Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
|
|
Oct
14
Hari-lílá kérdése: Van olyan fájdalom, amit a testünkben érzünk, de van érzelmi fájdalom is, amit a test nem érez. Ugyan akkor a lélek szat-csit-ánanda. Tükröződik ez a tapasztalás a lelken? Ez a kérdés azzal a témával kapcsolatos, hogy a lélek boldog, de ugyanakkor szenved is a lelki világban.
Tírtha Mahárádzs: Nagyon nehéz megérteni a lelki szenvedést, mert úgy vagyunk kondicionálva, hogy azt gondoljuk a szenvedés az valami rossz dolog. De bárhogy is, kétféle ember létezik: az egyik a tragikus típus, a másik a mágikus típus. Tragikus karakter és komédiás karakter. Az egyik mindent könnyedén vesz; a másik mindent nehéznek lát, nagyon fájdalmasnak. Ha a tragikus típusba tartozunk, bármi is történjen, így gondolkodunk: „Ah, itt a világvége! Ez itt a végső tragédia. Tele van az egész szenvedéssel.” Ha a komédiás típusba tartozol, csak nevetsz az egészen: „Ha! Nagyon vicces! Mindenem elveszettem – nagyon vicces! Ez a Krsna már megint trükközik velem.” Ha tragikus típus vagy, azt mondod: „Isten nem létezik. Nem szeret engem. Bonyodalmat okoz nekem.”
Különböző módokon reagálunk tehát azokra a dolgokra, amik velünk történnek. Ugyan ez a helyzet a fájdalommal is. Egy tiszta bhakta is érez fájdalmat. Az, hogy lelki önazonossággal rendelkezik, és nem testi tudatossággal, nem jelenti azt, hogy nem tapasztalja a fájdalmat. De nem azonosítja magát a fájdalommal. Nem mondja azt: „Ez a fogfájás vagyok.” Nem azonosul.
Most egyfajta irányról beszélünk: amikor a test fáj és ez tükröződik a lelken, az elmén keresztül, vagy valahogy másként. De ellentétes irányban is működik. Ha az elme kiegyensúlyozatlan, ez megnyilvánul a testen is. Ezt hívják… nem tudom a szindróma nevét: amikor az elme állapota megnyilvánul a testi szinten is. Amikor lelkileg erős és egészséges vagy, testileg is az leszel. Ha azonban lelkileg gyenge vagy, még valós betegségek is megnyilvánulhatnak. Ha például az ízületeid betegek, az azt jelenti, hogy nem vagy elég rugalmas. Egy ortodox tökfej vagy. Lehetetlen kimozdítani, annyira merev. Vagy ha megfázol. Tudjátok annak mi a jelentése? Szeretetre, több figyelemre van szükségetek: „Itt vagyok!” Ez a jelentése a megfázásnak. Vagy… mi is van még, mit említhetnék még… ? Persze! Ha a füleddel van probléma, az egyértelmű, nem vagy hajlandó hallgatni. Vagy a túl sok köhögés, azt jelenti, hogy ki kell mondanod valamit, stb. Mindkét irányba működik tehát: a testnek is van valami hatása a tudatosságra; az elmének és a léleknek is van hatása a testre. De azt mondják, minden a magasabb szinteken dől el. Ha tehát lelki szinten rendben vagy, az alacsonyabb szinteken is az leszel. Ezért ápoljuk a lelket, ezért szeretnénk tisztulni, meglelni lelki önazonosságunkat. Mert ha Krsna egészséges szolgálóivá vállunk, akkor a testünk is egészséges lesz. És a lelki tudás által, a lélek erejével, felülemelkedhetünk a testi fájdalmakon.
10 Responses to “A fájdalomról”
Leave a Reply
October 27th, 2011 at 2:11 pm
Az ilyen kérdéseket Buddha egy szerzetesének érdemes feltenni. E kései vaisnavizmus vulgarizáló magyarázatai az alapfogalmakkal sem számolnak, de az is lehet, hogy csupán a “komédiás” csoportba tartoznak?
Néhány szó, segítségül a témához:
vágyakozás, érzet, tudat, éberség – lélekről szónokolni, ezek ismerete nélkül…
Ami az emocionális zavarok pszichoszomatikus megnyilvánulásait illeti, ha már példával él a válaszadó, jó volna tájékozódnia.
November 2nd, 2011 at 9:36 pm
Tisztelt Hozzászóló!
Láthatóan nem az elfogulatlan igazságkeresés szellemében fogalmazta meg mondandóját… kérdezem: akkor mi célból? Remélem ezt a hozzáállást nem Buddha egy szerzetesétől tanulta.
Értem, hogy buddhistaként mást gondol a lélekről, azt azonban nem, hogy miért akar erről éppen itt vitát nyitni?
Üdvözlettel: acsd
November 10th, 2011 at 12:34 pm
Kedves “acsd”.
