Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017.05.08-i, Rila-hegység reggeli előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Említettük, hogy Bharat Mahárádzs előző életében, amikor még őz testben élt, az őzek között is kívülállónak számított, mivel általában más őzek nem emlékeznek előző életükre. S most ismét kívülálló lett. Azonban legbelül kiegyensúlyozott maradt. Tehát néha kissé kívülállók vagytok, de próbáljátok megőrizni a lelki békéteket. S ha bráhmanák vagytok ne engedjétek befeketedni/hogy bekoszolódjon a brahmin zsinórotokat!

„Dzsada Bharat csak a betevő falatjáért dolgozott. Mostohafivérei visszaéltek ezzel, és egy kevéske ételért cserébe a földeken dolgoztatták. Ő azonban nem értett a földműveléshez. Nem tudta hova kell a földet szórni, hol kell elsimítani vagy egyenetlenné tenni. Bátyjai rizstörmeléket, olajpogácsát, rizspelyvát, féregrágta gabonát vagy olyan rizst adtak neki, ami az edény aljára égett, Dzsada Bharat azonban örömmel elfogadott mindent, mintha nektár lenne. Egyáltalán nem neheztelt rájuk, s boldogan ette meg, amit kapott.”[1]

Egyszer hallottam egy történetet, ahol az emberek egy olyan lelki elvonulásra mentek, ami meglehetősen aszketikus volt. Egész nap nem szólalhattak meg, több mint nyolc órán át ülve kellett meditálniuk, étkezéskor pedig csak egyszer tölthették tele a tányérukat és csak annyit ehettek. Nos tehát, az egyik igen aszketikus gyakorló, ismerve, hogy csak egyszer töltheti tele a tányérját, egyből kettő tányérral érkezett. ‘Ha csak egyszer tölthetem tele a tányéromat, akkor csináljuk kettővel!’ Ilyen az emberi természet – ‘Lemondott elvonulásra megyek, hogy kielégítsem az érzékeimet’. Ahogy Beinsa Douno Mester mondta: „Az emberek általában a legnagyobb tányért és a legkisebb csákányt fogják választani.” Azt hiszem, ezt nem kell tovább magyarázni.

„Ebben az időben a rablók súdra származású vezére fiúgyermekre vágyott, s Bhadra Kálí istennőt akarta imádni úgy, hogy felajánl neki áldozatként egy félkegyelműt, akit nem tartanak különbnek egy állatnál”. Itt igencsak félelmetes fordulatot vesz a történet! „A rablóvezér elfogott egy emberállatot, hogy feláldozza, de az elmenekült, s a vezér megparancsolta követőinek, hogy induljanak a keresésére. A szélrózsa minden irányába futottak, de nem akadtak a nyomára. Ahogy a sűrű sötét éjszakában mindent bejártak, egy rizsföldre érkeztek, ahol megpillantották Angira családjának emelkedett fiát [Dzsada Bharatát], aki egy magaslaton ült, és őrizte a földet az őzek és a vaddisznók támadásától.

A rablóvezér követői és szolgái úgy találták, hogy Dzsada Bharatát tulajdonságai miatt nyugodtan emberállatnak tekinthetik, s úgy döntöttek, hogy tökéletesen alkalmas arra, hogy feláldozzák. Boldogságtól ragyogó arccal megkötözték, és Kálí istennő templomába vitték.

Ezek után a rablók az emberállatok megöléséhez kitalált rituációjuk szerint megfürdették Dzsada Bharatát, új ruhába öltöztették, állathoz illő díszekkel ékesítették fel, testét bedörzsölték illatos olajokkal, majd tilakkal, szantálpéppel és virágfüzérekkel díszítették. Bőségesen megetették, majd Kálí istennő színe elé vitték, akinek füstölőt, lámpákat, virágfüzéreket, szárított gabonát, zsenge ágakat, hajtásokat, gyümölcsöket és virágokat ajánlottak fel. Így imádták a múrtit, mielőtt megölték volna az emberállatot, s miközben dalokat és imákat énekeltek, dobokon és kürtökön játszottak, Dzsada Bharatát leültették a múrti elé.

Ekkor az egyik tolvaj, aki a főpap szerepét töltötte be, hozzákészült, hogy az emberállatnak vélt Dzsada Bharat vérét felajánlja Kálí istennőnek, hogy az megihassa likőrként. Megragadta félelmetes, borotvaéles kardját, és Bhadra Kálí mantrájával megszentelve fölemelte, hogy megölje Dzsada Bharatát.”[2]

Nagyon izgalmas, igaz?

Hozzászólás: Elég ijesztő.

Szvámí Tírtha: Igen, eléggé félelmetes. Ezért javaslom azt, hogy ne hagyjátok megfeketedni a brahmin zsinórotokat, még bajba kerülhettek.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.9.11.

[2] Bhágavata-purána 5.9.12-16.