Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. május 8-i előadása a Rila-hegységben)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: Lenne egy kérdésem azzal kapcsolatban amiről beszélgettünk, mely a Szent Névre, és a lelki dolgok hétköznapi megközelítésére vonatkozik. Említetted, hogy a különböző lelki utak között sokkal több a hasonlóság, mint a különbözőség, és csupán a pesszimisták látnak különbséget. Más szempontból viszont, maga a Szent Név is már egy demarkációs vonal, mert például a keresztények azt mondják, hogy az Istent dicsőítő imák a legfontosabbak, és hogy a felszabadulás csak Jézuson keresztül lehetséges. Hogyan ne legyünk büszkék arra, hogy mi ismerjük Isten leghatásosabb Nevét, hiszen említetted, hogy Krisna neve háromszor erőteljesebb Ráma nevénél, és Ráma neve ezerszer erősebb Visnu nevénél? Mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy annyira intelligensek vagyunk, hogy ismerjük Krisna nevét, mások pedig nem. Hogyan ne legyünk büszkék erre?

Szvámi Tírtha: Remélem a bhakták nem büszkék! Szerencsére Maháprabhutól kaptunk egy jótanácsot erre vonatkozólag: trnád api szunícséna – „Légy alázatosabb a fűszálnál”. Általánosságban azt mondhatom, hogy a Szent Név, juga-dharma. Apró különbségektől eltekintve, mármint, hogy az elsődleges vagy a másodlagos Név-e a fontosabb? Ez nem igazán számít, a lényeg, hogy a juga dharma a Szent Név. Ennek az elvnek az ismeretében kell tudnunk testvéreket találni, és egyetérteni más gyakorlókkal. Bhaktivinód Thákur azt mondja, „Ha van egy kis időtők az Úr imádatára, de nincs a környéketeken vaisnava templom, akkor menjetek be bármilyen templomba, mert ott az Urat imádják.” Lehet, hogy más formában, lehet, hogy más szabályok szerint, de Ő a mi Urunk. És, ha úgymond büszkék vagytok a tudásotokra, akkor még nem tudtok semmit. A nagyobb tudás azt jelenti, hogy alázatosak vagytok. Úgy hiszem, hogy a valódi tudásnak, és bölcsességnek ez az igazi mércéje.

Természetesen képviselhetjük hitünket versenyszellemben, vagy pedig vonzó módon is. Én inkább a vonzó mellett döntök. Például, amikor nagyon egyszerű vidéki emberekkel találkozok, akik azt kérdezik, hogy milyen vallású vagyok, nekik azt szoktam mondani, hogy ‘Hindu vagyok.’ “„Az meg micsoda?” Majd hozzáteszem, hogy ‘De ugye egy az Isten?’ Erre ők, ‘Igen.’ „És ugye a legfontosabb, hogy dicsőítsük Őt?”  ‘Igen, ez igaz”. Ezt el tudják fogadni. Lehet, hogy nem azonnal tudják elfogadni a furcsa ruhát, a másfajta hajviseletet, a külsőségeket, de ha valami olyat tudtok nekik adni, amit megértenek, akkor azt el fogják fogadni. Azt hiszem ezt a másféle úgymond ‘csomagolást’ meglehetősen nehéz lenne felismernie egy komoly Jézus követő hívőnek. Ha például Jézus Bengálban jelenne meg kopaszon, nem pedig gyönyörű hosszú hajjal, és nem fehér köntösben, hanem narancssárga dhótiban, és nem báránnyal a vállán, hanem teheneket terelgetve, azt nehéz lenne elfogadni. Még akkor is, ha ugyanazt a tanítást, Isteni üzenetet hozná, „Az én királyságom nem ebből a világból való”. Meg tudjuk ezt egyáltalán magyarázni? Nem, csak egyetérteni tudunk vele.

Ugyanígy, ha a mi szeretett Krisnánk más formát öltve fog megjelenni, vajon fel fogjuk ismerni Őt? Tehát a meggyőződésünk, hitünk részben kulturálisan meghatározott, vagyis nemcsak a hitről, hanem a gyakorlás módjáról is szól. Sokkal mélyebb meggyőződésre kell jutnunk, sokkal lényeglátóbbá kell válnunk! Úgy hiszem ezt már sokszor említettem, ezért elnézést az ismétlésért, de valójában ez kell, hogy legyen a célunk ebben az életben, ilyen szemre, ilyen látásmódra kell szert tennünk, hogy Krisna sohase tudjon elrejtőzni előlünk! Ez történt Maháprabhu esetében is. Van egy kis falu Dzsagannáth Purí mellett, Alálanáth, ahol egy hatalmas kőlapba olvadt lábnyomok találhatók. Maháprabhu sétált arra és a lába alatt megolvadt a kő, megőrizve ezzel a lábnyomát. Ebben a faluban van egy híres Visnu templom is. Maga az ‘Alálanáth’ szó a négykarú Visnu egyik neve. Amikor Maháprabhu odaérkezett, hódolatát ajánlotta a múrti előtt, de nagyon szomorú hangulatban volt. Leborult és elkeseredett fohászba kezdett, ‘Miért akarsz elrejtőzni előlem? Miért ezt a négykarú formát öltöd Magadra? Hol van a  fuvolád? Nem teheted ezt velem! Ne bújj el a Visnu forma mögé! Mutasd meg Magad, látni akarlak!” Ide kell eljutnunk, erre a mohó vágyakozásra, erre a látásmódra kell szert tennünk, hogy Krisna sohase tudjon elrejtőzni előlünk.

Tehát a vaisnava alázatot jelenti, pozitív és konstruktív módon megélt alázatot. Egyetértésre, közös nevezőre kell kerülni másokkal, és ez rajtunk is múlik, a mi hozzáállásunkon. Nem mondhatjuk azt, hogy  ‘A többiek nem értenek meg engem’. Ne akarjátok megmagyarázni, bizonyítani, megérteni, amit nem ismertek, egyszerűen csak higgyétek el, s ha az sem megy, csodáljátok, szeressétek és kövessétek.