Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. május 9-ei szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: A tegnap elhangzott tanítással kapcsolatban szeretnék kérdezni, mivel ma is utaltál arra, hogy amiket nem tudunk bebizonyítani azokat a dolgokat el kell fogadnunk. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ehhez egy keresztény püspököt idéztél. Hadd ismételjem el, hogy jól emlékszem-e? Azt mondtad, hogy a vallás misztérium nélkül olyan, mint a vallás Isten nélkül. Van Sríla Prahupádnak egy gondolata, amit kicsit nehezemre esik megérteni, mégpedig az, hogy cA Krisna-tudat egy tudomány”. Hogyan fér össze a tudomány a misztériummal? Illetve hol van itt a préma (az istenszeretet), ha ez egy tudomány, amit bizonyítani kell? Tehát isteni kegyelemről és a tudománnyal való kapcsolatáról szeretnék kérdezni – hogyan férnek ezek össze?

Szvámí Tírtha: Úgy érzem ez a kérdésed minimum egy hetes szeminárium témája is lehetne. Viszont, ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy általában a tudomány úgy működik, hogy ‘van egy elmélet, aztán jön a gyakorlatbani kipróbálása, majd a bizonyítás, hogy aztán egy magasabb felismerésre jussunk’. Tehát általában ahhoz, hogy a tudományos megértés egy magasabb szintjére lépjünk, meg kell cáfolnunk az előtte lévő szintet. A tudomány általában elméleti módon közelít dolgokhoz. Sríla Prabhupád nem igazán szerette az elméleti dolgokat: „Elmélet, elmélet – ez nem tudás! A „Ha” – az azt jelenti, hogy még nem tudod. A tudomány pedig azt jelenti, hogy tudod.” Tehát számára a „tudomány„ tényt, és igazságot jelentett, nem pedig kételyt, vizsgálódást, vagy kudarcot. Ebben az értelemben számára az odaadás útja egy tudomány, mert tényeket közöl a számunkra a legfelsőbb igazságról, az Abszolútról. Ily módon értelmezte a bhakti-jógát, mint Isten tudományos megismerésének az útját, mely tényekből, igazságokból áll, és nem száraz elméletből.

Természetesen a tudomány általában, és főleg a természettudományok, a természettel – görögül „physis” foglalkoznak, míg a lelki tudományok Istenre vonatkoznak. Ő túl van a fizikailag megtapasztalhatón, és ezért hívják ezt a területet „metafizikának”. Tehát a természettudományokat a fizika területén, míg az úgymond lelki tudományokat a metafizika területén tudjuk alkalmazni. És ha az egyik terület eszközeit, illetve módszereit próbáljuk alkalmazni a másiknál, az nem fog működni. Persze ez nagyon kategorikusan hangzik, mivel mindig van némi átfedés. De alapvetően más a tudomány materialista módú megközelítése, mint a spirituális. Nem tudom, hogy ez így kicsit tisztábban érthető-e?

Különben a tudományos megközelítés másik módszere, a kísérlet, amelynél az egyik fontos ismérv az, hogy megismételhető legyen és ugyanarra az eredményre jusson. Egy kísérlet akkor bizonyság erejű, ha megismételhető, és ugyanazon feltételek mellett ugyanazt az eredményt hozza. Ezt nevezik tudományos megközelítésnek. S ha ugyanezt alkalmazzuk a lelki gyakorlatoknál, akkor ott szintén működni fog. Tehát, hogyan néz ki ez a mi esetünkben, a bhakti-jógára vonatkozólag? Ha mantráztok, akkor békére leltek. Mivel ezt már sok előttünk járó megtapasztalta, ezért, ha mi is megismételjük ezt a kísérletet és mantrázni kezdünk, akkor mi is rá fogunk lelni a saját belső békénkre. Akkor ezt egy bizonyított ténynek vehetjük.

Tehát a tudományos vizsgálódás néhány eszközét mi is tudjuk alkalmazni a lelki folyamatban. Természetesen a kétkedő elmének van szüksége bizonyságokra és vizsgálódásra, a szívnek valami másra van szüksége. Ezért Sríla Srídhár mahárádzs azt mondja, hogy „Először az elmét kell elégedetté tennünk, utána léphetünk a szív elégedettségének a mezejére”. Ezért kell olyan magas filozófiát találnunk, amely abszolút kikezdhetetlen, és minden tudás felett áll, amire azt mondhatjuk, hogy, ’Ó, ez elképesztő!’ Így az elménk majd elégedetté válik, és nekiláthatunk a további lelki gyakorlatoknak.

(folytatása következik)