Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(Szvámí Tírtha, 2018.01.03-ai szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

 Néhány nagy bölcs úgy érte el ezt a semleges helyzetet, hogy lemondásokat és vezekléseket végzett, valamint meditált, hogy megzabolázza az érzékeit. Az ilyen bölcseket általában misztikus jógiknak hívják, s többnyire arra hajlanak, hogy az Abszolút Igazság személytelen arculatából származó lelki boldogságot méltányolják, és szinte semmit sem tudnak arról a transzcendentális gyönyörről, amely a Legfelsőbb Istenséghez fűződő személyes kapcsolatból származik.”[1]

Tehát még ez a fajta megvilágosodás is vonzó. De…

„A Legfelsőbb Személy társaságából származó transzcendentális boldogság valójában messze felülmúlja azt a gyönyört, amelyet a személytelen Brahman megvalósítása ad, mert az ember közvetlenül találkozhat az Úr örök formájával.”

Ebből megérthetjük, hogy mind a kétféle megközelítés helyes. Lelki értelemben semmi sem rossz, hiszen az egyik jó, a másik pedig még jobb. Mint ahogy rossz bhakták sincsenek,  csak kiváló és még kiválóbb bhakták vannak. 

Ezekről a kérdésekről Ardzsuna és Krisna is beszélget a Gítában: Melyik a kedvezőbb lelki út, illetve ki tekinthető tökéletesebbnek? Kedves Uram, Te hogyan vélekedsz erről?” Krisna pedig így válaszolt: Végül mindenki elér Engem.”[2], mivel szarva-kárana-káranam, ‘Én vagyok minden ok végső oka. Tehát legvégül minden és mindenki Hozzám tér vissza.’ 

„Néhány nagy szent, aki vezekléseket és lemondásokat végzett, így szólt, amikor megpillantotta Visnu négykarú transzcendentális formáját: „Az Úrnak ez a négykarú formája, amely kékes színben nyilvánult meg, minden gyönyör tárháza és az életerőnk középpontja. Igazság szerint amikor Visnunak ezt az örök formáját látjuk, sok más paramahanszával együtt azonnal bűvöletbe ejt bennünket az Úr szépsége.”[3]

Itt két nagyon fontos dolog van megemlítve, hogy az Úr transzcendentális formájából származik a gyönyör és az élet; minden gyönyör tárháza és az életerőnk középpontja”. És, mint tudjátok csupán ez a két dolog az, amivel rendelkezünk – az életünk és a szeretetünk. A prána és a préma – ez minden, amink van és leginkább ezek jellemzik a személyes koncepciót. Ha megvizsgáljátok közelebbről, talán ti is érzékelitek a létezés és az élet közötti finom különbséget. A létezés egy elméleti és üres dolog, míg az élet alapja a kölcsönös szeretet. Az életben a dolgok egyszer csak megtörténnek és ilyenkor azt érezzük, hogy: ‘Igen, ez az én életem!’ Viszont, ha nem történik velünk semmi, akkor: ‘Unalmas, egyféle halott állapotban létezünk.’ Tehát, egyszerűen alkalmazzátok ugyanezt az elvet lelki értelemben. A létezés egy elméleti, száraz dolog, míg az élet, a lelki élet tele van vonzó, elbűvölő kölcsönös szeretettel. 

Sokszor kérdezik az emberek: Rendben, elfogadjuk, amit mondasz, de mi történik abban a tökéletes lelki világban?” Tudniillik azt gondoljuk, hogy ami odaát van az épp az ellentéte annak, amit itt tapasztalunk. Itt egyfajta aktivitást és életszerűséget tapasztalunk, arról pedig azt gondoljuk, hogy üres és semmi sem történik benne. Lehet, hogy az lenne a mi tökéletes lelki életünk’? Azonban azt mondom, hogy az igazi élet odaát kezdődik. Mindaz, amiről itt azt gondoljuk, hogy az igazi élet, valójában tévedés. Az igazi élet odaát kezdődik! 

Mi valahogy így gondoljuk a tökéletességet, ami nem egy elméleti dolog, hanem egy élő tapasztalás, élő szeretetteljes kapcsolat. A pránánk és a prémánk ott összekapcsolódik és megnyilvánul. Mit jelent ez gyakorlati szinten? Azokat jelenti, hogy ‘Az életem az istadévatám‘A bhakták a szívemben élnek’; ‘Az életemet az ásramnak szentelem.’ Ez gyönyörű, mert benne van a  ‘pránánk’. Tehát, ha azt mondjátok, hogy Életem és vérem az ásramért, de szolgálatot nem végzek’, az kissé furán hangzik. Ha ott van a szíved, akkor végezz szolgálatot, ha nem akkor ezek pusztán üres szavak. 

(folytatása következik)



Leave a Reply