Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 29-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Valójában, amiket a Jóga-szútrákban említenek, azok a jóga alapvető gyakorlatai általánosságban, de mi a bhakti sajátos gyakorlati jellemzője? A bhakti összes nagy szentjétől és prófétájától kapunk erre magyarázatot. Egyesek szerint a sajátossága, hogy megpróbáljuk mindenben az isteni lényeget látni, mások szerint az odaadó szolgálatban kell elköteleződnünk; vagy nagyon komolyan kell követnünk ezeket a szabályokat. Nárada Muni szerint a bhakti az isteni nektár és az, hogy a szeretett Urunktól való elválás jelenti számunkra a legnagyobb fájdalmat. Tehát finomítanunk kell a megértésünket általánosságban a jógával és még konkrétabban a bhakti-jógával kapcsolatban.

Igazából a gyakorlataink magukban foglalják a jóga ágait és más lelki gyakorlatokat is. A jógik általában gyakorolják a nyolc ág egyikét, az ászanát; hogyan gyakoroljuk mi az ászanát? Két órát ülünk a leckéken – milyen nagy önuralom szükséges ehhez?! Mi a pránájámánk? Amikor annyira énekeltek, hogy elcsuklik a hangotok. Hogyan fegyelmezzük az elménket? Úgy, ha mindig szeretett Urunkra emlékezünk.

És végül, ha megoszthatok valami személyeset Gurudévvel kapcsolatban. Egyszer utaztunk haza Gurudév ásramjába – akkor érkezett vissza a világ körüli útjáról, ahol találkozott testvéreivel és elöljáróival és nem csak rengeteg információval tért vissza, hanem sok tapasztalattal is gazdagodott, amiket megosztott velünk – mind a jókat és a kevésbé kellemeseket is. Nagyon komoly, elmélyült hangulatban volt; megosztotta velünk a tapasztalatait, majd érdeklődött más dolgok felől is. 6-7 óra utazás alatt főként csak csendben volt, nagyon mély csendben. Néha olyat mondott, amitől összeszorult a szívünk, máskor pedig olyat, hogy a lelkünk szárnyalt. Például el kellett látogatnunk egy ásramba, ahol korábban egy bhakta élt és szolgálatokat végzett, de, amikor megérkeztünk már nem volt ott, elment Nandafalvára egy ünnepre és amikor Gurudévet erről tájékoztattuk ő azt mondta: „Hihetetlen! Prabhupád idejében ez egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy egyik helyről a másikra menj a tanítómestered hozzájárulása nélkül – hihetetlen!” Ez egy olyan dolog volt, amitől kicsit összeszorult a szívünk és elgondolkozhattunk arról, hogy a mesterünk áldásával vagy az áldása nélkül haladjunk az utunkon. Aztán újabb fél órás csend következett, ez volt a gondolkozás ideje. De, amikor arról számoltunk be, hogy egyik hittestvérünk a távolléte alatt teljes eksztázisban volt; ő kelt fel előszőr, ő feküdt le utoljára, bármilyen szolgálatra készen állt és a társaságában az eksztatikus odaadó szolgálatot lehetett tapasztalni; alig találtunk szavakat, hogy kifejezzük a tapasztalatainkat erről. Ekkor Gurudév megváltozott; dzsapázott, a kezeit a magasba emelte és azt mondta: „Ez az igazi élet – a bhakták dicsőítése! Ez az igazi élet!” Ez olyan volt, amitől a lelkünk szárnyalt, de természetesen ezt is egy fél órás mély csend követett.

Tehát a mi utunk az összes jóga iskola gyakorlatait magába foglalja. A legjobb módja az elme fegyelmezésének az, ha másokat dicsőítünk.

Most már tudjuk, hogyan váljunk méltó jelöltekké erre a mahá-vratára, erre a nagy tökéletességi fogadalomra. Amikor elakadtok, nem tudjátok mit tegyetek, ha nincs menekvés, akkor a vratánk, a tapánk, a mantránk és a dzsapánk – a fogadalmaitok, a lemondásotok, a meditációtok és a dzsapa fog segíteni.

(folytatása következik)