A hozzászólások mint megnyilvánulási formák sok esetben élesnek hatnak egy szubkultúra akol melegében – kétségtelen, hogy ilyen esetben még a “nem az igazságkeresés szellemében” – vádjait is elő lehet rángatni, de az már börleszk műfajába tartozik, hogy számonkérhet, miért reflektál valaki a LEAVE A REPLY címszó alatt.
Kedves acsd, szerintem olvasd el amihez hozzászóltam, azt amit mondtam, aztán amit írtál és valamire rájöhetsz…
Az igazság nem buddhista, jegyzem meg ha belefér, nem is vaisnava, ezek csupán egy fogalmak, felesleges ütköztetned őket.
November 13th, 2011 at 9:52 am
Kedves Sespam,
számomra fontos egy beszélgetés (akár hozzászólás) céljának tisztázása… nem vád, csupán – megint csak számomra – az értelmes társalgás kritériuma. Mert mi haszna civakodni, vagy csupán azért csillogtatni a tanultságom, hogy felülkerekedjek másokon? Utóbbiakat feleslegesnek tartom… és ezért tettem fel a kérdést is. Természetesen azt írsz, ami kikívánkozik belőled, de engedtessék meg nekem is, hogy a saját mércém szerint alkossak véleményt a szavaid sugallta gondolataidról.
Hozzászólásod az énbátyámerősebb típusú felütéssel indoklás nélkül ítél… a “jó volna tájékozódnia” és az “ezek ismerete nélkül” tárgyszerű indoklásnak kevés.
Írod: “Az igazság nem buddhista, jegyzem meg ha belefér, nem is vaisnava”.
Ebben egyetértünk… ám nézd csak meg, te “ütköztetted” őket, az előző hsz első két mondatában.
Üdv: acsd
November 13th, 2011 at 7:40 pm
Kedves Acsd,
szerintem Hari-lílá nagyon jó kérdést tett fel, nagyon fontos dologra tapintott rá, ami engem is érzékenyen érintett, mert hallatlanul forró pillanat ez, nem filozófiai, hanem személyes, tapasztalati, hogy úgy mondjam világos okfejtést tartalmazó elemzést kíván. A problémám ott jelentkezett, hogy a válasz messze megelőzte a kérdező saját feleszmélését, tapasztalatát, és úgy gondolom, helyesebb lett volna egy biztos felismerést/eredményt hozó meditációs praxist felkínálni. Ez persze csak akkor jöhet létre, ha a kérdezett gyakorol ilyent. Amennyiben ez így van, utalni is fog erre.
A kérdező érzelmi fájdalmakat érintő kérdésére megfontolandó kiinduló pont lehet, igen, Buddha:
“Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük.” Ebből ered a vágy megismerése, az érzetek okainak ismerete. Közvetlen ismerete.
De az olyan megfogalmazások, hogy “a lélek erejével, felülemelkedhetünk a testi fájdalmakon.” – nos ez a válasz nekem csalódást okoz.
Sajnálom, ha bántottam bárkit is, teljesen véletlen akadtam erre az oldalra, nagyon szép a banner, Tapovan?
November 16th, 2011 at 11:04 am
Kedves Sespam,
hogy az utolsó kérdésedre válaszoljak elsőként: nem tudom milyen banner, nem én vagyok az oldal gazdája. A vezeklés erdeje volna? 🙂 tényleg valamilyen himalájai képnek tűnik.
A posztok egyébként leckéken, csoportos beszélgetéseken elhangzottakból kiragadott részletek… ezért óhatatlanul töredékesek… az adott hely-idő-körülményben születnek, olykor visszautalva a társaság által máskor már megbeszélt témákra… s az is megesik, hogy egy gondolatmenet több poszton át bontakozik ki. Más ez, mint élőben, ahol az ember addig kérdez, míg nem jut nyugvópontra… ez persze a műfaj sajátossága, de kikívánkozott belőlem… mert olykor magam is hiányosnak érzek egy-egy posztot.
Bennem is volt hiányérzet, mikor ezt a posztot olvastam. A hindu gondolkodás a valóság/tudatállapotok hármas illetve négyes soráról beszél, a kérdező is ennek megfelelően fokozatosan vezeti fel a gondolatát: a testi, az érzelmi, és az esetlegesen az átmanhoz kötődő fájdalomról tudakozódik, a lélek itt az átman. Az én értelmezésemben a kérdés elsősorban erre vonatkozik… az érzelmi fájdalmat éppen csak említi, sorban a testivel, s a kérdező maga is így pontosít: “Ez a kérdés azzal a témával kapcsolatos, hogy a lélek boldog, de ugyanakkor szenved is a lelki világban.” Ez arra utal, amit az upanisadok negyedik (turija) tudatállapotnak neveznek. Bennem a hiányérzet ott volt, hogy a válasz (itt közölt részlete) erről alig beszél. A válasz (itt közölt részlete) belefog a különféle szintek közötti kapcsolat taglalásába… és nem látjuk a folytatást.
