Sharanagati

“Az első évben, miután Srí Csaitanja Maháprabhu az élet lemondott rendjébe lépett, a bhakták Srí Advaita Prabhuval az élen elmentek Dzsagannáth Puríba, hogy láthassák az Urat. Miután Dzsagannáth Puríban részt vettek a Ratha-játrá ceremónián, a bhakták még négy hónapig ott maradtak Srí Csaitanja Maháprabhu társaságát élvezve a kírtanok alkalmával [ének és tánc].” [1]

Ebből láthatjuk a bhakták éves tevékenységeit. Láthatjuk mi volt az éves rutinjuk: négy hónapot Maháprabhuval töltöttek. Leginkább Bengálból jöttek Dzsagannáth Puríba, ami elég nagy távolság, ezért egy hónapig tartott még elgyalogoltak oda. Egy hónap oda, négy hónap ott, és egy hónap vissza. Ez azt jelenti, hogy fele-fele, fél év közvetlen Csaitanja Maháprabhunak szánva, fél év közvetve.

Ebből azt is megérthetjük hogyan osztotta szét vagyonát Rúpa Gószvámi, amikor befejezte világi karrierjét – szintén fele-fele arányban. A felét a bráhmanáknak és a rászorulóknak adta. A másik felét ismét két részre osztotta, az egyik negyedet családtagjainak adta, a másikat pedig az esetleges rendkívüli kiadásokra tette félre. Pénzügyminiszter volt, a vagyon, amit összegyűjtött tehát elég nagy volt. Mégis gyakorolta ezt a fele-fele módszert.

És mivel Sríla Prabhupád nagyon eltökélt követője volt Csaitanja Maháprabhunak és Rúpa Gószvámínak, szintén azt mondta: „Ha adományozni szeretnél, akkor fele-fele. Bevételed felét ajánld a missziónak.” Gondoljatok csak bele! Ez elég nehéz. Aztán láttam néhány írást a vaisnava újságokban, hogyan értsük ezt a „fele-fele” módszert. Mert lehet, hogy Sríla Prabhupád megfelejtkezett az adóhivatalról, lehet tehát, hogy ezt a fele-fele megosztást az adózás után kel alkalmazni, nem pedig előtte. Miután befizetted az adót, elfelezed, ami maradt.

De megelégszünk csupán fél odaadással Krsna felé? Valójában Krsna a legkivalóbb adószedő. Mert azt gondoljátok, hogy elégedetté tudjátok tenni ha felajánlotok Neki egy kis tejet, vizet, levelet, stb. De aztán így szól: „Minden mást is – Nekem!” És néha ezt viccnek gondoljuk, vagy nem vesszük komolyan, de ennek valójában nagyon mély jelentése van. Isten nem elégszik meg a félmegoldásokkal. És természetesen a lelki élet nem pénz kérdése, vagy azé, hogy felajánlunk néhány levát (forintot) az Úr szolgálatában. Habár sok helyen megpróbálnak egyenlőségjelet húzni a pénzkereset és az Úr szolgálata között. Üzletet csinálnak Istenből. Bárhol is lásd ezt – határold el magad az ilyen gyakorlattól. A templomoknak nem a pénzcsinálás a funkciója. Mert amint egy templom kezd meggazdagodni, megjelennek azok is, akiket a pénz érdekel. Ha azonban egy templom szegény – nem termel pénzt, hanem elnyeli azt – és az emberek küzdenek azért a templomért, azok jó emberek. Mert nem a pénz után futnak, hanem készek osztozni a kiadásokon.

És mi volt az oka, amiért a bhakták Dzsagannáth Puríba, erre a szent helyre mentek? Hogy láthassák Csaitanja Maháprabhut táncolni és énekelni. Az első évben történt:

„Távozásukkor az Úr megkérte a bhaktákat, „Kérlek gyertek el minden évben, hogy láthassátok az Úr Dzsagannáth utazását a Gundicsá templomba a Ratha-játrá fesztiválon.” A Gundicsá templom Dzsagannáth nyári lakhelye. „Srí Csaitanja Maháprabhu utasítását követve, a bhakták minden évben meglátogatták Őt. Megnézték a Gundicsá fesztivált Dzsagannáth Puríban, majd négy hónap után hazatértek. Húsz egymást követő évben mindig sor került erre a találkozóra, és a helyzet annyira intenzívvé vált, hogy az Úr és a bhakták nem tudtak volna boldogok lenni az egymással való találkozás nélkül.” [2] Húsz év tehát! Ez azt jelenti, hogy 10 évet teljesen a közvetlen szolgálatnak dedikáltak. Gondoljatok csak bele milyen intenzív gyakorlat ez – minden évben ilyen hosszú időre találkozni. Habár gyakorlatilag mi is minden évben megpróbálunk találkozni néhány jeles alkalom kapcsán, de van, hogy nehéz megszervezni, vagy időt találni rá.

Mégis ez a négy hónap az indiai kultúrának is része. És az indiai éghajlatnak is, mert ez az esős évszak négy hónapja, amikor gyakorlatilag nem is tudsz mást tenni – vagy túlságosan meleg van, vagy túl sokat esik. És azt javasolják, hogy ezt az időszakot fordítsuk lelki gyakorlatokra. Maradj egy helyen, fordíts több időt a lelki gyakorlatokra és kevesebbet az anyagiakra. Valójában tehát a lelki gyakorlatokra használták ezt az időt. Ez egy olyan évszak, vagy az évnek olyan időszaka, amikor jó egy kicsit visszavonulni. Ha azonban az Indiai évszakokat akarjuk alkalmazni a világ többi részén is, tudnotok kell, hogy most nyár van, a nyár nem a visszavonulás ideje, mert ez emberek ebben az időszakban nagyon aktívak.

Minden évben várták tehát, hogy találkozhassanak egymással.