Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




„Srí Nitjánanda Prabhu természeténél fogva arra ihletett, hogy transzcendentális szerető szolgálatot végezzen az Úr Krsnának. Most, Srí Csaitanja Maháprabhu utasítására, mindenhol ezt a szerető szolgálatot osztogatja. Végtelen hódolatomat ajánlom Srí Nitjánanda Prabhu lótuszlábainál, aki olyan kegyes, hogy az egész világon elterjesztette Srí Csaitanja Maháprabhu szolgálatát. Csaitanja Maháprabhu bátyaként szólította Nitjánanda Prabhut, miközben Nitjánanda Prabhu Uraként közelített Srí Csaitanja Maháprabhuhoz.” [1]

Látjátok a finom viszonylatokat! Az elöljáró azt mondja: „Te vagy az én bátyám!” A báty azt jelenti, hogy számomra te feljebbvaló vagy, tekintély. De a másik fél sosem felejti el eredeti helyzetét és így válaszol: „Te vagy az én Uram! Én pedig a szolgád vagyok.” Mit látunk tehát itt? Ez a raszák ütközése, mert az egyik bátyaként tiszteli a másikat, a másik pedig azt mondja: „A szolgád vagyok.” Az egyik családos rasza a másik szolgáló rasza. De valóban ütközésről van szó? Nem. Mert ezek a viszonylatok minket oktatnak. Azt mondják, bármi jöjjön is fentről, fogadjuk el azt. Ha táncba hívnak, táncoljunk. Ha dolgozni hívnak, akkor dolgozzunk. Ha bizalmas beszélgetésre invitálnak, akkor bizalmasan beszélgetünk. Ha arra utasítanak, hogy maradjunk csendben, akkor megpróbáljuk azt tenni. Bármi is jöjjön tehát felülről, próbáljuk meg szépen elfogadni azt és lépjünk be szabadon az invitálásba.

Egyszer láttam egy képet egy tanítómesterről, egy ágy tetején állt, kezében karddal és egyik tanítványával harcolt. A tanítvány is az ágyon állt és úgy nézett ki, hogy harcolnak. És azt mondtam: Oh! Ez a rasza! Ha a lelki tanítómester arra invitál, hogy harcolj vele, akkor tedd meg. De próbáld meg megőrizni az életét. Nem szükséges megmutatni, hogy jó harcos vagy, még nála is jobb. Mert ez egy másik része a finom raszának.

Mint az apa és a fiú esetében. A fiú ereje elenyésző az apáéhoz képest. Mégis amikor a fiú megfogja az apja ujját és azt mondja: „Gyere!” az apa vele megy. És Sríla Srídhar Mahárádzs szerint ezt a nagyon különleges kapcsolatot hívják szeretetnek.

„Habár Nitjánanda Prabhu nem más, mint maga Balarám, mindezek ellenére mindig az Úr Srí Csaitanja Maháprabhu örök szolgájaként tekint önmagára. Nitjánanda Prabhu mindenkit arra kért, hogy szolgálja Srí Csaitanja Maháprabhut, zengje az Ő dicsőségét és mondja az Ő nevét. Nitjánanda Prabhu a legkedvesebbként tekintett arra a személyre, aki Srí Csaitanja Maháprabhu odaadó szolgálatát végezte. Ily módon vezette be Sríla Nitjánanda Prabhu Srí Csaitanja Maháprabhu imádatát mindenki számára, megkülönböztetés nélkül. Habár az emberek elesettek voltak és istenkáromlók, felszabadultak ezen folyamat által.”[2]



[1] Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 1.25-27.

[2] Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 1.28-30.



Leave a Reply