Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.05.11-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: A lelki erőszakról szeretnék kérdezni, mivel azon tűnődtem, hogy vajon ezzel találkozunk-e akkor, amikor valami olyat mondunk, ami teljesen igaz, de a körülmények és az idő mégsem megfelelő hozzá. Kála (idő) – patra (körülmény) – désa (hely), hely-idő-körülmény. Emlékszem, Gurudév azt mondtad, hogy a szádhana nem cél, hanem a cél elérésének eszköze, és azon gondolkodtam, hogyan tudjuk elkerülni a lelki erőszakot? Ha valami nem a megfelelő időben és körülmények között történik, akkor hogyan ne legyünk dogmatikusak, amikor a szabályok sokkal fontosabbak? Ez arról jutott az eszembe, amikor a hittestvéred nandafalvi történetét mesélted, aki késő éjjel Nárájan Mahárádzs megérkezésekor vacsora helyett, először fürdeni akart menni, a szabályokat betartva.

Szvámí Tírtha: Nos, hirtelen eszembe jutott valami, ami kapcsolódik ahhoz amiről korábban beszélünk, hogy miként tanítanak a tanítók? Sríla Prabhupád és Sríla Srídhar Mahárádzs idejében, tehát nem túl régen, élt egy nagyon emelkedett szent ember, Krsnadász bábádzsí. Ő egy kírtaníja bhakta volt, aki teljesen a Szent Neveknek szentelte minden figyelmét. Amikor különböző kérdésekkel mentek hozzá a bhakták, Ő csak annyit mondott, hogy „Haré Krisna”. Ha kérdezték, csak ezt felelte. Vajon ez fanatizmus vagy sem? Esetleg figyelmen kívül hagyta a kála-patra-désát? Vagy inkább egy nagyon mély tanítást adott?

Sokszor a túl sok kérdés csak eltereli a figyelmünket. Ha, ahogy mondtad a lelki gyakorlatainkra, azaz a Szent Nevek zengésére, mint szádhanára fókuszálunk, akkor nem túl sok más irány létezik a számunkra. 

Viszont például te, Námámrta egy állatklinikán dolgozol, ha jól tudom? Tehát, ha egy állattulajdonos bemegy hozzátok és azt kérdezi, hogy „Ó, az én drága kis kedvencemnek ez meg ez a baja. Mit javasol mit csináljak vele?” S erre te azt mondod neki, hogy „Haré Krisna,” kétlem, hogy ez működne. Tehát, eléggé bölcsnek kell lennünk ahhoz, hogy miként tudjuk megfelelően alkalmazni a ‘hely-idő-körülmény’ figyelembevételével a tanultakat. De végül is, ahogy beszéltük, az anyagi lét betegségeinek egyetlen gyógymódja van, a Szent Nevek zengése.

Tehát, ha bármilyen módon fel tudjuk hívni az emberek figyelmét erre a nagyon fontos üzenetre, ez az ő hasznukra is válik. Én azt tanultam a mestereimtől, hogy ezt az egész folyamatot ők olyan vonzó módon próbálták közvetíteni a számunkra, hogy azt automatikusan mindenki közetni akarja. Ez vajon lelki erőszak? Igen. Olyannyira, hogy ez alól nincs menekvés. Azt hiszem a szeretet a legnagyobb erőszak, mert az ellenállhatatlan. Ha valaki szembeszegül velünk, akkor mi is harcolni fogunk, a harc harcot szül. De harcba tudunk-e szállni olyasvalakivel, aki csak kedvesen, minden figyelmével egyenesen a szívünkhöz szól? Ellent tudunk annak állni? 

Tudjátok okosan kell erőszakosnak lenni. Miért is kellene kegyetlen eszközöket alkalmazni? Használjuk a legkifinomultabb eszközt, amit szeretetnek hívnak. Az ellenállhatatlan. 

Kérédés: Az történt, hogy nagyon kegyetlen erőszakot alkalmaztak velem, és abban a pillanatban teljesen megfeledkeztem Krisnáról. Úgy érzem, hogy Részéről megvan ez a kapcsolat, de részemről elvesztettem azt. S bár továbbra is mantrázok, nem érzem ezt a kapcsolatot Vele. Mit tegyek, hogy ezt helyrehozzam, hogyan tudok ismét kapcsolódni Hozzá? 

Szvámí Tírtha: Nagyon szerencsés vagy, mert ha nem lenne eleven kapcsolatod Ővele, akkor nem kérdeznéd ezt. Tehát közöttetek ott van ez a kapcsolat, s úgy hiszem ez hamarosan egyre inkább meg fog nyilvánulni a számodra! Általában a szívnek a ragaszkodásai és gyengeségei megakadályoznak bennünket abban, hogy a felénk áramló isteni bizalmat megtapasztalhassuk. De amíg megvan ez a vágyunk, hogy szeretnénk helyreállítani ezt a kapcsolatot a Legfelsőbbel, addig gyakorlatilag a kapcsolat is ott van. Máskülönben nem foglalkoznánk ezzel. 

Vannak nehéz időszakok, amikor az elkötelezettségünk tesztelődik, és vannak áldott pillanataink is. Tehát amíg itt vagyunk a kettősségek világában, addig ne lepődjünk meg azon, hogy még a lelki gyakorlatok végzése során is vannak néha jó, és rossz napok. De lennie kell valami állandónak is, mert ily módon lehet közelebb kerülni a lelki dolgokhoz, hogy már egyre kevésbé befolyásolnak a külső körülmények, és egyre inkább fejlődik a belső tudatosságunk. 

De úgy hiszem, hogy ez a lelki életet gyakorlóknak egy nagyon őszinte, valóságos megtapasztalása, hogy néha sikerül, máskor pedig nem. Ugyanez van a bhadzsannal is, néha megtörténik ez a kapcsolódás, máskor pedig nem. Mégis énekelnünk kell, és talán valami megmutatkozik a számunkra.

Ha Gaurakisóra dász bábádzsí kész volt beleugrani a Gangeszba, amikor azt érezte, hogy a Szent Név nem száll alá az ajkaira, akkor mi mit is mondhatnánk? Hol a Gangesz? De mindenesetre, ne adjátok fel! Soha ne adjátok fel! Ez a mi mantránk, hogy soha ne add fel! 

(folytatása következik)