Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Haribhakti kérdése: Említetted a bhaktákra jellemző egyik betegséget, mégpedig a szív gyengeségét. Hogyan tudjuk fejleszteni az elszántságunkat, mivel a dzsapázás és a szolgálatok végzése nem mindig tükrözi az igazi eltökéltségünket. 

Szvámí Tírtha: Akkor mutassátok ki más módon. Találnunk kell valamiféle módot arra, hogy kifejezzük az elkötelezettségünket, hiszen Sríla Prabhupád is azt mondta, hogy a bhakti jóga nem egyfajta passzív meditáció, hanem aktív szolgálat. Tehát, ha akarjuk, akkor számtalan módot fogunk találni arra, hogy kifejezzük a szolgálatkészségünket. Ezen az úton pedig néha a tudásunk vagy akár a szabályokhoz való túlzott ragaszkodásunk is akadályt jelenthet. 

Egyszer Gurudév nagyon későn érkezett meg, amikor már épp nyugovóra tértünk, így lassan magunkhoz tértünk és felkeltünk. Majd így szólt „Ó, nagyon éhes vagyok, kérhetek egy kis ennivalót?” S mint gondolhatjátok jól ismertük az odaadó szolgálat valamennyi szabályát, előírását, így az egyik kedves hittestvérem, aki tervezte, hogy kiszolgálja Gurudévet, nyomban elindult fürdőt venni. Elvégre is azt tanultuk, hogy főzés előtt különböző rituálékat kell végrehajtani, meg kell fürdeni, mindenféle mantrával meg kell tisztítani az elmét stb., stb.  Szóval nekiállt ezeknek, mire Gurudév meglepődve így szólt „Hová rohansz?” Erre a matadzsi így felelt „Fürdeni.” Mire Gurudév, „Azt kértem, hogy adjatok egy kis ennivalót, nem azt, hogy menjél fürdeni.” 

Természetesen valamennyi előírás betartása, mint például a főzés előtti fürdés, egyfajta kifejezési módja a szolgálatkészségünknek. De mire való az összes szabály betartása akkor, ha a lelki tanítómesterünk közben éhen hal? Tehát gyakorlatias módon kell kifejeznünk a rendelkezésre állásunkat. Készek kell lennünk ugrani. Ne várjunk arra, míg valamennyi jelmez a helyére kerül, csak ugorjunk!

Természetesen, ezekkel a szádhukkal sohasem könnyű, mert biztos vagyok benne, ha hétköznapi körülmények között, fürdés nélkül akarnátok nekiállni főzni, azonnal rátok korhollnának. Tehát még egy szádhut is nagyon nehéz elégedetté tenni. Viszont minden, amit felülről kapunk, az a mi érdekünket szolgálja.

Baladév kérdése: Reggel a tudás különböző elemeiről beszélgettünk, melyek közül a harmadik az erőszakmentesség volt. Említetted, hogy ennek pedig a legfontosabb része a lelki erőszakmentesség. Mondnál erre néhány példát, hogy melyek ezek? 

Szvámí Tírtha: Némileg már beszéltünk a fohászok erejéről. Például, ha úgy imádkozunk, hogy „Kedves Uram, kérlek változtasd ezt az illetőt ilyenné, meg olyanná!” Ezt én már lelki erőszaknak, beavatkozásnak tartom, mivel azt akarom, hogy az én vágyam kerekedjen felül egy adott emberén, és ehhez kérem az Úr segítségét. Szóval ez így rólunk szól, a mi véleményünk, a mi elhatározásunk, a mi akaratunk. A másokért való helyes fohász az, amikor a Legfelsőbb figyelmébe ajánljuk őke. „Kedves Uram, kérlek tekints le erre az illetőre és segíts neki megérteni és elfogadni, mi a legkedvezőbb a számára.” Így nem avatkozunk bele az életükbe. Ez egy kényes téma, és elég intelligensnek kell lennünk ahhoz, hogy megfelelően tudjunk fohászkodni és elkerüljük a lelki erőszakot. 

Az ahinszá általános definíciója nem csak az, hogy kerüljük az erőszakot, hiszen ez egy negatív definíció, hanem pozitív értelemben az is, hogy segítjük és szolgáljuk mások lelki fejlődését. Ez az igazi ahinszá. 

(folytatása következik)