Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2016.01.07-i szófiai esti tanításából) 

Tehát megtanultuk, hogy az odaadó szolgálatnak különféle szintjei vannak. Az első volt a vaidhí-bahkti, vagyis a szabályok szerinti odaadó szolgálat.

„A vaidhí-bahkti ezen elveit a Srímad Bhágavatam Második Éneke első fejezetének ötödik verse is leírja, amelyben Sukadév Gószvámí a halál küszöbén álló Paríksit Mahárádzsot tanítja arra, hogyan cselekedjen. Paríksit Mahárádzs csupán egy héttel a halála előtt találkozott Sukadév Gószvámíval, és nem tudta, mi a kötelessége eltávozása előtt. Sok más bölcs is érkezett a helyszínre, ám senki sem tudott megfelelő útmutatást adni neki. Sukadév Gószvámí azonban a következőt tanácsolta: „Kedves királyom! Ha az elkövetkező héten félelem nélkül akarsz szembenézni a halállal (hiszen a halál pillanatában mindenki retteg), akkor azonnal kezdj hozzá e folyamathoz: hallj Istenről, dicsőítsd Őt, és emlékezz Rá!” Ha valaki képes arra, hogy énekelje és hallgassa a Hare Krsna mantrát, valamint mindig az Úr Krsnára gondoljon, akkor bizonyos, hogy nem fog félni a haláltól, amely bármelyik pillanatban beköszönthet.” ^[1]

Itt tehát egy nagyon különleges pillanatot említenek meg. A történet háttere eléggé komplikált volt, mindenesetre: Paríksit Mahárádzsot – aki király volt – megátkozták, hogy hét napon belül meghaljon.  Gondolhatnánk úgy, hogy szerencsés, mivel pontosan tudta a dátumot. Mi sosem tudhatjuk eltávozásunk időpontját. Egyszer valaki ezt mondta nekem: „Életem legutolsó 30 évét így és így fogom felhasználni.” Ki tudja, hogy vajon ez a távoli jövőben fog-e bekövetkezni? Az is lehet, hogy már 29 év eltelt belőle, tehát sosem tudhatjuk, mikor is jön el a végső próbatétel.  Ám királyunk elég szerencsés volt ahhoz, hogy tudja, hét napon belül el kell távoznia. S ha egy ilyen üzenetet kapunk, hogy hamarosan el kell távozzunk – valószínű, hogy többségünk megfelelően akarja majd felhasználni az időt. Éppen ezért királyunk Paríksit meg akarta tudni a szentektől, hogy most mihez kezdjen.

S itt a név is nagyon jelentős, hiszen nevének a jelentése: ’A Körültekintő Megfigyelő.’ Ezért hát mindannyiunknak a saját életünk, a körülöttünk történő események megfigyelőivé kell válnunk, próbálva megtalálni a lényeget. A Paríksit jelentése tehát az, aki elmélyült látásmóddal rendelkezik.  Mindazonáltal ebben a pillanatban számára minden összekuszálódott. Látásmódja nem volt helyes, éppen ezért akart tudakozódni. Tehát bármikor, amikor úgymond látásmódunk elhomályosult, tudakozódnunk kell.

Sukadév Gószvámí megérkezett arra a helyszínre, ahol a király tanácsadásra várt. Fiatalember volt, majdnem kisfiú, mindazonáltal ő volt az, akit lelki témában a legnagyobb tekintélynek tartottak. Ez is azt mutatja, hogy a lelki emelkedettség nem az idő kérdése, ez szintúgy vonatkozik a bhakták társaságára is. Hogy ki az emelkedett bhakta, az nem igazán függ az időtől. Miért? Mert Krsna szereti az újonnan érkezőket, s határtalan lelkesedést és minden áldást megad a tiszta szívűeknek. Éppen ezért ezt a mentalitást kell fenntartanunk. Emlékeztek arra a napra, amikor először találkoztatok a bhaktákkal? Amikor beléptetek az ásramba? Amikor először éreztétek a füstölő illatát? Vagy kóstoltátok meg a praszádamot? Ez egy annyira rendkívüli megtapasztalás! S annyira lelkesek voltunk, hogy ’Ez az út a személyes megváltásomhoz! Van rá esély!’ Ez az a mentalitás, amit meg kell őriznünk. S nagyon hasznos, ha avatáskor készítetek fényképet. Miért? Hogy összegyűjtsétek a saját képeiteket? Hogy legyen egy saját albumotok, vagy miért? Nem ez a lényeg! Hanem az, hogy ebben a nagyon áldott pillanatban nagyon közel vagyunk az eredeti lelki önvalónkhoz. Lelkünk eredeti boldogsága tükröződik az arcunkon. Éppen ezért nagyon szép és hasznos, ha időről időre visszanéztek az akkori arcotokra. Utána nézzetek bele a tükörbe, és ellenőrizzétek a mai arcotokat! Mi történt közben? ,Akkoriban olyannyira boldog voltam, annyira ragyogtam! És most, most… sokkal jobban ragyogok!’ Ez az, amit fenn kell tartanunk – az eredeti tisztaságot, azt az eredeti ragyogást, amit akkor megízlelhettünk. Belekóstolhattunk a lelki valóságba. S ez az, amit mindig fenn kell tartanunk azáltal, hogy állandóan neofitának érezzük magunkat. S akkor képesek leszünk majd körültekintően tudakozódni. Még akkor is, ha tudjuk, hogy hét napon belül el kell távoznunk vagy, ha nem tudjuk, akkor nem számít.  Nem számít. Már képesek vagyunk megfelelően tudakozódni.

(folytatása következik)

[1] Az odaadás nektárja, 2. fejezet