Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




Jasódá kérdése: Paríksit Mahárádzs szerencsés volt, mert pontosan ismerte halála idejét, és ezáltal azt, hogy mennyi ideje maradt. Nem vesztegette az időt. Számunkra ismeretlen, hogy mikor fog bekövetkezni. Én személyesen azt érzem, hogy elvesztegetem az időmet, meglehet, hogy nem is lehetséges olyan intenzíven élni, mint Paríksit Mahárádzs, de mi a javaslat – hogyan tegyük intenzívebbé, hasznosabbá az életünk?

Tírtha Mahárádzs: A végső dimenzió az intenzitás. A nulladik dimenzió a pont, mert nincs kiterjedése. Az első dimenzió a vonal; a második a sík; a harmadik a tárgy; a negyedik az idő. Az időnek két arca van: ezen az oldalon a korlátozás; azon pedig az örökkévalóság. A másik oldalon pedig ott vannak a következő dimenziók. Az ötödik a szat, a hatodik a csit, a hetedik az ánanda – létezés, tudatosság és boldogság. Aztán jön a nyolcadik dimenzió, az intenzív boldogság. Aztán a kilencedik… gyakorlatilag a tizedik dimenzió, mivel a nullával kezdtük – ez pedig a tökéletesség, az abszolút.

Ánanda és intenzív ánanda – azt hiszem ezt fel tudjuk fogni, ezen túl gyakorlatilag semmit nem értünk.

Lehet, hogy egy kicsit teoretikusan hangzik, de gondoljatok bele! Hogyan van elrendezve a tér – gyakorlatilag nem értjük, de hozzászoktunk. Az idő még ennél is bonyolultabb, még kevésbé értjük, de az időhöz is hozzá szoktunk. Az örökkévalóságot nem tudjuk elképzelni! A létezés csak egy teoretikus szó. A tudatosság hiányzik. Az ánanda, a boldogság pedig álom csupán. Mint mondhatnánk akkor az intenzitásról mint dimenzióról?! Bárhogy is, teljesen egyet értek azzal, hogy éljünk az intenzitásért.

De említetted az időt is. Ha tudnám, hogy mennyi idő van, ilyen és ilyen módon használnám. Mégis, tudod, alapjában véve az emberekben két fajta hozzáállás van azzal kapcsolatban, ha valaki megtudja, hogy másnap meg kell halnia. Az egyik azt mondja: „Holnap meghalok? Élvezzük a mát! Ez az utolsó napom, használjuk hát ki.” A másik pedig: „Várjunk csak, idáig vesztegettem az időm, csináljunk most tényleg valami olyat, ami örökké fennmarad.”

Van egy történet, mely az elsőt írja le; a kútban bujkáló emberről szól, lehet, hogy ismeritek a történetet. Van tehát néhány katona, akik megtámadják a falut. Barátunk annyira fél, hogy megpróbál elbújni a katonák elől, az életveszély elől a kútban. Beleugrik hát ezért a vödörbe, az pedig ereszkedik lefelé, majd lóg a kötélen, egy kicsivel a vízszint felett. Kint ott vannak a katonák. Ő pedig így gondolkodik: „Ah, megmenekültem!” Lenéz a vízre és észreveszi, hogy egy sárkány lakik benne. „Óh, Istenem! Kint katonák; lent a sárkány!” Ismét felnéz, és mit lát?! Egy kisegér sétál egy boton, majd átmászik a kötélre. És az egér nagyon éhes, ezért elkezdi rágni a kötelet – lassan, lassan. A fickó elkezd gondolkodni: „Várjunk csak! Ha gyorsan felmászok, megölnek a katonák; ha az egér elrágja a kötelet, a sárkány által halok meg.” Elkezd hát körbe nézni, hogy mi is történik a kútban. Hírtelen meglát néhány méhet a téglák közt. Látja a méhek mézét is. Hirtelen mindenről megfelejtkezik, beledugja az úját a mézbe, lenyalja és így szól: „Mééééézzzzzz!” Locccs!

