Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.01.02-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Akkor folytassuk tovább, hogy ki mit szeret Krisnában ? Ánandiní, te mit szeretsz?

Ánandiní: Számomra Krisnának a legkedvesebb tulajdonsága az, hogy Ő a mindenkit vonzó és hogy szeretettel vezeti lépteimet Gurudév és a bhakták társaságában.

Szvámí Tírtha: Ez nagyon szép. Esetleg van még valakinek hozzáfűznivalója?

Pavitra: Nehéz válaszolni erre a kérdésre, de amikor feltetted, első gondolatom az volt, hogy bár Ő önmagában teljes, mégis szereti, ha vannak körülötte, és ezért van némi esélyünk.

Szvámí Tírtha: Gyönyörű felvetés és remek érv! Esetleg még egy utolsó gondolat, Tédzsaszvíní?

Tédzsaszviní: Krisnának az a játékossága, mellyel képes olyan közel jönni hozzánk, hogy teljesen elfeledkezünk arról, hogy Ő Isten.

Szvámí Tírtha: Igen! Isten hatalmassága, mindenhatósága és hogy Ő a leggazdagabb, ezek mind olyan tulajdonságok, amiket a hívő emberek imádnak és tisztelnek Benne. De milyen nagy különbség van aközött, hogy találkozni a mindenható Istennel, akitől remegni kezdetek, és aközött, hogy Ő kész feladni, sőt mi több, megfeledkezni saját Isteni helyzetéről! Nos, ez az igazán nagy titok! Hogy lehetséges az, hogy Isten, aki mindent tud és mindenféle értelemben tökéletes, feledékennyé váljon?! Mindannyiunknak ismerős az érzés, amikor néha megfeledkezünk magunkról. De, mégis hogy lehet az, hogy Ő is így van ezzel? Talán Ő mégsem a Legfelsőbb, és csak részben tökéletes? Hallottatok már olyat, hogy részleges tökéletesség? Az meg mi a csuda? Akár részleges, akár maradéktalan a tökéletesség, mindenképpen teljesnek kell lennie. Ha tehát elfogadjuk azt, hogy Krisna minden tekintetben teljes, akkor az Ő feledékenysége egy nagyon különleges Isteni tulajdonság kell, hogy legyen. Amikor kész megfeledkezni a gazdagságáról, vagy feladni Isteni helyzetét, a félelmetes és tiszteletet parancsoló hangulatot és közel jön, ahonnan még bármikor visszatérhet és élvezheti az Isteni helyzetét, de ha még közelebb akar jönni, na akkor már kezd izgalmassá válni a történet.

Tehát számunkra rendkívül érdekes helyzet, amikor úgy mutatja meg magát, mintha közülünk való lenne és olyan közel jön hozzánk, mint egy emberi lény. Természetesen ekkor is megőrizve isteni természetét, illetve az Isteni személyét, melyet néha megmutat, mint például amikor felemel egy hegyet, amit a falubeliek úgy magyaráznak: ‘Ó, biztosan tévedtem, nem is azt láttam, ahogy felemelte ezt a  hegyet!’ Ily módon igen bensőséges és természetes módon lehet megtapasztalni a Jóistennel való közeli társulást. Ezért imádjuk Istennek ezt a formáját, Krisnát, aki emberként cselekszik, emberi tulajdonságokkal rendelkezik és emberként jön el.

Azonban melyek lehetnek azok a tulajdonságok, amiket istenítünk az emberben? A testet, az intellektust vagy valami mást? Nem, leginkább az isteni jelleg, a lelki oldal, az isteni szféra átsugárzása az, amit az emberben igazán csodálunk.

Tehát Istenben azt szeretjük, hogy kész eljönni emberként, az emberben pedig az igazi lelki lényét tiszteljük, hogy egy isteni lélekszikra lakozik benne. Tehát a bhakti a közös nevező, a találkozási pont kettejük között, a bhakták hívására Krisna köze jön. A bhakták szaladnak Krisna felé, Krisna pedig a bhaktái felé. A Mindenható Isten és egy meghódolt bhaktája, legyőzhetetlen páros!

Kérlek tápláljátok ezt a Krisna iránti vonzalmatokat, hiszen az is fontos, hogy elinduljunk az úton, de célba is kell érnünk. Mindkettő fontos!

(folytatása következik)