Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017.05.09-i, szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

 „Sukadév Gószvámí így szólt: „Óh, Paríksit Mahárádzs! Amikor Rahugana király durva szavakkal illette az emelkedett bhaktát, Dzsada Baratát, a békés, szent ember mindent eltűrt, s illendően válaszolt. A tudatlanság a testi felfogásból ered, Dzsada Bharatára azonban nem hatott ez a téves felfogás. Természetes alázatából sohasem tekintette magát nagy bhaktának, s vállalta a szenvedést, ami múltbéli karmájából származott. Mintha csak közönséges ember lenne, azt gondolta, hogy azzal, hogy a gyaloghintót viszi, csökkenti múltbeli bűneinek visszahatását. Így gondolkodva vitte tovább a gyaloghintót.  

„Sukadév Gószvámí folytatta: Ó Pándu-dinasztia legkiválóbb sarja [Paríksit Mahárádzs]! Szindhu és Szauvíra államok királyának [Rahugana királynak] nagy hite volt az Abszolút Igazságról szóló beszélgetésekben. E jó tulajdonsága miatt Dzsada Bharatától olyan bölcs magyarázatot hallhatott, amit a misztikus jóga folyamatáról szóló valamennyi írás jóváhagy, s ami megoldja a szívben lévő csomót. Szertefoszlott hát anyagi felfogása, aminek alapján királynak tartotta magát. Azonnal leszállt gyaloghintójáról, és fejével Dzsada Bharat lótuszlábait érintve teljes testével a földre borult, hogy bocsánatot kérjen, amiért sértő szavakkal szólt egy nagy bráhmanához, majd imádkozni kezdett.”[1]

És most itt megállunk egy pillanatra – a legérdekesebb és legizgalmasabb résznél! Mit fog mondani ezután a király? Ez a dramaturgia része, hogy fenntartsa a figyelmet. De azt hiszem ezzel a történettel egy nagyon jó példát láthatunk arra vonatkozólag, hogy ha bármikor adódik egy megszívlelendő tanítás az életünkben, ragadjuk meg azonnal. Okosnak kell lennetek! Azt is javasolják, hogy ha egy szemétkupac tetején megláttok egy aranyrögöt, akkor az aranyat vegyétek el és ne is törődjetek a szeméttel. A történethez hasonlóan, néha mi is úgymond magasabb pozícióba kerülünk és valamilyen váratlan tanítást kapunk, aminek az elfogadására készen kell állnunk. Jelen esetben a király hajlandó volt, hogy teljesen feladja uralkodói pozícióját, és bár először meg akarta fenyíteni a szolgát engedetlenségéért, de amint megértette, azt, hogy ‘ez a teherhordó nem egy ostoba valaki, hanem egy önmegvalósított bráhmana’, azonnal nagyon alázatossá vált. Tehát bizonyos körülmények, történések, gunák, múltbeli karmák következtében elkövethetünk hibákat. Esetleg nem megfelelően értelmezünk egy adott pozíciót – a saját pozíciónkat, a másik ember pozícióját, de amint rájövünk, hogy ‘hibát követtünk el’, azonnal javítsuk ki. És azt javasolják, hogy a helyzet rendbetétele ugyanott történjen, ahol megesett. Ha valakit gondolatban sértettetek meg vagy kritizáltatok, azt gondolatban engeszteljétek ki, ha szavakkal bántottátok meg alázatosan kérjetek tőle bocsánatot. S ha valakit tettekkel bántottatok meg, akkor jócselekedetekkel hozzátok helyre a sérelmet.

De hány bűnös és helytelen cselekedetet hajtottunk már végre ebben az életben?! Mit sem szólva a durva beszédről és felelőtlen gondolatokról! Kedveseim, mit gondoltok lehetséges jóvátennünk valamennyi ostobaságunkat, amit elkövettünk? Aligha hiszem. Mit sem szólva az előző életekről! Tehát ez egy végtelem hosszú lista. Akkor mitévők legyünk? Elfelejthetjük ezt az egészet, de a karma sohasem felejt! Hogyan kompenzálhatók a hibák és a bűnös cselekedetek, álljunk neki egyenként kijavítani? Vagy alkalmazhatjuk az Ótestamentum ajánlását ‘szemet szemért, fogat fogért’elvet – ez sem megvalósítható. Gandhi erre azt mondta, ha ezt az elvet alkalmazzuk, akkor nagyon gyorsan a vakok és fogatlanok társadalmában találhatjuk magunkat. Akkor milyen módszert alkalmazzunk valamennyi hibánk és bűnünk ellensúlyozására? Az Isten előtti meghódolt önátadást. Mivel Ő nem azt nézi, hogy honnan jövünk, mi a hátterünk, mennyi őrültséget követtünk el, őt csak az érdekli, hogy mi a célunk. ‘Hogyan szeretnétek eljutni Hozzám? Akkor adok nektek szemeket.’ Krisna így szólt Ardzsunához: „Megadom neked a szemet, mellyel megláthatsz Engem.”[2] Tudjuk, Ő az emberi képesség. Tehát ily módon kijavíthatjuk valamennyi hibánkat, melyet elkövettünk. Drága Uram, mostantól a Tiéd vagyok!

Azt mondják, hogy a bűnök kompenzálására sokféle folyamat, prájascsitta szükséges. Azonban a megtisztulás legjobb módja ill. bármely lelki felemelkedéshez az szükséges, hogy hűségesen szolgáljuk a Lelki Tanítómestert, aki nagyon kedves Krisnának. S mindeközben fenn kell tartanunk azt a tudatosságot, hogy: ‘Brahman vagyok, aham brahmászmi. Lélek vagyok.’ Ha sikerül mindig ezen a tudatszinten élni, akkor hogyan is követhetnétek el hibát? Ha szilárdan abban a tudatosságban gyökereztek, azonnal bűntelenné váltok, nem halmoztok fel egyre újabb karmát vagy bűnöket!

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána  5.10.14-15.

[2] Bhagavad Gita 11.8