Sharanagati

„Az utolsó tizenkét évet az Úr egyedül annak szentelte, hogy miközben szívét az elkülönülés fájdalma járta át, megízlelje Kṛṣṇa kedvteléseit.Az elválás érzésében az Úr Csaitanja Maháprabhu mind nappal, mind éjjel bolondként viselkedett. Néha nevetett, máskor sírt, néha táncolt, máskor meg fájdalmasan énekelt. Srí Csaitanja Maháprabhu ilyenkor mindíg meglátogatta az Úr Dzsagannáthot. Akkor érzései ugyan olyanok voltak, mint a gópíkéi, mikor hosszú elválás után láthatták Krsnát Kuruksétrán. Krsna bátyával és húgával látogatott el Kuruksétrára. Amikor Csaitanja Maháprabhu a fesztivál ideje alatt a szekér előtt táncolt, mindig a következő két sort énekelte. » Elnyertem végre életem Urát, akiért a kéjes vágyak tüzében égtem!« Az Úr Csaitanja Maháprabhu ezt a dalt szokta volt énekelni [széita prána-nátha], különösképp a nap második felében, és így gondolkodott, »Hadd vigyem magammal Krsnát vissza Vrndávanába!« Mindig ez az extázis töltötte el a szívét. Ebben az extázisban, Srí Csaitanja Maháprabhu egy verset idézett miközben az Úr Dzsagannáth előtt táncolt. Szinte senki sem értette a vers jelentését. »Ugyanaz a személy, aki fiatalon elrabolta a szívem, most ismét az uram.Ezek Csaitra hónapjának ugyanazon holdvilágos éjszakái. Ugyanazon málatí virágillat száll, és ugyanazon édes fuvallatok fújnak a kadamba erdő felöl. Bensőséges kapcsolatunkban én is ugyan az a szerelmes vagyok, elmém mégsem boldog itt. Arra vágyom, hogy visszamehessek arra a helyre, ott a Révá partján, a Vétaszí fa alatt. Ez az én vágyam. «”[1]

Ez a vers az elválás és találkozás extázisát foglalja magába. Gondoljatok csak bele, minden ugyan olyan, mint amikor életetek legjobb pillanatait éltétek át. Ugyan az a személy vagy, ugyan olyanok a körülmények, mégsem vagy elégedett. Nagyon különös érzés, hogy valószínűleg nem tudjuk megismételni életünk legjobb pillanatait, legszebb éveit. Így van? Egyetértetek?

Paramánanda: Én nem értek egyet!

Tírtha Mahárádzs: Rendben! Ne értsünk egyet azzal, hogy az extázis pillanatai elvesztek. Nem, dolgozzunk érte, hogy visszatérjenek.

Jasódá: Azt gondolom, hogy nem ismételhetjük meg őket; csak még intenzívebbek lehetnek.

Mandzsári: Én is úgy gondolom, mint Jasódá.

Tírtha Mahárádzs: Rendben, látom, hogy a vaisnavák haladó társasága vagytok. Nem elégedtek meg egyszerűen azzal, hogy megismétlődjenek az extatikus pillanatok, hanem fokozni akarjátok azokat.

De ehhez igazából megtisztult érzelmekre van szükségünk. Bármikor lépjünk kapcsolatba Krsnával a neveit zengve, meg kell, hogy történjen a varázslat. Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré. Ez a szívek és lelkek találkozásának legjobb melódiája.

(folytatjuk)