Sharanagati

(Tírtha Szvámí 2017. 01. 05-i szófiai reggeli tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Milyen fokozatai vannak a szolgálatnak, a szolgaságnak? A legdurvább formája a rabszolgaság. Ugyanakkor ez a legmagasabb szintje is, hiszen akkor nem a magunk mesterei vagyunk, hanem teljesen valaki más birtokol bennünket. Ezt nagyon nehéz megérteni, kétségtelen; ezért sokan azt gondolják, hogy az önzetlen szolgálat a legmagasabb elv.

A szolgaság egy másik szintje, amikor tudatosan, szándékosan szolgaként azonosítjátok magatokat, alázatos szolgák vagytok. Végül, a legkevésbé pozitív megnevezés, a kényszerszolgálat –, amikor kötelesek vagytok valamit megtenni; bár nincs ínyetekre, annak ellenére mégis megteszitek.

Tehát a szolgaság legmagasabb szintje ez az önzetlen szolgálat, mely isteni szinten az odaadó szolgálat. Mindig minőségi szolgálatra van szükségünk – nem egyszerű szolgálatra, hanem minőségi szolgálatra. Ezért az odaadó szolgálat a legmagasabb.

Ha van szolgálatunk, figyelnünk kell a motivációra is. A munkában mi a motivációtok?

Válasz: A fizetés.

Tírtha Szvámí: Kétféle motivációnk van: ’Egyrészt, hogy időt spóroljunk, a másik pedig, hogy ugyanannyi fizetést kapjunk, mint a főnöknek van’ –, abban az esetben, ha alkalmazottak vagytok. Viszont ez nem egy magas motiváció. Egy kicsit magasabb minőségre kell törekednünk! Ennek ellenére a haszon, akármekkora is, ami motiválni fog hosszú ideig. Tehát a fejlődés mércéje az, hogy milyen az önzetlen szolgálatról való megértésünk, mennyire tudunk mentesek maradni a munkánk gyümölcséhez való ragaszkodástól. Az időn, a pénzen és a hasznon túl van egy nagyon finom motiváció is – mégpedig a megbecsülés. Az emberek megbecsülik azt, amit csináltok – ez nagyon mély elégedettséget tud adni. Mit jelent ez a szolgálat terén? Addig végzitek a szolgálatotokat, amíg el nem ismerik vagy ameddig a szolgálatot elfogadó azt nem mondja, hogy: „Nagyon ügyes szolgák vagytok!” Akkor készen álltok arra, hogy még többet megtegyetek. Ha nincs visszajelzés – akkor nehezebb megtenni vagy folytatni azt.

Viszont óvatosnak kell lennünk ezekkel a finom motivációkkal is, nehogy az emberek reakcióitól függjünk csupán. Az emberek éhezik a visszajelzéseket, igaz? Szomjúhozzuk a megbecsülést. Legyetek tudatosak arról, hogy ez is egy finom motiváció, anyagi örömforrás.

S különösen a vallási körök jellegzetessége az, hogy: ha ti találjátok ki a szolgálatot, akkor nagyon boldoggá tesz benneteket és könnyű elvégeznetek. De, amint a lelki tanítómesteretek mondja azt ugyanarra a dologra, hogy: „Ó, ez nagyon szép szolgálat! Csak folytassátok, kérlek!” – akkor azonnal katasztrofálissá és nagyon bonyolulttá válik! Pedig nem azt mondta nektek, „Kérlek csináljátok” csak egyetértett veletek: „Jól van, ha kitaláltátok magatoknak, akkor folytassátok!” – azonnal megváltozik az egész.

Tehát nagyon figyelmesnek kell lennünk a tapasztalataink során. Meg kell vizsgálnunk magunkat és észrevenni, ha beleléptünk ebbe a csapdába. Egyetértetek? Azt hiszem ez sokszor megtörténik. Amíg ezt ti szeretnétek, addig nagyon lelkesek vagytok, de amint megkapjátok a beleegyezést, elveszítitek a lelkesedéseteket.

A szolgálatban két következménnyel kell számolnunk. Az egyik a sréjasz – ami hasznos; és a másik a préjasz – ami pedig nagyon kedves. A préjasz a prija szóból ered. Sajnos eléggé nyilvánvaló, hogy az embert arra teremtették, hogy elfogadja és kövesse az elbűvölőbb és édesebb dolgokat, mint a hasznosabbakat. Általában ilyenek vagyunk. Próbáljuk élvezni az érzékekből származó örömet és az érzéktárgyakkal való kapcsolatot, amit az elején nektárnak érzünk, de a végén keserűvé válik; viszont a szattvikus boldogság, ami másmilyen gyakorlatokból származik, az elején kissé keserű, de később nektárrá válik.

(folytatása következik)