Sharanagati

„Most zavarban vagyok a kötelességemet illetően, és gyengeségem miatt elvesztettem a lélekjelenlétemet. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra! A tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt előtted. Kérlek, oktass engem!” [1]

Ardzsuna itt a bhakták szükségleteinek különböző szintjeit képviseli. Először is azt mondja: „Össze vagyok zavarodva kötelességemet illetően, mit tegyek?” Ez az egyik szint, a gyakorlati. A második: “Mondd meg mi a legjobb a számomra.” A harmadik pedig: „A Tiéd vagyok, egy meghódolt lélek.”

Látjátok a különbséget? Az első szintet hívhatjuk a kezdő bhaktának. Anyagi megoldás után kutat. „Össze vagyok zavarodva a kötelességemet illetően, segíts nekem kérlek.” Nos, ne álljatok meg azon a szinten. A mesterek általában elég toleránsak ahhoz, hogy ezen a szinten is adjanak útmutatást, és bármilyen furcsa is, működik! Ha kitalálod a saját életedet, az lehet, hogy működik, lehet, hogy nem. Ha azonban követed az utasításokat, az biztosan működni fog. Ez nagyon isteni, nagyon varázslatos. Ez a bhakták első szintje – add nekem ezt, add nekem azt. És a guruk nagyon boldogok ezekkel a tanítványokkal. „Óh, nagyon jó! Adok neki egy kis pénzt, egy kis munkát, némi elfoglaltságot – és békén hagynak. Kaptak egy kis aprópénzt és elégedettek.” Ne legyetek ilyen kezdők, hogy megelégedtek jelentéktelen dolgokkal.

Mert a következő szint amit Ardzsuna említ: „Mond meg mi a legjobb a számomra?” Az első szint tehát önmagára koncentrál, a második az örök javunkra. És „Mond meg nekem világosan, mi a legjobb a számomra?” Nincsen találgatás. Adj nekem biztos választ. Ez a szint a középső szinten lévő bhaktáké, akik valami maradandóbbat, kielégítőbbet keresnek, mint az azonnali haszon. Ez még ritkább, és a guruk még boldogabbak ezekkel a tanítványokkal, mint az előzőekkel. Mert a mester azt mondja majd: „Óh, ő nem elégszik meg az aprópénzzel, többet akar – jó!” És ez az az idő, amikor beszélhetünk a magasabb dharmáról, az emberi élet magasabb céljairól. Hogyan éljünk ebben az anyagi világban oly módon, hogy ne veszítsük el az örök javunkat. Mert néha ellentmondanak egymásnak – az alap szükségletek és a lelki célok.

A második szintű baktákkal a guru tehát a dharmáról fog beszélni. Az elsővel az anyagi haszonról; a másodikkal a dharmikus haszonról. A harmadik szint azonban, amit a vers említ a következő: „A tanítványod vagyok, egy meghódolt lélek.” Mit gondoltok tehát egy meghódolt személynek van saját különálló érdeke? A meghódolás azt jelenti, hogy átadod önmagad. Ez egy nagyon magas elvárás. De azon a szinten a cél nem az anyagi haszon, nem a dharmikus haszon, hanem a Te akaratod, mi az amit Te szeretnél mesterem, ez az ami fontos számomra. És ez a meghódolás valódi szintje, ez a valódi tanítvány. Nem a saját javát keresi, nem a dharma elveti, hanem kész minden energiáját mesterének és az Úrnak szentelni. És mi az amink van? Mint emberi lények, milyen tulajdonnal rendelkeztek?

Mandzsári: Szeretet és élet.

Tírtha Mahárádzs: Igen, végső soron két dologgal rendelkezünk – az életünk és a szeretetünk. Csak két tulajdonunk van. Ez az, amit át kell adnunk az Úrnak. Rizikósnak tűnik, igaz? „Adjam-e oda az életem és a szeretetem valakinek?! Nem! Jobb, ha megőrzöm magamnak. Ez minden, amim van! Adjak oda mindent?! Nem, meg akarom tartani magamnak.” Rizikós, ez azt jelenti, hogy mindent kockára teszel. És mit nyersz cserébe? Lehet, hogy semmit. Olyan ez mint valami lelki szerencsejáték. Odaadsz mindent és nem kapsz cserébe semmit. Nem tűnik jó üzletnek. De valójában pont fordítva van. Nincs kockázat, nincs nyereség. Annak érdekében tehát, hogy nyerjünk, kockáztatnunk kell.

Amikor eljutsz Ardzsuna szintjére, olyan az, mint az óceánhoz közelíteni: „Van némi gondom, segítenél?” még mindig a parton van. Majd azt mondat: „Mondanál nekem valamit a dharmáról, a fontos örök elvekről? – ez az, amikor beledugja a lábujját a vízbe. Végül azonban azt mondja: „Akárhogy is, egy lélek vagyok, aki meghódolt Előtted, a tanítványod vagyok” – fejest ugrani a sötét óceánba. De amikor benne vagy a vízben, megérted: „Hé, tudok úszni! Nem is olyan rossz. Korábban úgy nézett ki: mindent kockáztatok, és nincs nyereség. Most megértettem: nincs kockázat, teljes nyereség!”

Ha tehát a kezdő szintről eljutsz a legmagasabb gyakorló szintjére, ez a változás. A szénből gyémánttá. És egy egyszerű gyémántból, csiszolt gyémánttá. Ezért szükségünk van erre az erőteljes változásra, mely a felavatással kezdődik. Röviden ennyit a tanítvány versről.

(folytatjuk)

[1] Bhagavad-gítá 2.7.