világ betegségének gyógyírjára.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána, 5.12.1-2.