Sharanagati

Mindennek meg kell fizetni az árát. El akarunk érni valamit, kapni akarunk, élvezni, de meg kell fizetnünk az árát. És általában azt mondják, hogy az anyagi világban utólag kell fizetni. Először élvezetben van részed, de később fizetned kell! Mint egy nagy szupermarket. Belépsz és így gondolkodsz: „Ó, ó, ó! Ez és ez és ez! Mindent beletehetek a bevásárló szatyorba! De a kijáratnál fizetned kell! A lelki dolgokban ez épp fordítva van, mert ott először fizetni kell és utána jöhet az élvezet. Éppen ezért nagyon sok ember nem szereti ezt a változatot: „Hé, fizetnem kell még mielőtt bármit is kapnék!?” Megszokták már a másik változatot: próbálj meg birtokolni, élvezni, aztán lehet, hogy a végén valahogyan megúszod, hogy fizetni kelljen…

Maja végtelen, éppen ezért nem tudsz mindent megízlelni. És gondoljunk csak bele: ha Isten szolgája határtalan lehetőségekkel rendelkezik, mennyivel többre képes maga Isten! Emlékeztek a történetre amikor Nárada Muni így szólt: „Illúzió? Ugyan már, mi az az illúzió?” Krsna azonnal meghallotta: „Illuzió? Menj csak le a tóhoz és fürödj meg.” Tudjátok, a víz isteni áldás. Ott van az univerzum teremtésekor is. Eredete isteni. És az igazi víz képes átváltoztatni: megtisztít a kosztól, megváltoztat, megkeresztel, olyan sok erővel rendelkezik a víz. De az a víz nagyon különleges volt, mert varázsvíz volt. Nárada Muni odament, hogy fürdőt vegyen és megkezdődött az átváltozás. Elhagyta Nárada testét és a vízből egy csodaszép hölgy lépett elő! Náradaként lépett bele és egy fiatal hölgyként lépett ki.  És ahol egy fiatal, csinos, szép hölgy megjelenik, azonnal jön egy fiatal csodaszép fiú is. Enélkül nem teljes a történet. Megjelent tehát egy fiatal herceg is a színen. Azonnal megértette: „Óh milyen gyönyörű ez a lány! Feleségül kell vennem!” És azonnal elkezdődött a történet: családot alapítottak, gyermekeik születtek, aztán jött a boldogság és aztán a gondok…bonyodalmak. Sok-sok szenvedés, olyannyira, hogy gyermekek haltak meg, elvesztették a királyságot és így tovább… Ha úgy gondolkodunk tehát, hogy kipróbálunk mindent, belekóstolunk mindenbe – még a korlátozott anyagi létezésben is – az lehetetlen. És az idős hölgy, oly sok nehézség után – gyermekei és férje elvesztése – újra visszatért ugyanahhoz a tóhoz. Újra fürdőt vett és Náradaként lépett ki. Nárada számára ez csak egy pillanat volt, miközben eltelt egy egész élet.

Ilyen tekintetben ne legyünk a fokozatosság hívei. Ne legyünk reformisták: fejlődök egy kicsit ebben az életben, és talán majd a következőben még többet. Nem, ebben a tekintetben legyünk forradalmárok. Ugorj! De ne a sötétségbe. Ragadd meg egy tiszta bhakta dhótiját. Abba kapaszkodhatunk. Ez tehát a mi forradalmunk: a bhakták után ugrunk. Így képesek leszünk áthidalni a szakadékot. Igazából nem te vagy az aki áthidalja a szakadékot, hanem egy segítő kéz visz át.

Ne akarj minden kipróbálni, mert az mind csak ugyanaz a régi jól ismert dolog. Ugyan az a jó öreg bor, új üvegben. Emlékezzetek rizsszem példájára. Amikor ott egy egész fazék rizs, kiveszel egyet, és ha az még nem főtt meg, tudhatod, hogy a többi sem. Oly sok tapasztalatot kell szereznünk az anyagi világban. Nem csak egy rizsszemet, de több százat, több ezret… Hiába mész a másik fazékhoz, ugyan az. Rizs. Főtlen. Változtassuk meg tehát a diétánkat. Válts praszádamra. Ez a kegy szampradájája. Nem kell mindent kipróbálnod. Mert ha arra szenteljük az életünket, hogy minden kipróbáljunk, az nem csak az örömteli oldalt jelenti. Mindenki boldog akar lenni, de a szenvedés is utolér. Mindenki a krémet szeretné a kávé tetejéről, de senki sem szeretné a zaccot az aljáról. Mégis, nincsen az egyik a másik nélkül. Ha anyagi szinten próbálkozol tehát, a boldogság és a szenvedés együtt jár. Miért vesztegetnénk az időt holnapig? Ma nem sikerült és tegnap sem, talán majd holnap…Ez nem valami okos gondolkodásmód. Meg kell értenünk ezt.

Az élni akarás vágyát „trishna”-nak hívják. Cseréljük ezt „Krishna”-ra. A trishna vágyat, szomjat jelent. De Krishna kielégíti minden szomjunkat. Ezért megváltoztatjuk a diétát.