Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2017.08.18-ai ludastói reggeli tanításából)

Összegzésként elmondhatjuk, hogy célunk mégiscsak az, hogy vissza kell találnunk, vissza kell kapaszkodnunk az Isteni Valóságba. A tőlem telhető alázattal és azzal a kéréssel fordulok hozzátok, hogy ennek érdekében tegyetek meg minden tőletek telhetőt, és még egy picit többet.

A lelket eredeti természete szerint, élő és szeretetteljes kapcsolat fűzi össze a Legfelsőbbel. Így a tökéletesség a célunk, az, hogy visszataláljunk ebbe az Isteni Harmóniába. Hari, guru, vaisnava, ez a mi szentháromságunk, amely segít, szolgál bennünket, hogy ezt meg tudjuk tenni. A lelki élet az egy nagyon finom, azt is mondhatjuk, hogy egy nagyon kényes dolog és ezért rendkívül figyelmesnek kell lennünk Krisna édes akarata iránt.

Azonban hogyan fordítsuk le ezeket a nagyon magas eszményeket gyakorlati szintre? Miért hagynánk az embereket abban a tudatban meghalni, hogy a testükkel azonosítják magukat? Segítsünk nekik megérteni, hogy nem a test az énük, hanem ők örökkévaló lelkek! Ha mi magunk szeretnénk eljutni egy komoly lelki síkra, akkor ez után és ezzel párhuzamosan, próbáljuk mások lelki fejlődését, megvalósítását is segíteni. Hogyha szeretnéd, hogy a te sebeid is begyógyuljanak, segítsd mások sebeit begyógyítani.

De mi a csudának beszélünk mi itten ilyen sebekről?! Hogyan érhetné a lelket seb, ez illúzió! A lelken nincsen sebesülés! Az átman, a lélek az tökéletes. A bánat, gond, baj egyedül a test és elme síkján van, ami eleve illúzió, tehát ez nem is létezik. Csupán arra van szükség, hogy ezt az eredeti lelki tudatosságunkat a felszínre hozzuk. A tökéletes Isteni Valóság részeként azonosítva magatokat, szabaduljatok meg a korlátozott életfelfogástól. Az Isteni Perspektívából nézve ez a test-elme komplexum egy olyan brutális illúzió, hogy valójában nem is létezik, ott nem létezik ez a fogalom. És akkor minden gondod megszűnik. Ez egy csoda! Egy dolgot elérsz – és minden kérdésre választ tudsz adni, minden problémát meg tudsz oldani. Nagyon különleges! Gondolhatnánk, hogy majd lépésről lépésre haladunk és először megoldjuk ezt, begyógyítjuk azt, és majd szép lassan elérjük a tökéletességet… Nem! Miért nem fordítjuk meg ezt a módszert, miért nem érjük el nyomban a kristálytiszta tudatosságot és akkor egycsapásra megszűnik minden probléma?! Most azonnal! Ha ma nem tudsz boldog lenni, akkor miből gondolod, hogy majd holnap sikerül?

Miért van erre szükség? M ert az odaadó szolgálat nem egy ilyen mindig és bármikor rendelkezésre álló dolog! Nem lehetünk biztosak abban, hogy erre holnap is lesz módunk. Ma még van, de hogy holnap is lesz rá módod, az nem biztos! Mint például ez a mélá – ma még tehetünk valamit ennek érdekében, de holnap már vége lesz.

Másrészt viszont úgy hiszem, hogy sohasem fog véget érni. És azt hiszem, hogy ez a mi intenzív tökéletességünk, hogy valójában ez a mélá sohasem fog véget érni. Lehet, hogy a megnyilvánult formájában máma véget ér, de a lényege mindig velünk marad. Ha tehát erre az intenzív tökéletességre vágyunk, egy olyan Istent szeretnénk, akivel lehet osztozni; egy olyan lelki életet szeretnénk, amit normálisan lehet élni, amit meg lehet tapasztalni, akkor ez az. Mi ezt így szeretnénk csinálni, ez a mi tapasztalásunk.

A napokban titokban kilestelek benneteket és láttam egy bhaktát, aki aludt. De teljesen nyilvánvaló volt, hogy szolgálatból aludt, mert annyi feladata volt, hogy mielőtt teljesen szétesett volna, kellett gyorsan pihennie egy kicsit, hogy tudja folytatni a feladatait.

Szanátan: Indulékhá.

Szvámí Tírtha: Jó tipp! És gondolom mindannyian láthattunk számos további rejtett pillanatot, titkot itt, a bhakták körében.

Azt hiszem mindannyian szeretnénk kifejezni a hálánkat azoknak a bhaktáknak, akik a mélá előkészületeiben és a szervezésben részt vettek. Úgy érzem, hogy ezúttal a legtitkosabb álmaink is megvalósultak. Nagyon jó, hogy János most nincs itt közöttünk, mert igazán őt most pajzsra kellene emelnünk és körbe kellene hordoznunk.

A legmélyebb hála és a legnagyobb köszönet viszont azokat illeti, akik vendégként tudtak részt venni, hiszen mi értelme bármit is szervezni résztvevők nélkül, mi értelme főzni, ha nincsen, aki megegye? És azt is el kell mondanom, hogy nagyon hiányoltunk néhány bhaktát, megszakadt a szívünk, hogy nem voltak itt velünk. Dehát bizonyára Maháprabhu fő tanítására akartak bennünket emlékeztetni, hogy az elválás a legmagasabb szintű megvalósítás. De mindemellett úgy érzem, hogy ők is itt vannak velünk. Biztos vagyok benne, hogy az összes feljebbvalótok és jóakarótok nagyon elégedett, és hogy ti szebb szolgálatokat tudtok felajánlani, mint amit én valaha is a mesteremnek!