Sharanagati

Kérdés: A kérdésem két pontból áll. Az első: Gurudév, azt mondtad, hogy a tesztek és próbák folyamatában az ego fokozatos megsemmisüléséhez szükség van a saját közreműködésre is. Pontosan mit várnak el tőlünk, miközben összetörik a hamis egónkat?

Tírtha Mahárádzs: Gyakorlatilag két különböző dogot. Az egyik a passzív hajlandóság: „Kész vagyok elfogadni mesterem útmutatását”, a másik pedig az aktív részvétel – „Az ő útmutatása szerint végzem a szolgálatom”. Igaz? Az egyik passzív – „Elfogadom, amit adnak”, a másik pedig egy aktív közreműködés. Ha tehát dzsapázunk, gyakorlati szolgálatunkat végezzük, ha tanulmányozod az írásokat, és társulsz, szolgálsz másokat, az segít csökkenteni ezt a hamis egoizmust.

És még egy dolog. Megegyeztünk abban, hogy a „tanítvány” azt jelenti, hogy tanítás alatt áll. A tanítvány, vagy tanuló egyik jellemzője, hogy hagyja magát tanítani. Kész elfogadni az útmutatást – de nem bármely forrásból, annyian akarnak tanítani. Például az egyszemű guru az otthonodban – a televízió. Minden este oly sok figyelmet szentelsz neki, órákig imádod. Oly sokan akarnak útmutatást adni, de egy igazi tanítvány azt jelenti „az isteni útmutatásnak szentelem magam.” Ez egy nagyon fontos pont. Igen, és a másik kérdés?

Kérdés: Lehet, hogy a második kérdés kicsit gyerekes és nagyon materialista gondolkodásra utal, de mivel említetted, hogy általában ezen próbatételeknél elbukunk, lehetséges, hogy oly sok bukás után a lelki tanítómestered végül azt mondja: „ez a fickó nem ér semmit, szó sem lehet róla! Feladom!”

Tírtha Mahárádzs: Nos, az a mester bukása. Ha valaki haszontalan fickónak bizonyul az azt jelenti, hogy nem tudtad megfelelő módon ösztönözni. Például egy házasságban, minden szépen kezdődik, romantikusan! Virágot hoz, és elfogadod a gyémántgyűrűt, olyan romantikus a kezdet. Húsz év múlva kezdesz házisárkány lenni, ő pedig alkoholista, nem csak az ő hibája. Könnyű ítélkezni: iszákos! De mennyire segítetted? Ugyanígy ha jön egy tanítvány, ha jön egy bhakta, és nem tudjuk szépen szolgálni, az a közösség, a mester bukása. Nem, bocsánat, az én bukásom, nem a mesteré. A mester soha nem hibázik. Csakis az én hibám.

Sose add tehát fel. Könnyű az egyszerűekkel, de dicsőséges a bonyolultakkal.

Jamuná: Dicsővé tehetjük tehát gurunkat.

Tírtha Mahárádzs: Miért ne? Igen, más kérdés?

Kérdés: Helyesen értettem, hogy ezek a bukások természetes részei a folyamatnak?

Tírtha Mahárádzs: Igen, igen! Köszönöm! Mert szerettem volna hozzá tenni, hogy Sríla Prabhupád véleménye a bukásról az, hogy „a bukás a siker oszlopa”.

Giridhári: Megéri tehát elbukni?

Tírtha Mahárádzs: Ha nem halsz meg, igen. Miért mondhatjuk azt, hogy természetes része a folyamatnak? Mert nem tudjuk elkötelezni magunkat annak, hogy nem fogunk hibákat elkövetni. Nem reális ilyen fogadalmat tenni. De azt mondhatjuk, hogy: „mindent meg fogok próbálni, hogy elérjem lelki célom, a legmagasabb célt”. Ez az őszinteség. És ha ilyen fogadalmat teszünk, akkor megkapunk minden segítséget, és minden kegyet a feljebbvalóktól. Ez tehát a mi ügyletünk. Valaki azt mondja: „megteszek mindent” és a guru is azt mondja: „én is megteszek mindet”. Akkor megfelelően fog működni.