Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2015.09.06-i szófiai délutáni tanításából)

Azt mondják, hogy a Jóisten sohasincs egyedül. Mindig örül kedves hívei társaságának. Ezért bárhol is jelenjen meg az Úr Krsnánk, mások is jönnek Vele. S szimbolikusan ez olyan szép, hogy először Isten jött el és egy nappal utána pedig Sríla Prabhupád jelent meg. Ő dzsagad-guru volt, az egész világ tanítója. Csaitanja Maháprabhu üzenetét hozta el Nyugatra. S ennek az üzenetnek köszönhetően ülünk most itt valamennyien. 

Mi a legjobb módja annak, hogy egy ilyen kiváló személyiséget és ezt a különleges eseményt megünnepeljük? Az, ha hallgatunk egy ilyen  nagyhatású tanító tanácsára. Röpke tizenegy év alatt, gyakorlatilag teljesítette a küldetését, hogy megalapozza a Krsna-bhaktit a világban. Mi az amit mi elértünk életünk elmúlt tizenegy évében? Világméretű befolyást? Talán nem. Mégis, ha képesek lennénk az életünkön és a hozzáállásunkon javítani – akkor már az is hasonlóan nagy lépés lenne. De ne csak az elmúlt tizenegy évet nézzük, hanem az elkövetkezendő tizenegyet is. S remélem a majdan előttünk álló évtizedben mi is valami nagyot fogunk elérni.

Sríla Prabhupád egy nagyon ékesszóló szónok volt; sok könyvet írt és számos szakrális irodalmi művet fordított. Még a halálos ágyán is a Srímad Bhágavatamot fordította. Ez egy nagyon szép példa a számunkra – hogy még az utolsó pillanatban is a szolgálattal foglalkozott. S egyik korai műve egy kincsestár. Ebben elképzeléseink, hitünk fokozatos fejlődését taglalja. Ez a könyv: Az élet végső célja. Azt hiszem mindannyian meg kell határozzuk, mi is az életünk célja. Live, love, leave – élni, szeretni, távozni? Három lépés: élni, szeretni és majd távozni. Ha ezt megfelelő módon tudjuk megtenni – az elég. Mert, ha már idejöttünk, mindenképpen el is kell hagynunk ezt a helyet. Tehát jövünk és megyünk – ez bizonyos. S hogy mit fogunk tenni a bejárat és a kijárat között – ez a kérdés. Tehát ebben a három furcsa szóban: a szeretet, az istenszeretet ez a feladat, amit meg kell valósítanunk. S hogyan lehet ezt megtenni – ez a kérdés. Ezért olvassunk Sríla Prabhupádnak ebből az alapvető fontosságú könyvéből. S tudjátok, ahhoz, hogy meghatározhassuk a célunkat intelligensnek kell lennünk. Ezért ennek a fejezetnek a címe: Tökéletes kérdések, tökéletes válaszok.

 „A megismerés fejlődése imígyen követhető nyomon: az anyagi világ ismereténél magasabb rendű a lélekről szóló tudás (brahma-vidja); Isten Személyének ismerete feljebb való, mint a személytelen Brahman, a Lélek megismerése; Srí Krsnának s az Ő kedvteléseinek tudománya pedig magasztosabb, mint Srí Visnu ismerete.”[1].

Tehát itt egy fokozatos magyarázatot kapunk a lelki tudás egyre magasabb szintjeiről és eredményeiről. A tudás vagy érzékelés első szintje a külső világ. Mennyit is tudunk a bennünket körülvevő anyagi világról? Nem túl sokat. Azt gondoljuk, hogy már mindent felfedeztek ezen a Föld bolygón. De ez nem így van! Bármelyik pillanatban még ez a Föld is képes új csodákat mutatni. Azonban az ilyen típusú anyagi tudáson túl ott van a lélekről szóló tudás, ami több ennél. Ezt hívják brahma-vidjának – ez az a tudás, hogy valamennyi anyagi megnyilvánuláson túl létezik egy eleven lelki alapelv. Ez az istenségről alkotott nagyon általános elképzelés. De, ha szeretnénk jobban összpontosítani a figyelmünket, akkor eljutunk Isten személyes koncepciójához, meglátjuk minden isteni erő és energia forrását. S olyan sokaknak van személyes elképzelése a Legfelsőbb Úrról, de ezekből a különböző megközelítésekből az – árádhanánám szarvésám visnór árádhanám param[2] – az imádat a legjobb mód, az Úr Visnu imádata, aki minden létezőt áthat. Létezik bármi is ezen túl? Ezen túlmenően a Legfelsőbbnek egy nagyon sajátos koncepciója létezik. A játékos Isten; ez pedig Srí Krsna, kedvteléseivel együtt. S a kedvtelésekben benne vannak a bhakták is. Tehát ez az út – találjatok Őrá és ott majd megtaláltok mindenkit. Krsnát mindig szeretett hívei veszik körül.

(folytatása következik)

[1] Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád: Az élet végső célja

[1] Padma-purána