Sharanagati
Collected words from talks of Swami TirthaOct
6
(Szvámí Tírtha 2017.05.08-i, Rila-hegység reggeli előadásából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
A bráhmanák számára is javasolt, hogy fogyasszanak vért. Meg tudnátok magyarázni, hogy milyen formában?
Paramánanda: Tejként.
Szvámí Tírtha: Helyes, mivel a tej módosult vér. Ezért van az a mondásunk, hogy ‘ezt a baba az anyatejjel szívta magába’). Miért? Mert ezen az esszenciális táplálékon keresztül jutott a gyermek valamihez. Ez által megy át a tudat és mindenféle üzenet. Ily módon, ha a bráhmanák a tehén vérét és húsát fogyasztják, az ebben az esetben azt jelenti, hogy a vér a tej, a hús pedig a ghí. Ez a mi állatáldozatunk. Amikor a tűzáldozatnál azt mondjátok, hogy „Szváhá” és ghít öntötök a tűzbe, akkor ily módon nem szükséges kioltanunk egy élőlény életét. Ha felajánljátok a tejet és azután fogyasszátok el, akkor az egy másfajta, emelkedettebb tudatállapotot eredményez.
Tehát az áldozat egy nagyon komplex dolog, mivel mindent a gunák befolyásolnak. A korlátolt vagy alacsonyabb tudatszintű személyek a húsvér testet fogják megölni és felajánlani, nekünk pedig inkább a hozzá kötődő emelkedett tudatot kell felajánlanunk. Ez egy rendkívül érzékeny dolog. Nagyon kifinomult módon kell végeznünk ezt a tűzáldozatot, mert legvégül az életeteket, a szereteteteket, a húsvér valótokat kell feláldoznotok. Ez az, amit mesteri szépséggel kell odaszentelnünk.
Mahádév kérdése: Gurudév, egy kicsit szokatlan gondolat ötlött az eszembe. Azt mondják, hogy az anyatej az, ami leginkább hasonlít a kecsketejre. Ez azt is jelenti, hogy szükségszerűen a kecskékhez hasonló a tudatunk is, vagy ez pusztán a tej kémiai összetételének a hasonlósága?
Szvámí Tírtha: Nem tudom én nem hallottam erről, de mi általában a tehéntejet szeretjük jobban, mivel az szattvikus tudatállapotú. A különböző állatok más-más tudatszinttel rendelkeznek. Bár a kecsketej nagyon népszerű, mert jobban tolerálja a szervezet abban az esetben, ha például valakinek laktóz intoleranciája van. Ha ilyen jellegű problémátok adódik, akkor ez segíthet. Szóval ez lehet az egyik oka annak, hogy miért tartják megfelelőbbnek, ha egészségügyi probléma adódik.
Mindenesetre a tej közvetíti a szeretetteljes gondoskodást.
(folytatása következik)