Sharanagati

Paramánanda kérdése: Tudnál nekünk valamit mondani az Úrnak történő ételfelajánlás dicsőítéséről?

Szvámí Tírtha: Ez egy nagyon gyakorlatias szolgálat arra, hogy másfajta képességünket is a Legfelsőbb szolgálatába állítsuk, ez pedig az ízlelésünk. Nincs szükség ízlelésetek, vagy az étkezés megtagadására, ám lelkivé kell tennünk a táplálkozást. Hiszen a testünk olyan, mint egy hangszer – az isteni szolgálat és a tökéletesség elérésének eszköze. Ezért hát a testet táplálnunk kell valahogyan, ám tegyük azt helyesen. Éppúgy, mint amikor van egy diesel autótok – nem benzint tesztek a motorba, hiszen akkor nem fog helyesen működni. Ehhez hasonló a táplálkozás is, bár az emberi test kissé bonyolultabb az autónál, ám a megfelelő energiával kell megtölteni.

Az étel hatása három síkon érvényesül: táplálja a testet, megtisztítja a szívet és élteti az átman-t, a lelket. Ezért ha egy ilyen alapvető funkciót, mint az evés lelkivé teszünk, annak nagyon pozitív hatása lesz az egész rendszerre.

Ám hogyan tehetjük lelkivé táplálkozásunkat? Áldozat segítségével. Hiszen ha magunkhoz vesszük az áldozat maradványait, az meg fog minket tisztítani, meghozza az áldozat eredményét. Ezért először áldozatként felajánljuk ételünket Istennek, és utána, ha Ő elfogadja, magunkhoz vesszük. Ez azt jelenti, hogy elsősorban Neki szól, utána pedig nekünk. Minden először Neki szól, és utána mi vesszük el. Csakúgy, ahogy a füstölőt is először felajánljuk, utána pedig élvezzük az illatát. Amit ti élveztetek először, hogyan ajánlhatnátok fel valamely Legfelsőbbnek? Ezért nem élvezzük az ételt sem mindaddig, amíg fel nem ajánlottuk Krsnának.

Az étel felajánlása egy nagyon intim kapcsolat. Amikor Sacsi Anya felajánl, Maháprabhu mindig jelen van. Ekképpen válik meditációvá az evés, és a főzés – a tanítványok pedig szeretnek meditálni.

Néhány évvel ezelőtt történt egy csoda, a tej csodájának nevezték. India egyes templomaiban Ganés elkezdte elfogadni a számára felajánlott tejet. A kis edényekből és csészékből a tej egész egyszerűen eltűnt az oltárokon! A hír futótűzként terjedt. Az emberek elmentek azokba a templomokba, hosszú sorban álltak hogy adhassanak tejet Ganésnak. A hír a múrtik között is elterjedt, és más helyeken is kezdték elfogadni a tejet. Egy hatalmas hullámhoz hasonlóan olyannyira sokat, hogy az élet gyakorlatilag megbénult Delhiben. A bankok bezártak, az irodákat becsukták, és mindenki tejjel a kezében sietett Delhibe. Le is filmezték, ahogyan az emberek egy kis kanálban adtak tejet Ganésnak, a tej pedig eltűnt. Azután ez másik országokba is átterjedt, még Londonba is. Londonban szintén összegyűltek a hinduk, és vártak a templomok ellőtt. Egy ember így szólt: „Hát, én könyvelő vagyok, és ateista. De az emberek azt mondták, valami történik itt. Így én is eljöttem, és az Isten szerelmére, hoztam egy kis tejet.”.

Ezután a tudományos tekintélyek Indiában elkezdték megmagyarázni a helyzetet – szerintük a kövek szerkezete nyelte el a tejet. Tehát, mondjuk egy olyan pici Ganés elnyelt több gallonnyi tejet! Nem is szólva a fémből készült múrtikról! Ám egy hölgy hozzátette: „Oh, én úgy látom, megannyi probléma van ezen a Földön. Talán az Istenek éhesek, és szükségük van a mi áldozatunkra, a mi felajánlásunkra.”

Számomra ez volt a legszebb magyarázat. Nem arról van itt szó, hogy a kövek elkezdik felinni a tejet – ugyan már! Ám ha Istent emberként szeretnénk kezelni, Ő is éhes. A mi Krsnánk éhes – a ti felajánlásaitokra, a ti szolgálatotokra, a ti szeretetetekre. Néha jelet is küld: „Adjatok többet!” Az Isten olyan, mint egy személy, Krsna személy, személyes szükségletekkel. Szereti, ha Neki is gondját viselik, szereti, ha mi szeretjük Őt.

Ezért ma haza fogtok menni, és visztek tejet a múrtijaitoknak, ugye? És kipróbáljátok, mondván: Rendben, kérlek, igyál tejet! De ne aggódjatok, ha a tej mégis a csészében marad. Ez nem azt jelenti, hogy Krsna nem fogad el tejet. Mit is fogad el Ő valójában? A kifinomult minőséget. Ezt a kifinomult minőséget mindig elfogadja, még ha az étel ott is marad. Tehát az igazi miszticizmus nem az, amikor az étel eltűnik a tányérról, hiszen az nyilvánvaló, nem? Ami rejtve van, az az igazi miszticizmus – amikor valami ott marad, de valami átkerül a Legfelsőbbe.

Éppen ezért ételünk felajánlása nem pusztán kötelesség, hanem figyelmünk és szerető szolgálatunk kifejezése. Nagyon szép módja önmagunk kifejezésének, és a Legfelsőbb Úr, Srí Krsna szolgálatának.