Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017.05.06-i, Rila-hegység esti előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

 Folytassuk tovább Bharat Mahárádzs és az őz történetét onnan, hogy épp meditáltok, miközben feltűnik egy őzsuta és oroszlánüvöltés hallatszik. Ekkor megjelenik a félelem és az őzsutának ezt a természetes állapotát – hogy kisgidát vár – megszakítja a félelem. Látjátok a félelem sok problémát okoz, néha meggátolja a természetes történéseket. Mi a legtermészetesebb folyamat az életben? A lelki érzelmek áramlása a Legfelsőbb, illetve az Isteni pár iránt. Mit jelent a felszabadulás? A lélek visszanyeri eredeti helyzetét, ami a Legfelsőbb szolgálatát jelenti. Tehát féljetek a félelemtől, mert az meggátolhatja a fejlődéseteket.

S ekkor a kisgida beleesett a folyó morajló hullámaiba – gyakorlatilag belefulladt. Ez mindkét őz vesztét jelentette. Az anya is odaveszett, nincs segítség, csupán a víz mindenütt. Mi történt az anyával? Megpróbált elmenekülni a félelemtől, majd észreveszi, hogy elvesztette gidáját és ez annyira elszomorítja, hogy kész feladni az életét. ‘Ha már nem élhetek a szeretteimért, akkor nem akarok tovább élni’. Mennyire emberi! Nagyon is! Mi is ugyanígy érzünk. Ha nem szentelhetjük oda az életünket valakinek, akit szeretünk – akkor az nagyon fáj! Látjátok, hogyan bontakozik ki a történet? Egy pillanat és már meg is történt.

Ahogy már említettem, a Jóisten tenyerén élünk, amikor hirtelen, beindulnak az események körülöttünk. Erre hogyan reagáltok? Talán így: ‘Balszerencsés volt az őzgida’, ‘Hogyan működik ez a kifürkészhetetlen karma’? Vagy azonnal ugrotok, hogy segítsetek. Úgy hiszem természetes ösztönünk, hogy segítünk a bajbajutottakon. Nagyon fontos az együttérzés, ami valójában áldozathozatalt jelent. Másokra odafigyelni még nem igazán jelent áldozathozatalt a mi részünkről. Ha osztozunk mások nehézségein – az már egy kis áldozatosságot jelent a ti részetekről. De átvenni valakinek a terhét az már teljesen az, igazi önfeláldozás.

Tédzsaszviní kérdése: Nagy félelmeket hordozunk magunkban és néha még mi magunk sem tudjuk, hogy mióta cipeljük ezeket. Kérhetünk némi útmutatást, hogyan nézzünk szembe ezekkel a félelmekkel, illetve hogyan ajánljuk fel ezt Istennek?

Szvámí Tírtha: Egyszer találkoztam egy idősebb hittestvéremmel, aki kiváló orvos volt és éppen egy pszichológiai tanfolyamba kezdett. Azt gondoltam: ‘Ó, ez érdekesen hangzik, talán nekem is el kellene végeznem, mivel, ha megértjük, hogy miért cselekszenek adott módon az emberek, az hasznos lehet a prédikálásban is’. De aztán azt mondtam: ’Biztos vagyok benne, hogy ez nem pszichológiai technika kérdése’. Bármennyi tanfolyamon részt vehettek, nem egy tanfolyam vagy a tanulás fog segíteni abban, hogy jobban végezzétek a szolgálatotokat, inkább ez a meghódolás mértékétől függ. A nagyobb önátadás által képesek lesztek megérteni hogyan működnek az emberek, igaz. A Gítában az áll, hogy: „Egy emelkedett lélek, ismeri önmagát és önmagából kiindulva mindenki mást is megért.”

Szóval a kérdésedre válaszolva, a megoldás és a tanácsom ugyanaz. Ha komolyan gyakoroljátok ezt a lelki utat, oltalmat kaptok, elnyeritek a félelemnélküliséget. Mivel nagyon nehezen vagyunk képesek igazán mélyen végezni a lelki gyakorlatokat, időnként szakértő segítségre is szükségünk van. A félelem egy régi jóbarát, aki sok-sok éve, talán életeken át velünk van. De ha úgy kezeljük a félelmet, mint egy nemkívánatos személyt – például nem tápláljuk, akkor el fog menni. Ha valaki ellátogat hozzátok, akit nem igazán kedveltek és nem kínáljátok étellel; akkor nagyon hamar távozni fog. Tehát, ha egy olyan nemkívánatos vendég, mint a félelem vagy a gyűlölet tér be hozzátok – ne tápláljátok. Ne etessétek, ezáltal nagyobb hatalmatok lesz más dolgok felett.

Úgy hiszem, számtalanszor hallottuk már ezt a történetet. És nem tudom, hogy ti hogyan vagytok vele, de én mindig Bharata Mahárádzzsal azonosítom magam. Épp ma gondoltam erre, hogy: vizsgáljuk meg a történetet az őzsuta szemszögéből. Ő vajon hogyan érez? ‘Ó, ez az ember olyan kedves velem!’ Meglehet, hogy az őz verziója sokkal szebb, sokkal reménytelibb, mint ez a kissé félelmetes történet a lelki ambíciók elvesztéséről. De mi a helyzet az őzsutával? Ő vajon örült a kialakult helyzetnek: ‘Ó, de jó! Végre valaki gondoskodik rólam.’ És ez pontosan mit jelent? Valakinek a feláldozásával a másik életben marad. A szenvedésetek által, mások felemeltetnek – úgy hiszem ezzel érdemes foglalkozni. Az Úr Jézus azért jelent meg, hogy megmentse az egész emberiséget. Egy valaki meghal – s mindenki más megmenekül. Az Ő önfeláldozása által sokan részesülnek cselekedetének jótéteményéből.

Mi nem feszítjük keresztre az elért eredményeinket, de ha odaadjuk magunkat a szolgálatnak – akkor az egy nagyon magas szintű felajánlássá válik.

(folytatása következik)