Sharanagati

Szúta így szólt: „Felismervén a bhaktái elméjében megnyilvánuló rendkívüli odaadást, az Úr, aki oly nagyon szereti bhaktáit, megjelenik bűntelen szívükben.” Krsna jelen van a Bhágavatam történeteiben. Habár eltűnt, amikor visszatért saját hajlékára, mégis itt maradt, mint a Bhágavatam inkarnáció. Azonban nem ez az egyetlen hely ahol Srí Krsna, a Gyönyörű Valóság után kutathatunk. Mert ott lakozik a tiszta bhakták tiszta szívében. Így hát bárhol is tapasztalja Krsna ezt a rendkívüli odaadást, ott megjelenik, de csakis a bhakták bűntelen szívében. Tisztítsuk meg hát a szívünket. Még ha csekély is az odaadásunk, tisztítsuk meg a szívünket, mert ily módon odaadásunk növekszik, és megkönnyítjük Krsna eljövetelét. A meghívó pedig a tiszta szív, a tiszta szándék.

Néha a szívet különféle dolgok tartják rabságban, mint például a bhóga, gjána, vairágja – az önös élvezet utáni vágy, tudás utáni vágy, vagy a hamis lemondás. Mindezek a dolgok azonban megkeményítik a szívet. Krsna pedig nem tud behatolni a megkeményedett szívbe. Olyan, mint egy besurranó tolvaj. Amikor csak egy résnyire nyitva hagyod az ajtót, besurran. Először bedugja a lábát, és akkor már nem tudod becsukni az ajtót. Próbálkozol, próbálkozol, de nem megy. És néha – amilyen az apa olyan a fiú is – a bhakták is ugyan ezt a módszert alkalmazzák. Hallottam egy szankírtanos bhaktáról aki folyóiratokat árult, és amikor valaki kinyitotta az ajtót, először bedugta a lábát! Így senki sem tudta rácsapni az ajtót… Biztos vagyok benne, hogy Krsna példáját követte.

Krsna azonban a tiszta szívekben lakozik, meg kell próbálnunk tehát mindent, hogy megtisztítsuk a szívünket. És mindannyian tudjuk, hogy a legjobb módszer erre a Szent Név zengése. De nem úgy, mint egy mesterséges, felszínes gyakorlat… hanem mint egy igazi fohász. Amikor az óceán mélyén vagy, kiáltasz a segítségért. Azonnal szívből kezdesz fohászkodni. Az akkor nem mesterséges. Amikor biztonságban érzed magad a parton: „ks, ks”. Amikor azonban tényleg bajban vagy ki tudod mondani: „Krs na!” Tudsz hangosan kiabálni!

Úgy mondják a Vaikuntha lakói, éppúgy, mint az olyan bhakták mint például Uddhava, jelen voltak a Bhágavatam elbeszélésekor. Megfeledkeztek a testükről, lakhelyükről, sőt még saját magukról is. Ez a módja a lelki témák hallgatásának. Ezzel kapcsolatosan egy történetet szoktak idézni. Az hiszem már elmondtam nektek, de mindig jó emlékezni rá. Egyszer Rúpa Gószvámí leckét tartott és az emberek nagy figyelemmel hallgatták. És tudjátok azokban az időkben az azt jelentette, hogy szinte benne éltek ők is a történetben. Rúpa Gószvámí a Rámájanából idézett, Hanumán odaadásáról beszélt. Tudjátok jól, hogy Hanumán híres Rámának végzett különféle szolgálatairól. Rúpa Gószvámí arról a történetről beszélt, amikor átugrotta az óceánt egészen Lankáig. És amikor ahhoz a részhez ért: „És akkor Hanumán ÁTUGORTA az óceánt…” egy személy a hallgatóságból annyira beleélte magát, hogy felugrott! Ti most ne ugorjatok, maradjatok a helyeteken! Tehát átvette Hanumán hangulatát, a lecke hangulatát. És ez az a mód ahogyan BEBOCSÁJTÁST NYERHETÜNK a hangulatba, amikor olyan intenzív a társulás, hogy már a szavak is mozdulatokra serkentenek, érzéseket ébresztenek bennetek.

Azok tehát akik jelen voltak a hallgatóságban mindenről megfelejtkeztek, még saját magukról is.