Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2015.09.06-i szófiai reggeli tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Krpadhámá: Ez az első alkalom, amikor meg merek osztani valamit Sríla Prabhupáddal kapcsolatban, bár sohasem találkoztam vele. S ugyan másképpen tiszteljük őt, nem úgy, mint az ISKCON-ban, ahol nagy piedesztálon helyezkedik el a méretarányos szobra, mégis észrevettem, hogy minden egyes bhaktának van valamilyen kapcsolata vele és sokak álmodnak is róla. Csaitja-guruként, útmutatást adva jelenik meg az álmukban. Két alkalommal jelent meg nekem ilyen formában. Az első alkalom még azelőtt volt, hogy találkoztam a bhaktákkal. Egy erőteljes, vad kírtannal álmodtam, ahol sok bhakta volt és középütt Sríla Prabhupád. Hajnali négy órakor teljes verejtékben ébredtem és azt gondoltam, hogy ez valami rémálom volt. Azért osztom meg ezt most veletek, mert néha azok a dolgok, amiket rémálomnak hiszünk a legcsodálatosabb történések, amit valaha is tapasztalhattunk.

A második alkalom egy olyan időszak volt, amikor a mantrázás nem volt prioritásban az életemben, de szerettem volna javítani ezen, s akkor Szvámí Prabhupád megjelent álmomban. Néha az álomban megtörténik, hogy sok-sok lelkileg emelkedett személlyel együtt jelensz meg és fogalmad sincs hogyan kerültél közéjük. Ők a dolgaikról beszélgetnek és ott volt Szvámí Prabhupád, de nem a saját testében, hanem másfajta testben, fekete hajjal. Mégis belül tudod, hogy ő az. Ez előfordul. S arról beszélt nekem, hogy miért is kellene mantráznom, hogyan kellene mantráznom és nagy lelkesedéssel mutatja nekem, hogy hogyan mantrázzak. Aztán felébredtem és reggel nagyon szépen mantráztam, és ez volt a társulásom Sríla Prabhupáddal. Szerettelek volna megkérdezni, hogy ha esetleg Gurudév Neked van valami elképzelésed, hogy miért jelenik meg Sríla Prabhupád a bhakták álmaiban?

Szvámí Tírtha: Elárulom nektek, ha a közvetlen lelki tanítómesteretek annyira gyenge és igencsak jelentéktelen, akkor a dédapátok el fog jönni és kijavítja a valamennyi hibát. Ez nem pusztán az alázatossággal való kérkedés, hanem ez valóban így van; abban az esetben, ha én elkövetek valami hibát, akkor az én feljebbvalóim fognak eljönni és segítenek nektek. Miért? Mert az intézmény veletek van. Nem csak én személy szerint. A szolgátok vagyok ez az én feladatom. Én a szolgátok vagyok. De, mint szolga, követhetek el hibákat, sértéseket. Nekem is vannak korlátaim, nekik viszont nincsenek. Ez a parampará rendszere. Ezért imádjuk ezt az elvet, mert sohasem téved. Sohasem!

Dámódar: Szeretnék kérdezni valamit. Az egyik Sríla Prabhupádhoz szóló mantra a következő: namasz té száraszvaté dévé gaura-váni-pracsáriné nirvisésa-súnjavádi-páscsátja-désa-táriné. Ez a mantra úgy szól, hogy Sríla Prabhupád szembeszáll a súnjavádi tanításokkal. Mégis ezek az iskolák mindig léteztek, és nem tudom megérteni, hogy vajon Sríla Prabhupád ezen iskolák ellen harcol vagy éppen a filozófia ellen?

Szvámí Tírtha: Ez egy nagyon szép téma. Mi Sríla Prabhupád szannjász neve? Valójában az ő szannjász neve Szvámí. Tehát, ha szeretnéd megszólítani őt, akkor ő Szvámí Szvámí. Mint ahogy engem Szvámí Tírthának hívnak, ő pedig Szvámí, Szvámí Szvámí, mert az ő szannjász neve Szvámí, Bhaktivédánta Szvámí. S akkor mi a középső neve? A bhakti jelenti az iskolát, tehát ő az istenszeretet iskolájához tartozik. S a középső név az ő esetében Bhaktivédánta – mindig három szótagból áll – ebben az esetben védánta. Amikor Amerikába érkezett, akkor írt egy verset és ebben azt mondja, hogy: „Ó, drága Uram, Bhaktivédántának neveznek, de sem bhakti, odaadás; sem védánta, tudás nincs bennem. De erős hitem van Krsna szent nevében, hogy az csodákra képes.”  

Tehát, ő védánta, igen is birtokolja az isteni tudást. Nem fogadjuk el az ő alázatos véleményét saját magáról. Ezért általában nagyon erősen képviselte az imádat személyes koncepcióját, szemben a személytelen koncepcióval. Alapvetően azt gondolom, hogy mély meggyőződése szerint Krsna szeretetteljes személyes megközelítése sokkal inkább elégedetté teszi mind a lelket, mind pedig Istent – ezért szállt szembe a személytelen koncepcióval.

Egyszer ezekről a témákról beszélgetett a bhaktákkal; sokszor beszélgetett velük, de egy alkalommal azt mondta a tanítványainak, hogy szerezzék be a bhakta könyvtár számára Shankarának a könyveit. Ezen igencsak meglepődtek a tanítványok: „Shankara könyveit! A májáváda iskola fő vezetőjének a könyveit?” Majd Prabhupád így szólt: „Nos, Shankarának 99%-ban igaza van. Ő India egyik kiváló filozófusa és van némi tekintélye. De manapság ezek az ostoba követői – nos, az ő prédikációjuk helytelen!” Tehát, Prabhupád tisztelte a szádhukat, még akkor is, ha más véleményen voltak, mint például Shankara. Ezért Shankara verseit néhány kommentárral látta el, de nagyon ellenezte a torzításokat, melyeket manapság Shankara nevében elkövetnek. S alapvetően azt hiszem, hogy nem valami ellen, hanem valamiért harcolt. Ez sokkal kedvezőbb megközelítés.

Néha azt gondoljuk, hogy nagyon sokat követelt a tanítványaitól. Ez egyrészt igaz is, de ugyanakkor nagyon nyitott is volt. A prédikálása nagyon nyílt volt. Amikor azt kérdezték tőle az emberek, hogy: „Nos, ha csatlakozni szeretnék hozzád, akkor fel kell adnom a vallásomat?” Mire ő így felelt: „Nem. Erre nincs szükség”. „Adjam fel a munkámat?” Mire ő: „Nem. Nem szükséges.” „Hagyjam ott a családomat?” „Nem. Nem kell”. „Borotváljam le a hajamat?” „Nem muszáj” Miért? Mert a valódi kapcsolat túlvan ezeken a formaságokon. Az ő gondolata az volt, hogy: ha találkozol egy kereszténnyel, akkor segítsd őt abban, hogy jobb keresztény váljon belőle; ha találkozol egy muzulmánnal, akkor segítsd, hogy jobb muzulmán legyen. S természetesen, segíts magadon, hogy jobb bhakta legyél. Ez a cél, amiért harcolnunk kell.  Mindannyian fejlődünk a saját szintünkön személyes körülményeinknek megfelelően.

(folytatása következik)