Ilyen a helyzete a bolondnak, aki életveszélyben van, mégis élvezni akar. Mondhatjuk azt, hogy mi biztonságos helyzetben vagyunk? Nos, ha szívünk szentélye már erős, akkor mondhatjuk, hogy igen. Ha még nem az, akkor jó ha buzgón belefogunk az építkezésbe.

Mások úgy cselekszenek, ahogyan Paríksit: „Korlátozott az időm, egy elvesztegetni való percem sincs! Csináljuk! Találjuk meg a tökéletesség kulcsát.”

De igazából nem számít mikor kell távoznunk, mert készen kell állnunk. És ne higgyétek azt, hogy ez a felkészülés, vagy ez a képesség csak az ősi történetekben létezik. Ambiká déví, aki itt élt Szófiában, képes volt meghatározni eltávozása idejét. Hite és odaadása lelki tanítómestere iránt olyan erős volt, hogy képes volt irányítani a halált. Ne gondoljuk hát, hogy ez lehetetlen. A mi odaadásunktól függ. Ha az intenzitásért fohászkodunk, Krsna könnyen megadja azt. Ez a képesség pedig csak a nagy jógíké; a Mahábháratában Bhísmadéva a híres példája ennek – meghatározta eltávozása idejét. Ez egy nagyon ritka és nagyon magas szintű jógikus misztikus erő. Volt egy nővéretek, aki rendelkezett vele! Láttátok: fizikai szempontból nézve, nagyon gyenge volt, de spirituális szempontból nézve, nagyon erős. Ha tehát van hozzá szemünk, láthatjuk a jót, és nem csak a jót, hanem a nagyon jót, és a legjobb példák körülöttünk vannak. Ott van! Nem szükséges visszamenni a puránikus időkbe. És nem mondhatjuk: „Tündérmesék, az ősidőkből.” Itt és most történik. Ha igazán átadtad magad, legyőzheted a halált. Azt mondhatod az időnek: „Állj. Még várok szeretett Istenemre, szeretett mesteremre.” És az idő majd így válaszol: „Igen. Ahogy szeretnéd. A szolgád vagyok.”

Szentimentális ez? Nem, hanem erőteljes, misztikus, túl van az anyagi tapasztalatokon, emberfölötti.

Tehát, intenzitás! Előttünk az örökkévalóság. Gondoljatok csak bele: ha meg kell halnod és ebből az életedből csak három dolgot vihetsz magaddal. Mit vinnél magaddal?

Jasódá: Dzsapa-málá.

Jamuná: A múrtik, néhány sásztra.

Manydzsarí: Semmit.

Tírtha Mahárádzs: Szegény teremtés!

Valio: Csak egy dolgot: az istenszeretetet.

Sjámaszundara: Ez nagyon nehéz, Gurudév!

Tírtha Mahárádzs: Tudom! Ez az időszak nehéz! Ez a szakasz nehéz lesz.

Sjámaszundara: Semmi anyagit, csak a megvalósításokat.

Krpádhám: Náma, a Szent Nevet.

Prémánanda: Néhány virágot, felajánlani.

Jamuná: Mennyire bízik a találkozásban!

Ivaila: Nem tudom… azt hiszem, szükségem lenne a szeretetre, amit megosztottam, a szeretetre, amit adtam és kaptam.

Tírtha Mahárádzs: Tehát, érzelmeket vinnétek… érdekes kérdés, igaz? Három lehetőségetek van. Mi a legértékesebb az életetekben – amit magatokkal tudtok vinni. Ha tehát elgondolkodtok, meg tudjátok találni legdrágább értékeiteket ebben az életben. Amit magatokkal tudtok vinni. És bármit említettetek: náma, a gyakorlatok, a sásztrák, megvalósítások, vagy érzelmek – azt gondolom, ezek azok a végső értékek, amikkel rendelkezünk. Ápoljuk hát ezeket, és tegyük gazdaggá szívünk templomát, azáltal, hogy ott gyűjtjük össze értékeinket, az állandó értékeket, amik örökké fennmaradnak.

 



Leave a Reply