Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2011.05.05-i, Rila-hegység esti előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

S íme a Gurvástaka című dal utolsó versszaka, a végkövetkeztetés:

„Krsna áldását a lelki tanítómester kegyéből lehet elérni, a lelki tanító-mester kegyének kivívása nélkül nincs mód a fejlődésre. Ezért mindig rá kell emlékeznem, őt kell méltatnom, naponta legalább háromszor illik tiszteletteljes hódolatomat kifejeznem lótuszvirág lábainál.”

Tehát a kutó’pi – hol, hogyan is fejlődhetnék a lelki tanítómesterem kegye nélkül? A tőle jövő praszád által, mennyei praszád száll rám. A praszád tökéletességet jelent. Ennek a végkövetkeztetésnek a fényében válnak érthetővé a vers korábbi versszakai, mely szerint a Guru olyan, mint egy kapu, híd a zavaros vizek felett. Ezért kell emlékeznünk Őrá, hogy: ‘Hol, kitől tanultam? Mit kaptam? Mik a távlataim, lehetőségeim?’

S itt egy nagyon fontos dolgot említ – legalább naponta háromszor illő emlékeznünk a lelki tanítómesterre. Hogy gurukká váltok –, ahogy Maháprabhu mondja: „Mindannyian váljatok guruvá” – azért nagyon sokat kell dolgoznotok, hogy a követőitek legalább naponta három alkalommal emlékezzenek rátok. Miért? Mivel az emberek nagyon lassan tanulnak, viszont rendkívül gyorsan felejtenek. Szóval, tényleg nagyon komolyan kell dolgoznotok, ha azt akarjátok, hogy valaki naponta háromszor emlékezzen rátok. Valójában ezt kétféleképpen lehet elérni. Az egyik módja az, hogy madhu-szadhukká váltok – olyan mézédesekké, hogy nem tudnak megfeledkezni rólatok, a másik pedig, hogy mahá-gurukká váltok –tehát olyan ’súlyosakká’, tekintélyessé, akiről nem tudnak megfeledkezni.

De a viccet félretéve, a bráhmanák naponta háromszor meditálnak, üdvözlik a napot. Mit jelent az, hogy legalább naponta háromszor emlékezzünk a gurura? Azt, hogy Ő a mi Napunk. Ő hozza a megvilágosodást az életünkbe. Ezért kell hódolatunkat ajánlanunk – s azután hozzálátni a napi teendőinkhez.

Szóval úgy gondolom, legjobb, ha ezt az intenzív lelki gyakorlatos hétvégét a guru szerepének a méltatásával kezdjük, egyben megidézve s kérve a korábbi ácsárják áldását. Hiszen mi itt a mestereinket képviseljük, s szerencsére az itt összegyűlt lelki testvéreink is képviselik az ő mestereiket. Ez az elv köt össze bennünket. A szolgálat, az emlékezés, a tattván történő meditáció nyújthat megvilágosodást, némi megértést a számunkra.

S azt mondják, hogy még egy úgynevezett ‘rossz gurutól’ is sokat tanulhat az ember – önmagáról. Tehát ennyit a saját gurui megvalósításunkról. Ezért azt mondhatjuk, hogy nincs rossz guru, mert azzal is tanítanak nekünk valamit. Mivel ott a tattva, az elv -, mely transzcendentális. A szvámídzsí ember, de Gurudév Ő Isten képviselője.

Tehát invitáljuk meg mestereinket, fohászkodjunk a kegyükért, kitüntető figyelmükért. Ezt a bhadzsant, a Srí Gurváshtakát már 200-300 éve zengik; csak próbáljátok meg elképzelni, hány száz vagy ezer bhakta énekelte ezt a dalt. Mennyi csodálatos fohász és felajánlás történt azóta. Ez olyan, mint egy igazi szeretetteljes áldozat. Tehát nekünk kötelességünk ezt ilyen szellemben folytatni.