Sharanagati

A szolgák szolgáinak a szolgája 

(Szvámí Tírtha, 2018. május 10-ei szófiai tanításából)

Krpadhamá kérdése: Gurudév, még korábban említetted azt, hogyan határozzuk meg magunkat, illetve különböztessük meg attól, hogy mik nem vagyunk: ‘Nem vagyunk sem az anyag, sem az elme, sem a test, sem az intellektus’. Majd tanítottál egy olyan módszert, melynek segítségével pozitívan tudunk viszonyulni mindehhez, mégpedig úgy, hogy arra összpontosítunk, hogy a tanítómesterünk szolgái vagyunk. Azt szeretném kérdezni, hogyan tudjuk mindig ilyen szellemben végezni a szolgálatainkat, hogy megvalósítsuk, illetve meg is haladjuk a különböző fejlődési szinteket, mivel néha csak egy elméleti tagadásig jutunk? 

Szvámí Tírtha: Nos, minden tanítás, minden jótanács arról szól, hogy pozitív szellemben végezzük a szolgálatainkat azért, hogy eljussunk a lelki önvalónkhoz. A gyakorlatban ez pedig úgy néz ki, hogy ‘Egy szent szolgájának tekintem magam’ – úgy hiszem ez így valóban működőképes. Miért? Mivel Maháprabhu is valami nagyon hasonlót mondott: „Én nem vagyok sem bráhmana, sem ksatrja, se ez, se az nem vagyok, hanem a szolgák szolgáinak a szolgája vagyok.” Tehát ez a mi célkitűzésünk, hogy ebbe az alázatos hangulatú szolgálatba nyerjünk bebocsátást. Ugyanis, ha a léleknek, az átmannak, csak egy teológiai definícióját kapjuk, tehát, hogy ez egy lelki transzcendentális energia, azt nagyon nehéz a gyakorlatban alkalmazni. Hiszen ez egy elméleti meghatározása a léleknek, de hogy mit tegyünk ebben a helyzetben, arra nem ad választ. Ezért itt és most a bhakták körében fel kell vennünk egy olyan gyakorlati szolgálói szerepet, amellyel aztán eljuthatunk a lelki megvalósítás szintjére.  

Ha mondjuk Ambarish mahárádzs példájára gondolunk, aki egy király volt, és mégis saját maga végzett különböző szolgálatokat Krisna számára, akkor úgy hiszem mi is alkalmazhatjuk a különféle adottságainkat az Úr szolgálatában. Például kész volt a kormányzással járó feladatokat a minisztereinek átadni, de sohase mondott volna le, vagy bízta volna másra az Úr szolgálatát, azt mindig saját maga végezte. 

Tehát az önvalóra való rátalálással kapcsolatban hallottunk különböző történeteket. Emlékeztek arra a bhaktára, akit a tanítómestere, nem egy nagytekintélyű szannjászíhoz küldött, akitől bonyolult tanításokat hallhatott volna, hanem az egyszerű kertész bhaktához. Egy dolgot sohasem tudhatunk, hogy ki Krisna kedvence? Efelől sohasem lehetünk biztosak. Ezért kell minden bhaktát nagyon tisztelnünk. Lehet, hogy azt gondoljátok valakiről, hogy ‘Ó, ez a valaki teljesen hasznavehetetlen’, de meglehet, hogy Krisnának ő a legkedvesebb bhaktája. Esetleg azt mondhatjátok, ‘De hiszen ő még egy verset sem tud idézni a Gítából.’ Viszont Krisnának nem tudós bhakták kellenek, azokból van elég, de a legkedvesebb barátait, és a többi kedves hívét, azokat mindig keresi. Ezért mindenkit a helyzetének megfelelően kell tisztelnünk, értve ez alatt az ideiglenes, és a végső lelki helyzetét egyaránt. Tehát, ha az alapvető hozzáállásunk az, hogy ‘Mindenkit egyformán szeretnék tisztelni,’ az egy nagyon biztonságos helyzet. Ily módon sohasem veszíthetünk, ha mindenkit a helyzetének megfelelően tisztelünk. S ha valamennyi embertársunkra, illetve valamennyi élőlényre a lelki helyzetének megfelelő tisztelettel tekintünk, akkor azáltal egy még tisztább látásmódra tehetünk szert.  

(folytatása következik)

1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 13.80.