Sharanagati
Collected words from talks of Swami TirthaMar
2
(Szvámí Tírtha 2017.05.10-i szófiai reggeli tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
„Az elme az oka, hogy az élőlény az anyagi világot járja, egyik fajból a másikba, s így különféle testekben – emberi lényként, félistenként, kövérként, soványként stb. – tapasztalja a világ eseményeit. A művelt bölcsek azt mondják, hogy az elme az oka a testi megjelenésnek, a lekötöttségnek és a felszabadulásnak.”[1]
Tehát az elménknek megfelelően kapunk különböző testeket. Észrevettétek már, hogy a festők, amikor embert ábrázolnak, legtöbbször önarcképet készítenek, önmagukat festik le? Vajon miért? Miután Leonardo da Vinci is észrevette, hogy a művészek gyakorlatilag önmagukat ábrázolják, szerintem egy nagyon jó magyarázattal szolgált. Ő azt mondta, hogy a test elsődleges szobrásza az elme, maga a lélek. Tehát a lélek először beleszeret egy adott formába, s ezért a testet úgy alakítja, hogy az annak a formának a lenyomataként jelenjen meg. S annyira elégedett ezzel a külsővel, melyről azt gondolja, ‘Végre én is teremtettem valamit,’ hogy testet öltve, amikor egy másik formát kell alkotnia, ugyanazt fogja megismételni. Szóval, ha festetek, önmagatokat fogjátok lefesteni, mert a lelketek „festette meg” az arcotokat, és ti ezt fogjátok megismételni. És itt ennek az alátámasztását olvastuk. Az elménknek megfelelően kapjuk a testet, és nagyon érdekes, ahogy miképpen ismétlődik meg ez újra és újra.
Ezért nagyon fontos, hogy egy jó lenyomattal lássuk el az elménket. Mindannyiunknak szüksége van jó példákra, hősökre, és akkor azonnal, automatikusan úgy fogtok cselekedni, mint a példaképetek. Azt mondják, hogy az oktatás valójában példamutatást jelent, semmi mást. Tehát valójában nem szükségesek a szavak, a gyerekek példát vesznek rólatok. Ha azt mondjátok nekik, hogy: „Viselkedjetek szépen, ne dohányozzatok!” majd kimentek és rágyújtotok, az úgy nem fog működni! Csak a példamutatás számít. Miért? Mert ti vagytok a gyerekeitek példaképei.
Azonban nekünk is szükségünk van példaképekre, és automatikusan először imitálni fogjuk a példájukat. ‘Ha a példaképem a banánt szereti, akkor én is azt fogom szeretni, annak ellenére, hogy utálom!’ Mert azonosulni akartok velük. Viszont, ha lelki példaképeink vannak, akkor egy jó példát kezdünk követni és ezáltal egy jó lenyomatot adunk az elménknek. Legvégül pedig, ha ezt a hajlandóságot arra használjuk, hogy azonosuljunk a példaképeinkkel a meditációnk során, akkor az a lelki felszabadulásunk eszközévé válik. Például, ha olyan lelki személyt választunk eszményképül, mint Nanda Baba és archetípusként tekintünk rá, majd elkezdünk a tettein, a Krisnához fűződő viszonyán meditálni, akkor valami hasonlót fejleszthetünk ki magunban is, a jó példával való azonosulás miatt.
Ezért Sríla Prabhupád azt mondta: „Ahogy az elme az okozója a rabságnak, a feltételekhez kötöttségnek, úgy a felszabadulásnak is.” Az elmének óhatatlanul szüksége van arra, hogy kötődjön valamihez, egy témához vagy tárgyhoz, ezért, ha lelki dolgokkal látjátok el, ahhoz fog ragaszkodni.
„Amikor az élőlény elméjét az anyagi világbeli érzékkielégítés köti le, az feltételekhez kötött életet eredményez, és szenvedést okoz az anyagi körülmények között. Amikor azonban az elme megválik az anyagi élvezettől, az felszabaduláshoz vezet. Amikor egy lámpában a kanóc nem ég megfelelően, a lámpa bekormozódik, ha azonban megtöltjük tisztított vajjal, s jól ég, akkor ragyogó fényt áraszt. Éppen így, ha az elme az anyagi érzékkielégítésbe merül, szenvedést okoz, míg, ha távol marad attól, a Krisna-tudat eredeti ragyogását hozza el.”[2]
Úgy hiszem, ez itt egy nagyon jó példa. Ha a képességeinket, az anyagi javainkat, melyek erre az életre adattak, megfelelően használjuk, akkor azok a hasznunkra válnak. Ha pedig helytelenül alkalmazzuk azokat, problémát fognak okozni a számunkra.
[1] Bhágavata-purána 5.11.7.
[2] Bhágavata-purána 5.11.8.