Én így látom.
“a lélek erejével, felülemelkedhetünk a testi fájdalmakon.”
Nekem erről egy történet jut eszembe, egy vaisnava szerzetes mesélte, a nagymamájával esett meg. Műtét előtt állt, ha jól emlékszem a történetre, a lábát kellett levágni. Nem volt hajlandó elfogadni az altatást, érzéstelenítést, inkább kérte a dzsapa-máláját, és meditációjába mélyedt.
Üdv: acsd
November 17th, 2011 at 10:12 am
Kedves Acsd,
szinte tipikusnak is mondhatnám ezt az utolsó bekezdésedben példaként említett csodához való hozzáállást – tanulságos lenne látni mi történt a japázás közben, mikor is történetesen érzéstelenítés nélkül levágták a hölgy lábát. Erről nem szól a példabeszéd, pedig EZ lenne a lényege.
Látok itt egy szerintem jelentős problémát, és erre utaltam a vulgarizált vaisnavizmus kifejezéssel-, mégpedig a praktikus (van másmilyen?) módszerek nem ismerete, a jóga gyakorlati alkalmazásának elmaszatolása körül. Oly sokszor a kerek, egész elméletek és “tökéletes” filozófiák ismerete mellett, mintha a szellem a megvalósítás terén még az alsó lépcsőfokon tekintgetne felfelé. Márpedig a be nem váltott filozófiai tudás azért veszélyes, mert elméleti tudássá romlik, képzelet és képzelődés lesz belőle, színes mitológia és álomvilág, esetleg vallás és kollektív tudat és erős vágyakozás.
Szerintem nem lehet ezeket az alsó lépcsőfokokat átugrani, és a személyes én, vagy én és tudat ismerete, működésének hosszú vizsgálata nélkül. Így csak a végtelenségig termékeny illúziók számát lehet növelni, fogalmakat alkotni és azokat sajátos módon értelmezni. Ezért is említettem, hogy lélekről beszélni a személyes én-fogalom központba állítása nélkül, sőt a lélekről BESZÉLNI, teljesen értelmezhetetlen, feltéve persze ha nem egy nyilvános előadásról, filozófiáról, teológiáról, prédikációról, erkölcsi tanításokról van szó, hiszen ezek a konvencionális világlátáshoz tartoznak, de megingathatatlan mélyebb belátást nem hozhatnak.
Pedig érdekes a téma, nagyon az, hiszen az érzékszerveink működése folytán összeáll egy szenvedés teli változó világ – ami semmiképpen sem vicces… és ha ez fájdalommal jár, akkor feltehető a kérdés, hogy ez a fájdalom hol keletkezik.
Ez az első lépcsőfok szerintem.
November 21st, 2011 at 10:52 am
Kedves Sespam,
meglátásom szerint itt nem csodáról van szó… inkább mellékhatásról. Máshollevés-tapasztalatom nekem is van… bár nem ilyen extra körülmények között.
Megint csak nem látom, honnan a következtetésed. Elővezetsz egy tételt(praktikus módszerek ismeretének hiánya), beszélsz ennek a veszélyéről, de miképpen igazolod e tételt? Beleolvasol egy beszélgetéstöredékbe, ami ráadásul másról is szól (lásd az előző hsz-om), s mert nem az elvárásod szerinti, ezért hiányos volna?
Üdv: acsd
November 21st, 2011 at 12:38 pm
Kedves Acsd,
az elővezetett tétel igazolása a cáfolatlan volta, és ezért nem előítéletes a válaszra várásom, hanem analitikus.
Nem kívánhatom, hogy a felhozott japázási példát végre igaz módon végigmeséld, ne csupán a legendaképződés erejével próbálj hatást elérni – mint ahogyan azt sem, hogy konkrétumok mentén, logikusan a fájdalomról beszélj, annak minden aspektusában.
Bizonyos értelemben ma már sajnálom, hogy hozzászóltam ehhez a bloghoz, mert semmit sem tanulhattam a válaszokból, és amit leírtam sem volt ösztönző számodra – így aztán nem is érdemes folytatni.
Köszönöm a figyelmedet, talán egyszer személyesen beszélhetünk ilyen dolgokról és nem lesz félreértés.
Barátsággal üdvözöllek.
November 27th, 2011 at 10:03 am
Kedves Sespam,
írod: “az elővezetett tétel igazolása a cáfolatlan volta, és ezért nem előítéletes a válaszra várásom, hanem analitikus.”
Láthatóan én egészen más logika szerint gondolkodom. Ha valaki rám förmed: te apagyilkos!, akkor nem kezdek magyarázkodásba, hanem megpróbálom megérteni, miért gondolja ezt… én tudom, hogy nem öltem meg az apámat, ő vajon honnan jutott erre a következtetésre?
Üdvözlettel: acsd