Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.01.07-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Visszatérhetünk ahhoz a gondolathoz, hogy ‘Mutasd meg, kit szeretsz, és megmondom ki vagy’?

Sok millió életen át keressük az eszményi szeretetet. Az előző életeinkben és most is ezt tesszük, próbálunk rátalálni az igaz szeretetre, mert ez a szív és a lélek nyelve. Szárnyakat ad, és segít angyalokká válnunk. Szerencsére megtanultuk, hogy a lehető legmagasabb fokú szeretet igenis létezik, méghozzá a lelki világban.

Tradíciónkban az istenszeretet útján, Krisna, mint a legmagasabb fokú isteni szépség megtestesítője szerepel. Isten nemcsak jó, hanem gyönyörű is! Mindannyian próbáljuk szeretni a Legfelsőbbet, kis szeretetet kibontakoztatni Iránta, érezni valamit Feléje. Viszont vannak bhakták, akik Istenszerelemben élnek és nagyon közel állnak Hozzá, ami a ti bolgár néphagyományaitokban is tükröződik. Amikor Krisna itt járt a Földön, akkor tehénpásztorként jelent meg, nem pedig királyként, vagy mindenható Istenként, hanem mint egy közülünk. S tudjátok, ha egy faluban van egy jóképű, vonzó fiatalember, akkor ott megtalálható lesz a falu legszebb lánya is. Hogy hívják a népdalaitokban, a ‘falu legszebb lányát’? Ugye Rádhának. Akkor ti már mindent tudtok a vaisnava hagyományokról is, mert Rádhá a főszereplője a Legfelsőbb iránti szerelmes kedvteléseknek is. Körülötte mindig történik valami. S mi történhet egy gyönyörű lány körül? Netán némi elméleti, ultra száraz eszmecsere? Nem, soha! Valójában ugyanígy van ez a lelki égbolton is. Krisna a végső szépség és Rádhá, az Ő legkedvesebbje, a végső szeretet.

A legfőbb titok pedig az Ő szerelmes találkozásukról szól. Mivel Rádhá és Krisna találkozását a lélek, az emberi lélek és a Legfelsőbb Úr találkozásának tekintik. Ez az Isteni meginvitálást jelképezi a számunkra, a Legfelsőbbel való találkozás lehetőségét.

S hogy csak némi fogalmat alkothassunk a lélek és Isten, illetve Rádhá és Krisna közötti szeretet intenzitásáról, hadd idézzek valamit, ősi hagyományunk egyik nagyon jelentős írásából. Ez Rúpa gószvámí könyve, aki nagyon aszketikus szent életmódot folytatott 500 évvel ezelőtt Indiában, és ezekről az Istenhez fűződő legmagasabb szintű kapcsolatokról írt könyvében. A Krisna iránti odaadó érzelmek következő leírását olvashatjuk: „Így szólt Srímatí Rádhárání: „Kedves Uram, óh, Kámadéva! Kérlek, ne izgass fel azzal, hogy nyilaiddal lövöldözöd a testemet! Kedves Uram, óh, Levegő! Kérlek, ne ajzz fel a virágok illatával! Nem élvezhetem többé Krisna szerelmes játékát, így aztán mi értelme életben tartanom ezt a haszontalan testet?”[1]

Tehát ‘Kedves Kámadéva, ne lövöldözd szerelmes nyilaidat reám. Kedves Uram, Levegő, ne tébolyíts meg a virágok illatával. Mivel nem láthatom, nem lehet velem az én szeretett Krisnám, így életemnek nincs tovább értelme. Alig pislákol bennem az élet lángja.’

Ez a legmagasabb szintű filozófia, amikor az elválás, az Istentől való elszakítottság miatt, annyira le vagytok sújtva, hogy azt érzitek az életetek értelmetlenné vált. Vannak emberek, akik olyan elv alapján választanak maguknak társat, hogy ‘kivel tudok együtt élni ebben az életben’, és azt gondolják, hogy ez a szerelem. Valójában ez csak félig meddig tökéletes, mivel az igazi szerelem az, hogy ‘kinek a hiányába halnék bele azonnal’. Tehát, amíg fejben tervezgetitek, hogy kivel éljetek együtt, addig az egy neofita szintű szeretet. Viszont, ha az illető személytől való elválás miatt teljesen megsemmisülve azt érzitek, hogy vége az életeteknek, akkor az már egy igazán magas mércét jelent. 

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja fejezet