Sharanagati

„Mama mana mandiré… Óh, kedves Krsnám, lakozz mindig a szívem templomában!”*

Van aminek állandónak kell lennie, ez az odaadásunk. Amikor a jógík és a különböző folyamatok gyakorlói összegyűltek a Gangesz partján, tudomást szerezvén arról, hogy Sukadév Gószvámí Paríksit Mahárádzs kérdéseire válaszol, mindenkit tájékoztattak arról, hogy mi fog történni: hogy a király hét napon belül meg fog halni, és itt egy fiatal szent, aki tanítani fogja. És a király egyvalamit kért a hallgatóságtól – több ezren összegyűltek. Azt mondta: „Bárcsak Gangesz anya elfogadna engem. És nem számít, hogy élek-e vagy halok. Csak egy kérésem van, ó szentek, hogy az Úr Visnu dicsőítése zavartalanul folyjék tovább.”

Ugyanígy az életünkben is oly sok minden változott. Most együtt vagyunk, és amikor elvállunk egymástól, folytatódnak a változások. Valaminek állandónak kell lennie – az odaadásunk, az Úr imádata. Kérlek, folytassátok hát ezt a gyakorlatot. Olyan ez, mint a kozmikus struktúra háttérrezgése. Az ember olyan mit egy kis kozmosz; a kozmosz pedig, mint egy nagy emberi lény. De mindkettőnek kell, hogy legyen középpontja. És az a középpont az isteni rezgés. Ha tehát belül ápoljuk ezt az isteni rezgést, segítjük a külső isteni rezgést, hogy rezonáljon rá. Persze az invitálás kívülről érkezik, mert az az eredeti lelki háttért mindig jelen van; meg kell tisztulnunk, olyannyira hogy harmóniába kerüljünk vele, és rezonálhassunk erre a meghívásra.

Ezért ez a fohász így szól: „Óh Uram, kérlek lakozz mindig a szívem templomában.” Ennek a rövid kis mondatnak oly sok jelentése van, mély tartalommal. Invitálás arra, hogy változtassuk szívünket szentéllyé, egy kis kápolnává. Nem szükséges egy „Alexander Nevski-t” építeni a szívetekben. Hagyjuk meg ezt a nagyoknak, mert a katedrálisokat sokan látogatják. És mit viszünk egy templomba – a bűneinket. Ezért lehet, hogy egy templom megtelik bűnös visszahatásokkal. Hagyjuk hát, hogy a nagyok gondoskodjanak a nagy templomokról a szívükben, mert sok látogató érkezik majd, és sokan hagyják majd ott a csomagjukat. Építsünk egy kis szentélyt, egy kis kápolnát a szívünkben – titkosat, amit csak magunk látogatunk. „Kérlek Uram, lakozz mindig szívem templomában.” Mert a közted és Isten közötti kapcsolat magánügy. Vannak nyilvános eredményei is, de végső soron ez egy belső út. „Kérlek, Uram, kész vagyok templommá alakítani a szíven, a Te lakhelyeddé.” Az emberek általában azt gondolják, hogy a templom Isten háza. De igazából meg kell értenünk, hogy minden ház, minden épület Isten otthona.

Mi, mint lelki lények, a szívünkben élünk – ez tehát az otthonunk; ezt pedig Istennek kell ajánlanunk, hogy Ő is ott lakozhassék. Ez a módja az egyedüllét elkerülésének. Egy magányos otthonban élni, az nem valami vidám dolog; de ha van társaságod – és ha ez a társaság állandó és elbűvölő – akkor sosem érzed magad egyedül.

Változtassuk szentéllyé szíveinket! És egy szentélyben nem tudsz önző életet élni. Ünnepelni mész oda, imádatot végezni, szolgálatot tenni. Ez a szív funkciója.

És mivel a testemben a legfontosabb hely a belső szentély, ezért tesszük a tilakot a homlokunkra. Mert ez a speciális jel jelöli a templomot, az Úr speciális helyét. És ha emlékezünk rá, hogy a testem, a szíven Krsnának ajánlottam, az egy nagyon erős meditáció.

A bhakti az érzelmek ápolása, de a megtisztult érzelmeké. Ami nem függ külső forrástól, tárgyaktól, hanem a szív szentélyében történik. Építsünk hát templomot a szíveinkben, adjunk hozzá ma egy téglát és tegyük meg, ami szükséges. „Óh Uram, kérlek lakozz mindig a szívem templomában.” Lehet, hogy jönnek-mennek majd változások, de álljon szilárdan a templomod.

És a templomok körül történnek csodák. Például a második világháborúban, amikor Kölnt gyakorlatilag porig bombázták, csak a híres katedrális maradt meg. Vagy amikor szökőár sújtotta Srí Lankát és India egy részét, volt egy templom, amely valahogyan – a földfelszín miatt – a tengerszint alatt volt. Mindent elsodortak a hullámok, kivéve a templomot; még csak be sem ment a víz a templomba. Mert az ősi-régi időkben, ha jól mondom, Siva áldását adta, hogy a templomot nem érheti semmi baj. És Paríksit is azért fohászkodott, hogy az állandó imádat, Visnu állandó dicsőítése mindig folytatódjon. Ez egy templom feladata, hogy helyet biztosítson ezeknek, építsetek hát templomot a szíveitekben. És akkor megtalálnak a csodák. Lehet, hogy nagy gondokkal kell majd szembe nézned, de szíved ezen titkos szentélye védve lesz.