Sharanagati

(az előző pénteki rész folytatása)

 A célunk az, hogy barátunkká tegyük az elménket. Az elmének kapcsolódnia kell valamihez, és akkor elégedett lesz. Ha a gondolataink, az akaraterőnk és érzéseink az isteni forráshoz kapcsolódnak, akkor békés lesz az elme. És ahhoz, hogy próbára tegyük, hogy szabályozott-e az elménk, nehézségekkel kell szembenéznünk. Ezért nagyon hasznosak a próbatételek. Mert ha effajta veszélyes vagy rizikós helyzetekben nem veszíted el az elméd békéjét, akkor kiálltad a próbát és bizonyított, hogy kontrollálod az elméd. Mondjak egy példát erre, vagy inkább kettőt? Az egyik egy történet, a másik egy igaz történet. De hogy melyik igazabb, nem tudom.

A szabályozás nehézségeiről. Volt egyszer egy férfi, akinek a farmján hírtelen megjelent egy félelmetes sárkány. El akart hát menekülni. ’Ez a sárkány meg fog engem ölni, megesz. Hová bújjak? Meg akarok menekülni!’ Így gondolkodott: ‘Ha a szobámban bújok el, bejön, felégeti az egész házat, végül pedig felfal. Ha a tehénistállóba megyek, ugyanez fog történni. Hol találok hát oltalmat?’ Végül úgy döntött: ‘A kútba kell ugranom! A sárkány oda nem tud bejutni, ott tehát biztonságban leszek, és van ott víz is, szóval, még ha tűzet is okád a kútba, semlegesíteni tudom a vízzel.’ Beleugrott hát a kútba, és tudjátok, ott van az a vödör, meg a kötél, úgyhogy a kötélbe kapaszkodott, nem érintette a vizet. Azt gondolta: ’Óh, most biztonságban vagyok! Békés vagyok. A sárkány kint üvölt, de én itt lent biztonságban vagyok.’ Képzeljétek el magatokat egy nedves kútban. Felnézel: sárkány! De amikor lenézel, egy másik veszélyforrást észlelsz – egy nagy fekete kígyót! Nem gondoltad, hogy ott rejtőzik a fekete kígyó a kútban, de mégis ott van. Mitévő legyél hát? Nem mehetsz le, mert megmar a kígyó, és nem mehetsz fel, mert felfal a sárkány. Két veszélyforrás közt lógsz. Akárhogy is, lehet, hogy biztonságban érzed magad, mert a kötél erős. De tudod, nem csak te félsz a sárkánytól, egy kisegér is fél a sárkánytól. A kisegér is a kútban próbál elbújni. Ugyanazon az úton jutott le a kútba mint te. De akárhová is megy ez az egér, ott rágcsál, eszeget, kóstolgat. Lenézel: ’Óh, ott a kígyó!”, ismét felnézel, és látod, hogy a kisegér a köteledet rágja. Ebből láthatod a jövődet – megmenekültél a sárkánytól, de végül a kígyó prédája leszel. De szerencsére van egy másik irány is, amit látsz – körbenézel. Nem fel, nem le, hanem körbe. És néhány méh is a kútban bújik meg. És a méz nagyon édes, megérinted hát, megnyalod az ujjad és azt mondod: „Mééééz!”… és véged, mert az egér elrágta a kötelet.

Szóval még életveszélyben is nagyon nehéz szabályozni az érzékeket és az elmét. Elfutsz az egyik veszély elől, egy másikkal találod szembe magad, ha azonban van egy kis esély az élvezetre – kihasználod. Ezért egy lelki embernek kontrollálnia kell az érzékeit és az elméjét. Mert az élet veszélyes, és csak egy olyan cég van, ahol végül mindenki ügyfél lesz – a temető.

A másik történet Gurumahárádzsám történelméből származik. Egyszer Szófiába készült. De előtte megállt a budapesti ásramban egy kis időre. Két nap múlva kellett volna indulnia. Egyik hittestvéremmel az autójához igyekeztek. Tudjátok ez még az előző politikai rendszerben történt, amikor a jóga, a prédikálás és a Haré Krsna mozgalom nem volt szívesen látott. Közeledtek tehát az autóhoz, és mit láttak – hogy feltörték az autót. Gurudév hirtelen így szólt: ’Óh, ez nem vicc.’ Visszafordultak hát, hogy a tanítvány ne kerüljön veszélybe. Miután visszaküldte a tanítványt az ásramba, Gurudév nekifogott a helyzet kezelésének.

Az első történet tehát azt mutatja, milyen nehéz szabályozni. A második pedig azt bizonyítja számomra mennyire szabályozott egy lelki személy. Még ha valós veszély is áll fenn, egyáltalán nem ijed meg, hanem azonnal talál megoldást, megóvja a tanítványt a veszélytől és maga birkózik meg vele.

Az elme szabályozása tehát kulcsfontosságú, nélkülözhetetlen. Még békés körülmények között is, mit sem szólva a veszélyhelyzetről. Mert jól kell döntened, a legjobb megoldást kell választanod.

Mi történik, ha az elménk a barátunk? A következő vers elmondja: „Aki legyőzte elméjét, az nemcsak nyugalomhoz jutott, de elérte már a Felsőlelket is. Az ilyen ember számára a boldogság vagy szenvedés, hideg vagy meleg, tisztelet vagy gyalázat mind egyforma.” [1]

Ez azt jelenti, hogy elérheted Istent, ha szabályozott az elméd. Miért? Mert rendelkezel ezzel a nyugalommal. Ezét tesztelnünk kell, hogy rendelkezünk-e ezzel a nyugalommal. Ha van egy próbatétel, akkor lemérheted, hogy hol állsz, mi a helyzeted. És a belső béke a lelki emelkedettség biztos jele. A belső béke elérésének legjobb módja adott: minden ott van a szent névben. Béke a kezdőknek, igazság a haladóknak, és extázis a magasabb szinten állóknak. Mindenki saját kapacitása szerint éri el. Isten neve mindent tartalmaz, minden isteni energia megtalálható a szent névben. Béke, boldogság, tisztaság, ezek az azonnal eredményei a Legfelsőbbel való kapcsolatnak. Ha ezt szeretnéd, akkor kövesd a tanácsot – légy kapcsolatban. És ezt a kapcsolatot nagyon szépen elérhetjük a mantrázás által: „Haré Krsna, Haré Krsna, Krsna Krsna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré.” Isten maga, szeretetteljes energiája és az ebből következő boldogság mind megtalálható ebben a mantrában.

 (folytatjuk)

[1] “Bhagavad-gítá”, 6.7